A vetítés előtt felidézted, hogy Tarr Béla vigasztalt meg a forgatás kezdetén. Elmondod hogyan?
Ez a forgatás első napjának hajnalán történt, ötre jött értem a transzport, de én már nagyon korán talpon voltam, nem is tudtam igazán aludni előtte. Már az előtte való napokban is folyamatosan az időjárás előrejelzést bújtam, mert majdnem minden jelenetünk külsőben és egy napon belül játszódik, ezért az időjárási viszonyoknak folyamatosnak kellett lenniük. Annyira kevés pénzünk volt, hogy vagy leforgatjuk az egész filmet az előre eltervezett húsz napban, vagy nem fogjuk tudni később. Nem lehetett megcsúszni, mert ha valamit nem veszünk fel az adott nap, az nem kerül be a filmbe.
Aznap reggel is megnéztem az előrejelzést, és három napra előre esőt mondott. Teljesen elkeseredtem, arra gondoltam, hogy nem fog összejönni, minek vágtunk bele, hülyeség az egész. Belekerültem egy negatív spirálba, és hogy eltereljem a figyelmemet, böngészni kezdtem a neten, amíg vártam a kocsira. Tarr Béla előző nap lett 65 éves és kijött vele egy interjú. Szerepelt benne egy mondat, ami nagyon megtetszett: “Aki nem viszi vásárra a bőrét, az csak egy nevetséges pojáca.”
Tarr Béla az a fajta harcos, aki mindenen keresztül gázol a film érdekében, nem érdekli semmi, a filmjei attitűdje is ilyen. Megnyugtatott a gondolat, hogy én sem baromságot csinálok, hanem ez valójában kreatív kockázatvállalás. Ennek a filmnek így kell elkészülnie, van egy óriási akadály, amit be kell vállalni, mert ettől leszünk különlegesek. Különben egy unalmas, középszerű, semmilyen filmünk lesz, ahelyett, amit szeretnénk. Azt hiszem, minden stábtagnak elmeséltem utána ezt, és szállóigévé vált a forgatáson, hogy “jó, ezt meg kell csinálnunk, hogyha nem akarunk nevetséges pojácák lenni”. Innen is köszönöm Tarr Bélának.
Fazekas Máté Bence
Forgatókönyvíróként kezdted, hogyan jutottál el a rendezésig?
Az ELTE filmszakon tanultam, a mesterszakon feküdtem rá igazán a forgatókönyvírásra. Utána fokozatosan épült a dolog, kereskedelmi tévék napisorozatain kezdtem dolgozni, és barátokkal írtam több rövidfilmet. Egy idő után feltámadt bennem a vágy, hogy nagyobb kreatív befolyásom legyen a filmekre. Szerettem volna a filmkészítés többi szegmensében is részt venni, mert az írás egy magányos dolog. Minden izgalom akkor kezdődik, amikor a te munkád már véget ért. Ha kész a forgatókönyv, te már csak a partvonalról figyeled a dolgokat, a forgatáson is nagyjából úgy vagy jelen, mintha egy statiszta lennél.
Egyszerűen ki akartam próbálni azt, hogy milyen, amikor aktívabb résztvevő vagyok. Osváth Gábor producerrel karöltve csináltuk meg az Apám szíve című rövidfilmet. Ez volt az első rendezői próbálkozásom, és utána már gyorsan jött az Inkubátor, alig volt átmenet a kettő között.
Úgy érezted magad, mint akit egyből bedobnak a mélyvízbe?
Nyilván szuper, hogy azonnal át tudtam lépni egy nagy filmbe, de jól jött volna valamivel több rutin. Az Apám szíve egy háromnapos forgatás volt, ahogy befejeztük, már kellett is pályázni az Inkubátorra, és én az esélytelenek nyugalmával küldtem be az anyagot. Inkább csak a lelkiismeretemet akartam megnyugtatni, hogy jó, akkor ide is pályáztam, nem hagytam ki.
