„Tarr Béla Twin Peaksben, nyilván kihagyhatatlan” – írta az egyik kommentelő angolul a megjelenés híre alá még pár hónapja, ami frappánsan össze is foglalja, hogyan szokták felvezetni az angolszász szaksajtóban vagy a tematikus fórumokon a Szürkületet. A stáblistán konzulensként szereplő Tarr Béla ma a legismertebb magyar rendezőnek számít egy markáns, azonnal beazonosítható alkotói világgal, ami nyilván remek sorvezetőt kínál ehhez a filmhez is.
Fehér György, akivel egyébként Tarr jó barátságban volt, valóban hasonló alapállásból indul, de ő a krimi népszerű műfajára is erősen épít. Vagyis a zsáner alkotóelemeit forgatja ki, hiszen nála a nyomozás aktusa már-már eseménytelen és totálisan reménytelen. Ebben az elveszett, ködbe és sárba fagyott tájban mindent, köztük az igazságot is belepi a címben is megidézett szürkeség. A rendező egyébként Dürrenmatt egy novelláját dolgozta fel, de erősen lecsupaszította a történetet és inkább erről az erősen szimbolikus, kiismerhetetlen világról beszél.
A Blu-ray borítójára került egyik idézet a filmrajongók titkos kincsének titulálja a filmet és atmoszférikus noirként hivatkozik rá. A lassan mozgó, gyakran egészen hosszú snittek mellett a film gerincét a különleges fényviszonyok, a szürke gazdag árnyalatai adják. Az egyedi vizuális élményt a Blu-ray kifogástalan képminősége is szavatolja (amit a kiadó honlapja szerint Gurbán Miklós operatőr is jóváhagyott). A fentebb említett kiadványokhoz hasonlóan az alapot jelentő kópiát ezúttal is a Nemzeti Filmarchívum restaurálta. A sztereó hang szintén kristálytiszta és dinamikus, ami a feledhetetlen filmzene és szándékoltan szűkszavú párbeszédek miatt kimondottan lényeges.
Különösebb panaszunk a mellékelt extrákat illetően sem lehet, az összesen bő két órányi anyaggal ugyanis sikerül több irányból megközelíteni a filmet és az alkotókat. Az egyik vonalon két, egyenként nagyjából harminc perces interjú kapott helyet a már említett Gurbán Miklóssal és Czeilik Mária vágóval, míg a másik etap angol nyelvű méltatásokat tartalmaz.
A két alkotótárs visszaemlékezése már csak azért is izgalmas, mert némileg ellentétesen mesélnek Fehér György alkotói módszeréről. Míg Grubán szerint a rendező rendkívül határozott volt és egy-két mondatban mindig ki tudta fejezni, mit akar, addig Czeilik épp arról beszél, milyen hosszú folyamat volt számára megérteni, mit is szeretne pontosan Fehér. Nem a szubjektív emlékezés játékról van persze szó, az elbeszélésekből és sztorikból ugyanis kiderül, Fehér tudatosan zárta el a vágóját a forgatókönyvtől, a forgatástól és a kész megfejtésektől. Czeilik elmeséli, ő amolyan első nézőként is funkcionált és a vágás közben a rendező folyamatosan figyelte a reakcióit.
A műhelytitkok és sztorik mellett az interjúk legnagyobb erőssége az ehhez hasonló nyílt őszinteség. Czeilik például olyanokat mond, hogy a hosszú snittek szerinte szándékosan kínozzák a nézőt, majd persze gyorsan hozzáteszi, mindezzel a látottak alapos átgondolására kényszerülünk, ami a film hatásának valóban esszenciális összetevője.
Hasonlóan izgalmas megfejtésekre jutnak a két interjú mellé rögzített méltatások is, ahol a Second Run által felkért filmesek és kritikusok mesélnek a Szürkülettel kapcsolatos élményeikről. A bizarr és hátborzongató mozgóképekben utazó Quay-fivérek például arról elmélkednek, mennyire sorsszerű, hogy egy Fehér vezetéknevű valaki szürke árnyalatokból épít saját világot. Ők egyébként meglepően tájékozottak a magyar filmtörténetben és egyenesen Jancsóból vezetik le a hosszú snitteket, de hosszan beszélnek a filmzenéről is.
Az amerikai kritikus Chris Fujiwara teljesen máshonnan, a sztori felől fut neki és alaposan kielemzi, mi a szerepe és működése a töredezett narratívának a Szürkületben, majd a hatalom ábrázolásáról gondolkodik. A lemezhez mellékelt kis könyvecskében ezt a kérdést az absztrakt filmes Stanley Schtinter is érinti, ő végül mégis egy egészen különös útibeszámolóba futtatja ki az írását. A film hatására ugyanis Nógrád megyébe utazott és ott lőtt néhány olyan fotót, amire bizonyára Fehér György is elégedetten rábólintana.
Még a fentieknél is izgalmasabb azonban Peter Strickland bő tíz perces méltatása, hiszen ő hosszú évekig élt Magyarországon. Strickland nemcsak a neveket ejti tökéletesen, de még olyan információkat is elhint, hogy a főszereplő Haumann Péter volt Hókuszpók magyar hangja. Mindezek az extrák nemcsak nekünk magyaroknak jelenthetnek csemegét, de egyértelműen segítenek tágabb kontextusba helyezni a filmet a nemzetközi nézők számára is. Ami viszont még fontosabb, az ilyen kiadványok egyértelműen kedvet csinálhatnak és konkrét tippeket adnak további magyar filmek felfedezéséhez. Mi pedig alig várjuk a soron következő felújításokat és megjelenéseket.
Fehér György alkotása itthon a Filmio kínálatában érhető el.
