- A kisjátékfilm az elmúlt években nem volt igazán népszerű műfaj Magyarországon. A mozik nem tűzték műsorra őket, televíziókban alig-alig mentek, a finanszírozás sem halmozta el pénzzel. Ti, akik most itt összegyűltetek, mégis mindannyian kizárólag vagy nagy részben kisfilmekkel foglalkoztok. Miért?
Győri Csilla (MAFSZ): - A MAFSZ idén hetven éves, azaz legalább ennyi ideje vannak olyan emberek, akik önerőből csinálnak kisjátékfilmet. Nekünk országos szövetségként az a dolgunk, hogy valamilyen módon segítsük ezeknek a filmeknek a megszületését. Nálunk nem elhatározás kérdése volt tehát ez, hanem a gyakorlat hozta így.
- Ha valaki nagyjátékfilmes forgatókönyvvel állít be hozzátok, azt elutasítjátok?
GyCs: - ők óriási mélyrepülést hajtanak végre, mert ezeknek a műhelyeknek jó esetben 10 milliós nagyságrendű pénzük van az összes produkcióra együttvéve. Nagyjátékfilmet ennyi pénzből nem lenne szabad készíteni. Erre csak olyan megszállottak képesek, mint Dyga Zsomborék vagy az uristen@menny.hu alkotói, olyan fiatalok, akik nem tudják, vagy nem akarják felmérni, hogy milyen őrültségbe fognak bele tulajdonképpen.
Czabán György (KVB): - A kisjátékfilm létező műfaj, olyan, mint a novella. Ráadásul a kisfilm formában rengeteg új ötletet ki lehet próbálni, felszabadítja az alkotó kreativitását. Magyarországon nincs benne a köztudatban, sem a finanszírozók, sem a forgalmazók, sem a nézők nem számolnak vele, miközben a világban rengeteg remek munka készül.
GyCs: - Nálunk olyan a kisjátékfilm, mint egy átmenet a kísérletezés és nagyjátékfilm között, de az alkotók szándékosan választják ezt a műfajt.
Durst György (Duna Műhely): - A kísérleti filmmel azért mossák össze a műfajt, mert a 60-as évek BBS-ében készült rövidfilmekre nem vonatkozott a bemutatási kötelezettség, ezért szabad terepe volt a kísérletezésnek. Én a BBS-ben dolgoztam sokáig, és láttam, hogy ugyanolyan fontos kisfilmek készültek ott, mint az akkori nagyjátékfilmek. Ezt a szemléletet próbálom a Duna Műhelyben is érvényre juttatni. Egyetértek Czabánnal: a rövid formának létjogosultsága van, és nem kell mindenkinek eposzt írnia, ha haikut igényel a téma.
Muhi András (Inforg Stúdió): - Én világéletemben nagyjátékfilmet szerettem volna csinálni, de természetesnek vettem, hogy van egyfajta lépcsőzetesség a szakmában, hogy kisfilmekkel kell először kezdeni. Ma már azt gondolom, hogy nagyon jó dolog a kisfilm, és sokkal szívesebben nézek azoknak a rendezőknek a szemébe, akiktől láttam mozgóképet, mint akiknek csak a szövegeit olvasom. A kisfilm pazar terep arra, hogy az alkotókat működésben lássam az írás, a forgatás alatt, majd a vágószobában. Ha újabb fiatalok jönnek a stúdióhoz, kifejezetten kérni fogom tőlük, hogy először kisfilmet csináljanak. Ugyanakkor most már sokkal több nagyjátékfilmnek a terve van nálam, mint amennyi rövidfilmé, úgyhogy ideje lenne belevágni az eredeti célkitűzésbe.
- Magyarországon és külföldön egyaránt bevett szokás, hogy a fiatal rendezők kisfilmmel kezdik a pályát, aztán jutnak csak el - jó esetben - az első nagyjátékfilmjükig. Nálad az a furcsa helyzet alakult ki, hogy az Inforg stúdióval együtt nőttek fel azok az alkotók, akik most már nagyfilmet szeretnének forgatni.
MA: - Igen, és meg kell, hogy mondjam, sokkal jobban járok azokkal, akik az Inforggal kezdtek el filmet készíteni, mint az idősebb rendezőkkel. Tavaly a középgeneráció egyes tagjaival próbáltam összeállni, de kudarcba fulladt a kezdeményezésem, mert ők már merevek és kialakultak. Viszont akikkel az első lépéseket együtt tettem meg, azok rendezői szemléletükben valahol magukkal visznek engem.
