A Fiú a vonatonban különleges módon keveredik össze valóság és fikció: a főleg kísérleti filmesként ismert Deutsch már a nyolcvanas években is forgatott Magyarországon, az akkor rögzített jeleneteket pedig többek között a Suit Ancienne című dokumentumfilmjében használta fel (nemrég pedig producerként jegyezte Lichter Péter kísérleti horrorját, a Fagyott májust). A saját rendezésében egy Budapesten forgatott dokumentumfilmet mutat be, amiben egy archív felvételen az Úttörővasúton dolgozó gyerekeket mutat, miközben saját maga narrálja a látottakat. Főhősnek találomra kiválaszt egy János nevű fiút, és felteszi a kérdést, mi lehetett belőle a mai Magyarországon.
Fotó: Vertigo Média
A kérdésére rövidesen választ kap: a maroknyi közönség soraiban ott ül a felnőtt János (Tóth Barnabás filmrendező), aki másnap felkeresi a rendezőt a hoteljében, és bocsánatkérést követel, amiért szerinte Deutsch fasisztának állította be őt a felvételeken. A filmes nem hajlandó megkövetni egykori riportalanyát, ellenben elmenne vele enni egy jó fogast. Roger azonban hamar gyanítani kezdi, hogy János bosszút forral ellene. A kietlen magyar tájban rejtélyes módon elfogyó benzin és a kesztyűtartóban talált pisztoly kezdete csupán a szürreális roadtripnek. Mintha egy David Lynch-féle road movie-t látnánk, úgy találkoznak hőseink egyre furcsább szerzetekkel. A rendező jó ritmusban adagolja a horror-thrillerbe illő fordulatokat: egyik pillanatban még azt hisszük, Rogernek befellegzett, a másikban rájövünk, hogy van kevésbé baljós magyarázat is arra, hogy mi történik körülötte.
Fotó: Vertigo Média
Ami viszont igazán egyedivé teszi a filmet, az a humoros és ironikus önreflexió - a történet mintha egy Q&A, azaz közönségtalálkozó lenne alkotó és egy nézője között. A történet szó szerint egy kérdezz-felelekkel kezdődik, és úgy is folytatódik, csak az úton. János tipikus érintett befogadóként reagál a filmre, számon kér benne minden pontatlanságot, Roger pedig megosztja vele ars poeticáját, mely szerint a nyers dokumentarizmus unalmas, a történetet meg kell fűszerezni. Egri Lajos írta, hogy a dráma nem a valóság másolata, hanem az esszenciája, és Deutsch is emellett érvel. Az is baljós fordulat, amikor János elmondja, hogy kedvenc novellája Poe-tól az Egy hordó amontillado, ami történetesen egy véres és perverz bosszúsztori.
Fotó: Vertigo Média
Deutsch ki is mondja, hogy minden filmje róla szól, filmje mégsem csap át nárcisztikus köldökbámulásba, mivel a történet a valóságban gyökerezik, az egész akár meg is történhetne a rendezővel, aki mintha saját félelmeit (rém)álmodta volna a vászonra. A Fiú a vonaton tárgya a rendező maga, illetve a rendezés etikája. Erről beszél az alteregó, őszintén és attól a valósághamisítástól mentesen, amit János kér számon a rendezőn. A végeredmény egyszerre szórakoztató és fajsúlyos meta-thriller. Ráadásul kedvez a magyar közönségnek: mi többet értünk belőle, mint a filmbeli rendező, ami egyrészt baljós hangulatot teremt (János mond pár vészjósló dolgot magyarul), másrészt olyan színészeket üdvözölhetünk a vásznon, mint az angolul kiválóan beszélő Szervét Tibor és Wéber Kata. Nézzük a filmet, benne magunkat az amerikai rendező tükrében, és szokatlanul friss élményt kapunk a moziban.