Orosz Ákossal a Kilakoltatás forgatásán
Ha ilyen hirtelen elő tudtál vele állni, a Kilakoltatás koncepciója már korábban is foglalkoztatott? Honnan ered?
Ez már régóta megvan. Az unokatestvérem nagyjából 15 évvel ezelőtt volt szemtanúja egy egész napos kilakoltatásnak Hajdúszoboszló mellett, és részletesen elmesélt róla mindent. A Keleti-főcsatornán vannak nyaralóházak, amikben sokan életvitelszerűen élnek, az egyikből tettek ki egy nénit. A filmben kialakuló helyzetek nagyjából megfelelnek a valóságnak: kutyák, nyilazás, veszélyes hulladék is volt. De nem egy-az-egyben vettem át a megtörtént eseményeket, hozzátettem a főhős személyes és családi szálát, és összedolgoztam ezzel az egynapos őrülettel.
Milyen élmény volt számodra az Inkubátor program? Hogy érzed, mennyit tett hozzá a végeredményhez?
Elsőre félelmetes volt. Épp, hogy csak megcsináltam az első kisfilmemet, és máris egy ilyen programon belül vagyok, legalább is a shortlisten. Tízen voltunk, amikor a pitchre készültünk, és mindenki tapasztaltabb volt a csoportban nálam, első bálozónak éreztem magam. A legelső nagy kihívás az volt, hogy elhitessem magammal, hogy igenis, meg tudom csinálni a filmet. Ilyen szempontból az Inkubátor a legtöbbet abban adta, hogy megtanultam elhinni, hogy ebből az ötletből akár egy jó film is születhet.
Ehhez hasznos volt a felkészülési procedúra. Öt hónapunk volt a shortlisttől a pitchig, hogy a forgatókönyvet megírjuk, előkészítsük az anyagokat az előadásra. Pont ennyi idő kellett ahhoz, hogy fejben összeszedjem magam, és utána azt éreztem, hogy a legnehezebb részén túl vagyok. Persze arra nem gondoltam, hogy a forgatás még előttem van.
A főhős és az apjának kapcsolata fontos szál a filmben, akárcsak az előző kisjátékfilmedben. Miért érdekelnek az apa-fia viszonyok?
Inkább az foglalkoztat, hogy önszántunkból milyen nyomásokat helyezünk saját magunkra. Úgy érzem, hogy vannak olyan minták, amik akaratlanul is szervezik az életünket. Akárhonnan eredhetnek, akár a családon belülről is, és sokan az egész életüket ezek szerint élik le, miközben nincsenek is tudatában.
Ebből jött, hogy a főhős az apja végrehajtó cégét akarja átvenni?
Belemélyedtem a dologba, és így tudtam meg, hogy a végrehajtói praxisok nagyon értékesek, olyanok, mint a háziorvosi praxisok, a családok maguknál tartják őket, apáról fiúra szállnak, szinte csakis megörökölni lehet. Azt gondoltam, hogy hoppá, ez jó, mert akkor van itt egy utódlási kérdés is. Tök jól rímelt a korábbi gondolatomra az előre meghatározott irányú életekről, és az abból való kitörés nehézségéről. Ebből jött az ötlet, hogy ez egy felszabadulástörténet legyen.
Orosz Ákost már sok remek mellékszerepben láthattuk, de nálad kapott először filmes főszerepet. Miért őt választottad végrehajtónak?
Olyan karaktert kerestem, aki egyszerre tud kemény és érzékeny is lenni, akiről el tudod hinni, hogy bírósági végrehajtó, de közben mégis úgy érzed, hogy egyáltalán nem illik hozzá ez a munka. Ákost láttam korábban rövidfilmekben, színházban, és megragadt bennem, ahogy egyszerre tud kemény és béna lenni, van kiállása, de van benne esetlenség is. Nem tudok mást az ő korosztályából, akinek ilyen adottságai vannak, így nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy ki legyen a főszereplő.
