Finisel az Overnight
A Filmpartners és a Katapult közös gyártásában készülő Overnight finisbe érkezett: a magyarországi etapból már csak az utolsó forgatási hét van hátra. Kovács Gábor szerint nagyon jó a felvett anyag és a színészek is remekelnek. A Fehér tenyér kapcsán a Kassovitzokkal kiépített jó kapcsolat az Overnight-nak is jót tett: ajánlásukra került képbe egy lehetséges Bombay-i partner, a produkció képviseletében Angelusz Iván és Taschler Andrea ennek kapcsán a napokban Indiába utazott, hogy szeptember 17-én elindulhasson az időeltolásra épülő történet forgatásának ázsiai szakasza. A befejezés után már csak a bemutató pontos dátuma a kérdés: mivel a német és magyar mozikban egyszerre indul az Overnight, még tárgyalnak a konkrét időpontokról.

Bertók Lajos tragikus hirtelenségű halálával megfeneklett Mundruczó Kornél filmben, a Delta gyártásában is részt vesz a Filmpartners. Jelenleg Petrányi Viktória producerrel tárgyalnak arról, hogy amennyiben a Delta német biztosítását sikerül úgy rendezni, hogy még idén újra tudják forgatni a teljes filmet, akkor abban a Filmpartners és a TV2 mindenképpen szerepet vállal. Néhány héten belül kiderül, hogy novemberben újra indulnak-e a kamerák a Duna deltában. Pataki Ági továbbá együttműködik a Tényi Gábor és Tarr Béla nevével fémjelzett TT Filmműhellyel is Maár Gyula Töredék-ében.

Az Unio Film és a Filmpartners koprodukciójában készül Paczolay Béla első nagyjátékfilmje, a Kalandorok. Az eredetileg még idén elindítani kívánt produkciót kénytelenek voltak 2007-re tolni, hiszen az operatőr Pados Gyula éppen Amerikában forgat Koltai Lajossal az Evening című filmben.  2007. április 7-én azonban elindul a három generáción és a magyar-román határon átívelő road-movie, amely Kovács Gábor szerint egészen biztosan nagy sikerre számíthat.

Fehér tenyér megy Torontóba, miközben jön a
negyedik Hajdu-film
A Filmpartners honlapján egy rejtélyes filmcím (Smooth Operator) utal Hajdu Szabolcs következő, a magyar keresztségben a Gyengéd kezelés nevet kapott nagyjátékfilm tervére. A Katapulttal  koprodukcióban készült Fehér tenyér meghívást kapott a szeptember 7. és 16 között megrendezésre kerülő Torontoi Nemzetközi Fesztivál programjába, az alkotók hivatalosan ekkor jelentik be a készülő, negyedik nagyjátékfilmet. A Gyengéd kezelés előkészítését már szeptemberben elkezdik, és már télen, de legkésőbb 2007 tavaszán nekilátnak a forgatásnak is. Az előreláthatólag a Katapulttal francia-magyar koprodukcióban készülő film középpontjában egy erdélyi magyar lány európai utazása áll.

Filmpartners két filmje is szerepel az Edinburgh-i Nemzetközi Filmfesztiválon: Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című nagyjátékfilmjét kísérte Skóciába, Vranik Roland vasárnap követi őt Fekete kefe című szemlefődíjas munkájával, valamint következő, Adás munkacímű forgatókönyvével.

Még egy, ötletszinten létező tervről tudott beszámolni a producer: a Dallas Pashamendé-t jegyző Pejó Adriánnal közösen készítenek filmet Domján Edit színésznő életéről. Az ötlet eredetileg Gryllus Dorkától származik, aki társproducerként is szerepet vállal majd a készülő filmben. Nemrégiben kötöttek szerződést Vámos Miklóssal, aki jelenleg a forgatókönyvön dolgozik.