A vetítés kisebb technikai bakikkal, de amúgy zökkenőmentesen zajlott, a filmek között mindig az előző rendezője kérdezett az utána következő film rendezőjétől. Elképesztően üdítő volt tapasztalni, hogy minden alkotó ennyire lazán, őszintén beszélt és árult el kulisszatitkokat a forgatásról. Bár nekem nincsenek filmkészítői ambícióim, de a közönség soraiban ülők között biztosan voltak olyan alkotók, akire motiválóan hatott a hallgatók emberközelisége. Pálos György a vetítés előtt tartott beszédében kiemelte, hogy az itt látható munkákat és általánosságban a rövidfilmeket ne nevezzük kisfilmeknek, mert az olyan hatást kelt, mintha ezek nem csupán játékidejükben, de értékükben is kisebbek lennének az egész estés alkotásoknál.
A harmadéves ELTE Mozgókép Hallgatóknak tavaly adaptációs vizsgafilmek készítése volt a feladata, ezért is volt számukra hasznos, hogy Kárpáti Péter Freeszfe-s dramaturg-osztályával dolgozhattak együtt. A levetített kilenc film közül akadt olyan, ami novellán alapult, azonban páran egészen különleges forrásokat használtak; volt, aki az édesapja által elmesélt történetet dolgozott fel, más a saját naplójából inspirálódott. Bár mind a kilenc alkotás rendkívül színvonalas volt, négy külön kiemelkedett a mezőnyből az emlékezetes humora, különleges története vagy a személyes kapcsolódás miatt.
Csak hogy végre valami (sikerüljön) történjen / r.: Szabó Dávid András
Egy fiú apja kérésének ellenszegülve felbont egy értékes, különleges alkalomra szánt csokoládét, hogy lenyűgözzön egy lányt, és annak érdekében, hogy az ereklyeként kihelyezett csokoládé hiánya ne legyen feltűnő, agyagból elkészíti a másolatát és visszacsomagolja a papírjába. Az apja viszont pár nappal később azt már kellően különleges alkalomnak ítéli a csoki kibontására, hogy vacsorára hívja a lányt és az apját. Mit tehet a kétségbeesett fiú?
Szabó Dávid András édesapja történetét dolgozta fel, ebből eredhet a film bensőséges légköre. A rendező négy kisebb epizódban meséli a történetet és megbontja a szerkezetet azzal, hogy egy későbbi fejezettel indít. A sztori személyessége miatt egyébként is emlékezetes a film, de emellett a humora is szellemes, a színészi játék pazar, és a dialógusok olyan természetesek, hogy szinte improvizatívnak tűnnek.
Utálom a hétfőt / r.: Peszleg Barnabás
A kilencperces rövidfilm főszereplője egy kiskamasz fiú, aki utálja a hétfőt. De nem is csak a hétfőt, hanem a szerdát is, amikor a film játszódik. Ebből kiindulva nehéz elképzelni, hogy a hét többi napját jobban szeretné. Reggeltől fogva egymás után érik a kellemetlen és kényelmetlen szerencsétlenségek, és a nap végére már annyira elfárad, hogy csak összeroskadva ül az uszoda öltözőjében és unottan bámul maga elé. Éhes. Nincs nála kaja. Kap egy szendvicset, de beleejti a csapba, így a szendvics pár másodperc alatt teljesen elázik.
Talán Peszleg Barnabás rövidfilmje alatt nevetett legtöbbször a közönség, hiszen rendkívül szórakoztató egy olyan kisfiút nézni, akinek a helyzetével mindannyian tudunk azonosulni. A főszereplő arckifejezései pontosan leírják az érzéseit, főleg hogy annyira elege van már mindenből és mindenkiből, hogy másodpercek kérdése és felrobban.
Kamra / r.: Perecz Sára
Perecz Sára rövidfilmjét beválogatták a Friss Hús magyar versenyfilmjei közé, így a MOHA 2 során levetített filmek közül eddig egyedül ezt látta korábban nagyobb közönség. A Kamra is egy sokak által átérezhető érzésről mesél; amikor annyira nem akarsz jelen lenni egy szituációban, hogy legszívesebben elbújnál egy kamrába és elővennél egy üveg bort. Lotti pontosan így tesz, mielőtt barátjának, Karcsinak a családja megérkezik hozzájuk vendégségbe, a lánynak pedig elege lesz a párkapcsolatának kiüresedése által okozott nyomasztó érzésből, a készülődésből és fel-feltörő emlékeiből, és jobb megoldás híján inkább bebújik a kamrába.
A válogatásból egyértelműen ez volt a legborúsabb, ezzel pedig kicsit kilógott a MOMA 2 egyébként vidám, felszabadult alkotásai közül, de a közönség reakciói alapján úgy tűnt, mindenkiben mély nyomot hagyott. Rendezője a film után hasonlóan nyomott, de ironikus hangvételben mesélt a filmjéről.
Tranzit / r.: Bekő Bozó
Egy fiú és apja teherautójukban utaznak hazafelé, miközben több stoppos mellett is elhajtanak. A fiú kérésére felvesznek egy finn lányt, akit lezser öltözéke miatt az apa prostituáltnak hisz, és az egész út alatt ellenségesen viselkedik vele. A fiú igyekszik barátságos beszélgetésbe elegyedni a lánnyal, azonban legkevésbé sem kifinomult angoltudása némi nehézséget okoz. A Tranzit egy frappáns rövidfilm, amiben a magyarok egyedi, nyelvi akadályokra alkalmazott megoldásai kerülnek fókuszba. Amellett, hogy igényesen reflektál a tipikus magyar hozzáállásra, rendkívül szellemes és szórakoztató, tökéletes nyitófilm.
Talán még mindig sokan hajlamosak azt gondolni, hogy a rövidfilmek nem teljes értékű alkotások, azonban Pálos György és jómagam is arra buzdítok mindenkit, hogy amikor csak teheti, ragadja meg az alkalmat és nézzen rövideket, mert nagyon különleges és sokszor életreszóló élményt adhatnak, teljesen máshogy, ahogy az egész estés filmek teszik. Míg 120 – vagy manapság gyakran annál is jóval több – perc alatt egy alkotás mondanivalója és egy-egy emlékezetes pillanata könnyen elveszik, a rövidfilmek sokszor pont addig tartanak, amíg a készítői elmondják, amit akarnak. Miért kéne órákon keresztül azt nézni, hogy valaki utálja a hétfőt, ha mindezt kilenc perc alatt is el lehet mondani?
A négy kiemelt film mellett ezeket a további alkotásokat láttuk:
- Bóna Jakab: Párduc
- Dávid Diána: Majd holnap
- Maróthy Emil: Párbaj
- Szabó-Sipos Tamás: Emese
- Vig Zsombor: Állatkert