Meskó Zsolt (Felhőc Produkció): - Kétfelé választanám a kisjátékfilmkészítést: van egy kör, aki nem vágyik arra, hogy túllépjen az amatőr filmkészítésen és azon, hogy a saját maga által megteremthető feltételek között készítsen filmet. De van egy másik réteg is, amely professzionális módon szeretne kisfilmet készíteni, és igazából számukra jelenleg nincsenek meg a támogatási feltételek. Nemcsak a kezdő filmesekről van itt szó, hanem minden rendezőről, aki gyakorlatban szeretne maradni. Most éppen Hajdu Szabolccsal gondolkodunk egy kisfilmen, aki azt mondja, hogy amíg a legközelebbi nagyjátékfilmjét elkészíti, eltelik legalább másfél-két év, és közben szeretne valamit csinálni, amivel edzésben tartja magát.
- Az általad készített filmek eljutottak a mozikba. Milyen tapasztalatokat szereztél a forgalmazókkal kapcsolatban?
MZs: - Amikor a Morel fiúval elmentem a forgalmazókhoz, akkor kedvesen elutasítottak, mert úgy gondolták, hogy harminc perces filmet önállóan vetíteni lehetetlen ötlet. Hogy mégis moziba került, az Szabó Marcinak, a Művész mozi vezetőjének köszönhető, akinek tetszett a film, és azt mondta, hogy próbáljuk meg vetíteni. Végül a Budapest Filmnél Kozma Ilona engedélyezte, hogy ha a Felhőc Produkció forgalmazza, Marci pedig beengedi a Művészbe, akkor legyen, nézzük meg, mi lesz vele. Napi egy előadásban, este fél hétkor ment pár hónapig, ezalatt csinált 3500 nézőt, aztán még egyéb helyeken pár ezret, szóval, amikor fél év után kivettük, hatezres nézőszámnál tartott, ami művészfilmek esetében jó adat. Nagy elégtétel volt számomra, hogy a Budapest Film és a MOKÉP ezután magától fogott bele 30 perces filmek forgalmazásába, mert kiderült, hogy félárú jeggyel hajlandók bemenni rájuk az emberek. A fehér alsónál hasonlóan sokáig tartott, míg meg tudtunk egyezni, mire a Budapest Film rábólintott. A forgalmazás sikere után a Budapest Film és a többi forgalmazó is azt mondja, hogy nyitott további kisjátékfilmek bemutatására.
DGy: - A forgalmazónak ugyanakkor nem érdeke kisjátékfilmet bemutatni, mert az elveszi az időt a kereskedelmi sikerfilmek elől.
MZs: - Pontosan így van. A Budapest Film először A lé meg a Lola mellé akarta rakni A fehér alsót, de mivel a Lola 81 perces, felmerült, hogy egy ilyen hosszú, illetve rövid filmet nemcsak hatszor, hanem nyolcszor is le lehet vetíteni egy nap. Az adatok szerintem egyébként azt igazolták, hogy a több vetítés hatására nem megy be több néző a filmre, mindenesetre A fehér alsó bemutatása elcsúszott. Ezután minden jószándék ellenére fél évig kellett várni, amíg végre találtunk egy olyan filmet, ami tematikájában és hosszában is illik A fehér alsóhoz. Ekkor derült ki számomra, hogy a kísérő kisjátékfilmek forgalmazásának akadálya nemcsak a pénz, hanem az, hogy miközben a 80-as évek elejéig, amíg futottak kisfilmek kísérőprogramként, a nagyfilmek hossza 90 perc körül volt, ma alig van két óránál rövidebb produkció. A forgalmazó jószándéka pedig csak annyit jelent, hogy hajlandó ugyan bemutatni a filmet, de pénzt nem fizet érte. Annak kell örülnöd, hogy legalább láthatják az emberek, amit csináltál. Természetesen azért köszönet jár a Budapest Filmnek is.
MA: - Nem csak a nagyközönség hagyott el minket, hanem a hagyományos közönségünk is. A szemle után már nem néznek magyar filmet az emberek. Pedig a mi filmjeinket támogatta a kritika, végigjártuk az összes mozival foglalkozó tévéműsort és reggeli beszélgetést, ehhez képest csak az Úristent nézték meg annyian, mint a Morel fiút, a többi filmünk sokkal rosszabbul futott. Minden művészmozit kipróbáltunk, és mindenhol csekély érdeklődés volt a kisfilmekre.