Tóth Evelin Judit operatőrrel
A kilakoltatási folyamatba beavatkozó családtagjait Mészáros Blanka és Znamenák István alakítja. Őket is kinézted már korábban?
Van egy mentális színész listám, ha látok egy jó filmet vagy színdarabot, akkor elraktározom oda azokat, akik játszottak benne. Így ha a későbbiekben szükségem lehet rájuk, csak egy telefonhívásra vannak. Znami az egyike az ilyen embereknek. Mostanában főleg komikus szerepekben is lehet őt látni, de a színpadon iszonyatosan félelmetes tud lenni. A karaktere viszonylag keveset van a kamera előtt, ezért egy olyan ember kellett nekem, akinek egyetlen mozdulatából, tekintetéből, hanglejtéséből is lehet érezni, hogy nehéz eset. Ő erre csodálatosan alkalmas.
Blankát meg egyszerűen egy fantasztikus színésznek tartom, sosem láttam még rosszul játszani. Az ő figurája olyan, aki először nagyon megnyerő, erkölcsösnek tűnik, és ez bontódik szépen le a filmben. Ugyanezt csináltam Ákos karakterével, nála a sziklaszilárdságot mutatjuk meg először, aztán az ellenkező irányba visszük.
Ténylegesen mennyire volt nehéz a forgatás?
Érdekes, hogy utólag minden stábtagtól azt hallottam vissza, hogy ez egy mennyire kellemes, szuper hangulatú forgatás volt. Mintha én egy teljesen másik forgatáson lettem volna. Folyamatos feszültségben voltam, már csak azért is, mert nagyon kevés időnk volt rá, állandóan ott lebegett fejünk fölött az esőfelhő, és minden felelősség az én vállamon nyugodott. Szóval számomra nem volt jó élmény. A stáb mindent megtett, hogy segítsen nekem, mindenki cuki volt, és örülök, ha nem látták rajtam, hogy mindig az idegösszeomlás szélén táncolok.
A kevés pénzt és időt lelkesedésből és kreativitásból tudtuk pótolni, még ha például nem is tudtuk lezárni teljesen az utcát Maglódon, ahol forgattunk, hanem folyamatosan az áthaladó forgalommal kellett megbirkózni. Volt egy sínpár is mellettünk, ami hál' Istennek a filmben nem játszik, mert fák és bokrok takarják. Tíz percenként elment rajta egy vonat, legtöbbször a felvétel közepén. Amikor hallottuk, hogy közelít, a színészek befagytak, mindenki szépen megvárta, hogy elrobogjon, és amikor már hallótávolságon kívül volt, attól a pillanattól kezdve folytatták tovább a mozdulatsort.
Mészáros Blanka és Orosz Ákos a filmben
Hogy fogadtak titeket a helyiek?
Fura helyi látványosságnak számítottunk. Nagyon nehéz és hosszadalmas helyszínkeresési periódus előzte meg a forgatást, végigjártuk Pest megye összes települését és Budapest külkerületeit is, de Maglód volt az egyetlen hely, ahol befogadtak minket. A többi helyszínen vagy szóba sem álltak velünk, vagy elküldtek azzal, hogy nem kellenek filmesek ebbe az utcába. Az önkormányzatok sokszor kifejezetten a film témája miatt utasítottak vissza minket. Tudni kell ugyanis, hogy a kilakoltatások legnagyobb részét Magyarországon önkormányzatok kezdeményezik, bérlakásban élők ellen.
Tehát politikai szempontból érintette őket érzékenyen?
Nem akartak politikai témát befogadni, még az olyan kerületek is visszadobtak minket, akik kifejezetten tárt karokkal szokták várni a filmeseket. Másrészt nem csak egy partner önkormányzatra volt szükségünk, hanem egy megfelelő házra, barátságos tulajjal és egy utcára is. Nagyon örültünk, amikor Maglódon végre meglett ez az együttállás. Semmilyen akadályt nem gördítettek az utunkba, ezért utólag is borzasztóan hálás vagyok nekik.
