Kibeszélőnk spoilereket tartalmaz.

A Kibeszélő-csapat tagjai ezúttal a Filmhu újságírói, Molnár Judit Anna, Horváth Bálint és Pauló-Varga Ákos, valamint lapunk idei gyakornoka, Zupkó Alíz. Így aztán nem véletlen, hogy a beszélgetés elején rögtön generációs különbségek merülnek fel. A vendégeink egyike már ahhoz a korosztályhoz tartozik, akiknek teljesen kimaradt az életéből a Kovi-jelenség, így ő a sorozat kapcsán nézett utána ennek a világnak. A többiek valós időben voltak tanúi a Kovi-birodalom felemelkedésének, például vidéki videótékában szerzett kiskamaszkori ősélmények által, ahol a törzsvendégek csak ,,kosztümös filmként” emlegették a műfaj darabjait.

Innen gyorsan rá is kanyarodunk a Kovi-filmek címeire, mint a Hótehénke vagy a Hamupopóka. Ennek kapcsán merül fel a felnőttfilmezés, mint művészeti ág kérdése: a sorozatból úgy tűnhet, hogy Kovi számára egészen mást jelent az, amit csinál. Szó esik arról, hogy a Birodalom mennyiben ütközteti a rendező hitvallását és naivitását a ,,félvilági, ragacsos, izzadós pornóboltos világgal”, amibe valójában megérkeznek a filmjei.

Ennek kapcsán beszélgetünk arról, hogy a sorozat készítői milyen karakterívet írtak Kovi figurájának. A rendező történetszálának a legfontosabb motívuma, hogy a kezdetben joviális, a munkatársai számára biztonságos közeget teremtő filmes hogyan válik az utolsó epizódra törtető, gátlástalan médiacápává. A kérdés csak az, hogy erre a dramaturgiai ívre elég-e a hat epizód, így ezt is megpróbáljuk megfejteni.

Birodalom

A Birodalom alkotói előtt álló egyik legnagyobb feladat az volt, hogy a pornó világát idealizálás nélkül jelenítsék meg, miközben azt is érzékeltetni kell, hogy ez a közeg könnyen kizsákmányolóvá is válhat.

A szex és a pornóipar ábrázolása kapcsán beszélgetünk arról, hogyan próbálja meg a sorozat lebontani a kétezres évekbeli felnőttfilmezés idealizált képét, és hogy a Kovi-művek működését bemutató, vicces forgatási helyzetek mellett hogyan fér meg az a súlyos dráma, ami Monique Covet vagy Maya Gold történetében megjelenik.

Dicsérjük a színészeket, a kiemelt szereplők mellett (Márkus Luca, Hermányi Mariann és Gombó Viola Lotti, Takács Zalán) a mellékkaraktereket is. Többek között a szociopata intézőt, Kobrát játszó Dér Zsoltot, a hungarista mindenes stábtag szerepében remeklő Patkós Mártont, és a szabadszájú operatőrt, Taky bácsit megformáló Mészáros Tamást is.

Ahogyan az RTL korábbi sorozatainál, úgy itt is felmerül a ‘90-es és a kétezres évek társadalmi hangulatának megjelenítése. Kovi karakterében benne van az ambiciózus, ügyeskedő magyar vállalkozó prototípusa, mégis kérdés, mennyivel többet vagy kevesebbet mond el az akkori közhangulatról a Birodalom, mint A király vagy a Bróker Marcsi?

Az említett művek, és a közelmúltban megjelent Magda Marinko-sorozat apropóján beszélgetünk a nosztalgia szerepéről, és arról, hogy miért épp az elmúlt néhány évben robbanhatott be újra a ‘90-es évek és az ezredforduló környéki időszak a kultúrába. Adódik a kérdés: vajon bulvár-multiverzumot épít épp az RTL? És ha igen, vajon ki lehetne a következő alkalmas figura egy új sorozatra?

A teljes beszélgetés a lenti lejátszóra kattintva és a népszerű podcast alkalmazásokon keresztül hallgatható, a korábbi adások Spotify-on és az Apple Podcast oldalán is elérhetők.