- A reklám nem segítene a filmeken?
MA: Annál nincs jobb reklám, hogy bent ülök az RTL-Klub vagy a TV2 stúdiójában a színésszel, a rendezővel és a filmről beszélgetek.
- A mozinál nagyobb felvevőpiaca lehetne a kisjátékfilmeknek a televízióban. Miért nem vesznek a magyar tévécsatornák kisjátékfilmet?
DGy: - A Duna Műhely filmjeinek legnagyobb részét leadja a Duna Televízió, úgyhogy én nem panaszkodhatok. A televíziók az egész világon beszállnak a filmkészítésbe, és aztán le is adják az általuk gyártott filmeket. Amíg ez nem honosodik meg nálunk, addig csak kamikaze akciókat várhatunk.
GyCs: - A Magyar Televízió és a Duna TV fel szokott néha ajánlani százezres nagyságrendű pénzt a filmek gyártására illetve megvételére, de az mtv1-gyel kapcsolatban is kiábrándító tapasztalataim vannak. Jelenleg négy filmre van érvényes sugárzási megállapodásunk, amikre már két éve nem jött meg a pénz.
MA: - A kereskedelmi tévék gyakran még azt sem mutatják be, amibe anyagilag beszálltak, egyes szerkesztőik pedig annyira tájékozatlanok, hogy még Szabó Istvánt sem ismerik.
GyCs: - Csak etetik az embert, fűt-fát ígérnek, de nem vesznek meg egyetlen kisfilmet sem.
CzGy: - Nem is a kereskedelmi, hanem a közszolgálati tévéknél lenne a kisjátékfilmek helye. A nagyobb baj az a televízióval, hogy nem kifejezetten arra szocializálja a közönséget, hogy nézze meg a kisfilmeket. Hiába vesz meg a tévé akármit, ha a néző nem tanulta meg, hogy létezik ez a műfaj. Ha mondjuk éveken át minden kedden este tízkor lenne egy sáv, amiben egymás után lemenne három rövidfilm, akkor a nézők megtanulnák, hogy van ilyen műfaj. Német, osztrák tévéken vannak ilyen sávok.
MZs: - Kepes András kitalálta, hogy ő szeretne kisjátékfilmeket és dokumentumfilmeket beilleszteni a műsorába, és ennek köszönhetően A fehér alsó lement a MTV-n főműsoridőben. Másfél millióan látták, és azután hetekig csörgött a telefonom. Kepes műsorát megnézik az emberek és elcsodálkoznak, hogy kisfilmek és dokumentumfilmek is vannak a világon. És ugyanúgy a tévé munkatársai is meglepődnek, hogy milyen jó filmjeik vannak tarsolyban. Ez a szocializáció egyik kis lépcsője.
GyCs: - A legnagyobb közszolgálati televíziós fesztiválon, az INPUT-on ’98-ban a Best of három között volt a KVB tévé című kisjátékfilm, és óriási érdeklődés fogadta, a magyar televíziók viszont egyáltalán nem érdeklődtek utána, mint ahogy a Mediawave programjába beválogatott világszínvonalú külföldi kisjátékfilmek iránt sem.
MZs: - Meg kellene érteni itthon mindenkinek, hogy a kisfilm jó piaci cikk, amit el lehet adni az EU-ban. Amikor kint voltam egy tévés fesztiválon Berlinben a Morel fiúval, odajött hozzám a dániai TV2 egyik producere, és adott nekem egy 20-30 oldalas csodálatos, színes katalógust, amiben 60 darab 15 és 30 perc közötti kisjátékfilm leírása szerepelt.
DGy: - Rengeteg rövidfilmes fesztivál van a világban, és ezek egymás között adják a filmeket. Ha az országimázs központ vezetője lennék, kisjátékfilmbe fektetnék, mert az bejárhatja az egész világot. A nagyjátékfilmekkel nehezebben jutunk ki külföldi fesztiválokra.
- A televíziók és a forgalmazók pénze híján, ahogy Zsolt megfogalmazta, csak a szintén rosszul működő állami támogatásra számíthattok. Az eddigi támogatási rendszer elvileg nem működésképes vagy csak azért, mert kevés benne a pénz?
