A Tanna címe a film helyszínére utal, ami egy sziget neve. Megtörtént események alapján készült, színészei vanuatui őslakosok, akik a saját nevükön szerepelnek, törzsük egyik jelentős történetét adják elő. A film a Csendes-óceán déli térségében, egy dzsungelben fekvő faluban játszódik. Egy szerelmespárnak menekülnie kell, mivel a nőt, Wawát feleségül akarják adni a rivális törzs ifjú titánjához, hogy ezzel pecsételjék meg a törékeny békét. Előzőleg ugyanis a harciasabb nemzetség néhány harcosa - élen a leendő férjjel - orvul megtámadta a törzs vezérét, aki egyben a film férfi főhőse, Dain apja is.
Egzotikus környezet, káprázatos látványvilág és amatőr színészek ide vagy oda, ez egy tökéletesen hagyományos dráma. Rómeó és Júlia Óceániában. Ha Martin Butler and Bentley Dean alkotók tényleg alig nyúltak hozzá ehhez a törzsi történethez, akkor az eleve jól illett a nyugati filmírás szabályrendszerébe: markáns bonyodalmai, fordulatai vannak, egyre nőnek benne a tétek, a főhősök konfliktusán keresztül pedig ideológiák csapnak össze. Az ifjú párnak bosszú és megbocsátás, individualizmus és önzetlenség, hagyomány és progresszió között kell választania. Sokáig nyitott a kérdés, hogy elkapják-e a két menekülő szerelmest, vagy boldogan élnek, amíg meg nem halnak, de persze nem ilyen kiszámítható a megoldás.
A Tanna csak egy tanmese, annak viszont szokatlanul objektív, mivel a tradicionális életmódnak nem csak az idilljét, de a visszásságait is bemutatja. És ennél bonyolultabb, modernebb cselekmény már talán nem is illene a film által megjelenített őskultúrához. A Tanna fő erőssége a látványvilága, ugyanakkor ebből fakad a legnagyobb hátránya is: Butler és Dean láthatóan beleszerettek a miliőbe, így munkájuk negyedórával hosszabb a kelleténél. Mozijuk mindenesetre arany középút a kis büdzsés, peremvidéki, különleges fesztiválfilmek és a közönségfilmek között.
A versenyprogramban szerepel a kínai Wang Yichun Ami a sötétben rejlik című debütje. 1991 nyarán játszódik: két lány, Qu és Zhang éppen a felnőtté válás küszöbén állnak, amikor a csendes kisváros lakóinak napjait egy nemi erőszakoló árnyékolja be. Mindkét lány apja rendőrként dolgozik, de egészen más módszerekkel próbálják kézre keríteni a gyilkost, egy dologban hasonlítanak csak egymásra: egyik sem képes kommunikálni a saját lányával. A film tanúsága szerint aférfiak által dominált társadalomban a nőknek napi szinten meg kell küzdeni a másodlagos szereppel, korosztálytól függetlenül. Egy gyanúsított letartóztatása után sem érnek véget a merényletek, ráadásul Zhangnak is nyoma vész, Qu élete pedig folyamatos fenyegetettségben megy tovább.
A baljós hangulatú cím kissé félrevezető: a felvázolt bűntényt és egy-egy thrillerbe hajló pillanatot leszámítva Wang Yichun a felnövés témáját járja körül, coming of age történetet készített, csak épp a kommunista Kína elnyomó közegében. Miközben Qu alkalmazkodni próbál a férfiak világához, kíváncsian figyeli a saját testén végbemenő változásokat. A nővé érés motívumai fokozatosan törnek be az életébe, magukkal hozzák a szorongás és a felszabadulás érzését is. A címben lévő sötétség jelen esetben leginkább a ködös és a maga módján fenyegető felnőttkort képviseli, ami ezekre a tinilányokra vár. A 90-es évek Kínájában eltöltött gyerekkorára hol nosztalgiával, hol pedig kritikával tekint vissza Wang Yichun, aki a vetítés után személyesen mesélt a forgatás körülményeiről, és a film önéletrajzi elemeiről is.
A vasárnap délutánunk a szibériai punk zene jegyében telt: Natalya Chumakova és Anna Tsyrlina Nem hiszek az anarchiában (Filmdokk szekció) című dokumentumfilmje, egy kultikus zenekar születéséről, aranykoráról és elmúlásáról mesél, a Szovjetunió hanyatlásának idején. A Grazsdanszkaja Oborona (GroB) – angolul Civil Defense – vezetője, a kiemelkedő előadóművészi- és poétikai tehetséggel megáldott Yegor Letov extrém színpadi mozgásával és szókimondó szövegeivel az orosz zenei szcéna egyik leghíresebb alakjává vált. A 80-as évek elején születő energikus punk mozgalom sokak szerint döntő hatással bírt a rendszer ellen lázadó politikai mozgalmakra, amelyek végül a kommunista rendszer bukásához vezettek.
A rendezők archív anyagokból építik fel a GroB történetét: régi fényképek, koncert- és interjúfelvételek, Yegor Letov beszédeinek eredeti hanganyagai, és kézzel írott levelek mutatják be a banda és a mozgalom születését. A cselekmény további részét azok az interjúk képezik, amikben a még élő zenekari tagok nosztalgiáznak – a rekedt hangú, megfáradt arcú, kiöregedett punkok a 2008-ban elhunyt frontemberre, és a punk életstílusra is visszaemlékeznek. Az interjúk sorozatát a banda legfontosabb slágerei kísérik a háttérben, ezek viszont nem érik el a kívánt hatást: Yegor dalszövegeinek nagyszerűségét és költői erejét többször kihangsúlyozzák a film során, de a dalok fordítások hiányában hiányérzetet keltenek az oroszul nem értő nézőben. Szerencsére a koncertfelvételeken a férfi kirobbanóan energikus személyisége így is leköti a figyelmet. Az orosz punkok története kortól és rezsimtől függetlenül arra emlékeztet minket, hogy minden radikális változás kicsiben kezdődik - náluk a hosszú haj és a széttorzított gitár volt a megoldás.