Az ember általában nem szívesen szurkol valakinek, aki egy idős asszonyt akar kitenni a házából, de nálatok Ilona sem éppen egy szerethető karakter. Miért akartátok elkerülni, hogy a néző be tudjon állni valamelyik oldalra?
A hasonló témájú filmekben mindig az áldozat a főszereplő, ezek általában melodrámák, nekem viszont nem izgalmas, ha van az erkölcsi magaslaton álló áldozat, és a gonosz állam. Alapból nem szeretem az olyan filmeket, ami felosztja a világot jókra és rosszakra, ennél sokkal árnyaltabb a helyzet. Ha már bírósági végrehajtó a főhősünk, azt gondoltam, hogy az áldozat se legyen szimpla áldozat, és a lehető legtöbb szereplővel ambivalens legyen a kapcsolatunk. Egy olyan rendszert akartam, ahol folyamatosan változnak a viszonyulási pontok, és gondolkodásra késztetik a nézőt.
Nagy Marival a forgatáson
Nagy csapatnyi kutyával dolgoztatok a filmben, hogyan boldogultatok velük?
Azt hittem, nagyon problémásak lesznek, sosem fogják azt csinálni, amit mi szeretnénk. Ehhez képest jól be voltak tanítva. Már négy héttel a forgatás előtt kiválasztottuk őket Halász Árpád kutyaiskolájában, aztán folyamatosan a szerepre tréningezték őket. Szinte mindig, mindent szuperül megcsináltak a forgatáson. Tök gyorsan ment velük a munka, látszott, hogy nagyon élvezték és játéknak fogják fel. A legnagyobb baj talán az volt, hogy túlságosan is cukik voltak. Nagyon sokat kellett bűvészkedni vele, hogy a bájos kutyusokból egy félelmetes falkát csináljuk.
A forgatás feszültsége az utómunka alatt is kísértett, vagy addigra le tudtad tenni?
Bárkivel beszéltem, aki túl van az első filmjének a forgatásán, mind azt mondta, hogy iszonyatosan fog hiányozni a munka, nem fogsz majd tudni mit kezdeni magaddal, állandóan azon pörögszi, hogy mikor tudsz már legközelebb forgatni. Én ezzel szemben megkönnyebbüléssel nyugtáztam, hogy véget ért, elképesztően boldog voltam, hogy túl vagyunk rajta. Nagy depresszióra egyébként sem lett volna időm, pénteken véget ért a forgatás, hétfőn már vágtunk. Azonnal átestem egy másik kreatív fázisba, és ott már nyugodtak voltak a körülmények. Fél évig vágtunk folyamatosan, és utána még három hónap volt a fényelés és a hangmunka. Borzasztóan élveztem a folyamatot.
Az első közönség visszajelzéseket már a tavalyi CineFesten megkaptátok. Milyen reakciók jöttek?
Az volt a nagy aggodalmunk a filmmel kapcsolatban, hogy a nézők drámaként fogják értelmezni. Szerencsére ez nem igazolódott be, már az első poéntól nevettek rajta. Alaposan rá is dolgoztunk arra, hogy már a film első 15-20 percében egyértelmű legyen, hogy itt szabad nevetni. Az előzetes tesztvetítéseken még sok időbe tellett, amíg az embereknek leesett, hogy ez egy vígjáték, a Kilakoltatás címből is inkább egy drámára asszociálták.
Egy kilakoltatásba sűríti a magyar valóság abszurditását
Újabb magyar elsőfilm került ki az Inkubátor Programból: Fazekas Máté Bence kis magyar abszurdot forgatott egy újonc bírósági végrehajtó egyetlen napjáról, melyben a felelősséggel labdázó szervek és egy harcias idős néni téríti észhez a megfelelési kényszerből. Mozikban a Kilakoltatás.