DGy: - Össze kellene fogni a rendezőknek, producereknek, forgalmazóknak, hogy teremtődjék meg egy alap a kisfilmek gyártására és forgalmazásra. Ne csak szűk csatornákon folydogáljon az állami pénz, hanem legyen egy kvótarendszer, ami a műhelyeknek forrást biztosít. A BBS annak idején egy átlagos költségvetésű magyar nagyjátékfilm elkészítésének összegét (se) kapta meg egy évre, és mégis nagyon sok filmet tudott elkészíteni. Amikor megszűnt a stúdiók csomagokban történő támogatása, BBS-tagként azért küzdöttem, hogy továbbra is kapjunk kiemelt szerepet, és szabadon rendelkezhessünk egy bizonyos összeg felett.
GyCs: - Csakhogy két évvel ez előtt még a BBS-n kívül nem volt olyan független stúdió, ami csomagban kapott volna pénzt, miközben létrejöttek más műhelyek is, amik infrastruktúrát biztosítanak a kisfilmes rendezőknek: kamerát, vágási lehetőséget, kocsit, telefont, Internetet, vagyis vannak olyan bázisok, ahová odamehet az alkotó, és azt mondhatja, hogy itt van a forgatókönyv, van valamennyi pénzem, segíts legyártani a filmemet. Két éve szerkesztettünk egy beadványt, aminek az volt a lényege, hogy nem elég az alkotóknak pénzt adni, hanem elsősorban ezeket a műhelyeket kell támogatni. A 4K Kuratórium ennek a javaslatnak a nyomán most egyenlő mértékben támogat négy műhelyt: a BBS mellett a Duna Műhelyt, az Inforgot és a MAFSZ-ot. Tavaly ez a támogatás négy és fél millió forintot jelentett műhelyenként, ami az MMK-tól korrekt, de amúgy édeskevés. Az alkotók egyéni pályázatára pedig már nem maradt pénz a 4K-nál, hisz ez a kuratórium támogatja a képzést, a lapkiadást és a kutatást is, összesen 40 millióból.
MZs: - A kisjátékfilmek olyan szerepet töltenek be egy ország filmiparában, mint egy kísérleti műhely. Ha egy ország nem fordít a kísérletekre pénzt, akkor nem várhat fejlődést. Ha átalakítják a támogatásrendszert, akkor az innovációs bázisba is pumpálni kell pénzt.
- Mintha az utóbbi időben mégis megfordulni látszana a trend. Különböző csapatok, például a Felhőc Produkció, a Film.hu, a Cinema pályázatokat írtak ki rövidfilmes forgatókönyvekre, a korábbi gyakorlattól eltérően kisjátékfilmek is bekerülnek a moziba, sőt, lassanként a forgalmazók érdeklődnek is irántuk.
MA: - Nem hiszem, hogy a kiírt pályázatok minőségi változást fognak hozni, mert a százezer forintos nyereményből nem lehet filmet forgatni.
MZs: - Mi azon vagyunk, hogy különböző konstrukciók révén összeszedjük rá a pénzt. Van némi szponzori érdeklődés is, mert megváltozott a reklámtörvény, és a cégek el akarják költeni a pénzüket.
GyCs: - Reméljük, hogy a fesztiválsikerek és a forgalmazók némileg növekvő érdeklődése ráébreszti a döntéshozókat arra, hogy több pénzt kell az MMK-n keresztül a műhelyekbe juttatni, mert az is csoda, hogy még talpon vagyunk. Pénz és kapcsolatok révén esetleg kivihetnénk a kisfilmeket külföldi piacokra, ha már itthon nem akarják vetíteni őket.
MA: - Ne legyenek illúzióink, idén sem fogunk jelentősen többet kapni négy és fél millió forintnál, ami minimális összeg. Gazdaságilag teljesen irracionális, amit művelünk, mert ha az MTV kifizetné a hatezer forintos percdíjat a filmek sugárzási jogáért, a forgalmazó pedig nem szinte ingyen játszaná őket, akkor is csak töredékét kapnánk vissza a befektetett pénznek. A kritika tavaly egyhangúlag azt írta, hogy a magyar film megújulása a kisfilm felől jött. Többet ennél már nem tudunk bizonyítani. Ha az egész rendszerbe nem ömlik be sokkal több pénz, akkor nincs miről beszélni, hiába vannak személyes kapcsolatok és mindenféle ügyeskedések.
MZs: - Ha nekem nem lenne egy prosperáló cégem, akkor nem tudnék én sem rövidfilmeket gyártani. A cég nyereségéből nem autót veszek, nem a Bahamákra megyek nyaralni, hanem 200.000 forintot áldozok arra, hogy kiírjak egy rövidfilmes pályázatot. De nemcsak én, hanem mindenki, aki itt ül, őrült egy kicsit, mert az a hobbija, hogy rövidfilmet készítsen. Nem tudom, hogy ezt viszont meddig lehet így folytatni. Ha egyszer családom lesz, akkor biztos nem rövidfilmes pályázatokat fogok kiírni.
DGy: - Mindenki kénytelen különféle csalafinta megoldások segítségével készíteni filmet, de ez így valóban nem megy sokáig. Az állam viszont nem fog magától megsegíteni minket, a tőkeinjekció magától nem fog jönni, nekünk kell verni az asztalt.
CzGy: - Nem az állam emlői után kell sírnunk, hanem a hazai filmgyártás jogos védelmét kell követelnünk. A mozgóképipar hatalmas pénzösszegeket fizet a költségvetésbe, amiből kötelessége lenne az államnak visszafordítani egy bizonyos százalékot a filmgyártásba. Ez nagyságrendekkel nagyobb összeg lenne, mint a jelenlegi támogatás, ugyanakkor nem függene állandó politikai és hatalmi játszmáktól és alkuktól.
DGy: - Ez az elképzelés bekerült egy korábbi filmtörvénytervezetbe, amit a filmforgalmazók fúrtak meg végül.
GyCs: - Nincs se gazdasági, se politikai hatalmunk, hogy ezeket az elképzeléseket érdemben tudjuk képviselni.
CzGy: - De hogy ne csak sírjunk a kilátástalan helyzet miatt, azt javaslom, fogjunk össze, határozzuk el, hogy mind az öt stúdió legyárt egy húsz-huszonöt perces kisfilmet egy adott téma vagy motívum mentén, ezeket összerakjuk és egész estés filmként próbáljuk forgalmazni. A 60-70-es években igazi divatja volt az ilyen típusú kisfilm-összeállításnak: RoGOPaG, Húszévesek szerelme, Boccaccio '70.
GyCs: - Szerintem a már meglévő kisfilmekből kellene először összeállítani egy válogatást.
MZs: - Pontosan.
MA: - A Tabánban Az Inforg stúdió filmjei címen megy, a Bemben pedig Fekete-fehér címen ment három kisfilm. Senki sem nézi ezeket.
CzGy: - Vidékre már el sem tudod juttatni a kisfilmeket, mert már az egyetemi nagyvárosokban is csak multiplexek vannak.
GyCs: - Azok az emberek, akik érdeklődnek utánuk, megnézik fesztiválokon vagy elkérik tőlünk VHS kazettán és elviszik partikra, házibulikba, de nem mennek el moziba értük. Ahhoz önmagukban túl rövidek.
CzGy: - Akkor csináljunk rövidfilm- válogatásokat videokazettára, aminek a sokszorosítását fizesse ki valamelyik kulturális intézmény: a NöKöM vagy az NKA, és juttassa el a vidéki és budapesti könyvtárakba ezeket. Fontos, hogy Cegléden és Siklóson is legyen esélye az embereknek megnézni a mai magyar kisjátékfilmeket.
MZs: - Andrással közösen kiadtuk a Kisjátékfilmek 1. című videokazettát, aminek volt reklámja, tudtak róla az emberek, és ennek ellenére összesen 400 darab fogyott el. Gondoltam erre egyet, bevittem az Oktatási Minisztériumba, hogy a mozgóképoktatáshoz kapcsolódva juttassák el iskolákba, és most úgy néz ki, megvesznek ezer darabot belőle. Ezen felbuzdulva sorozatot tervezünk készíteni ebből.
GyCs: - A MAFSZ a filmtörténeti sorozattal próbálkozott, de nagyon bele lehet fáradni a sok utánajárásba.
DGy: - Azt gondolom, hogy mégiscsak azzal kellene lezárni ezt a kerekasztal-beszélgetést, hogy létrehozzuk azt az ötször húsz perces összeállítást. Hogy miből jön össze a pénz, és ki fogja forgalmazni, az meg majd elválik.