Ez az első mozis főszereped, biztosan izgatottan várod a bemutatót, az viszont már kétszer is elcsúszott a koronavírus miatt. Először tavaly novemberre, aztán idén májusra volt kitűzve a premier. Ez mennyire volt frusztráló érzés neked?

Furcsa érzés. Nincs még tapasztalatom arról, milyen érzés az, amikor sokan látnak egy filmet a moziban, amiben szerepelek. Kíváncsi vagyok, hogy ez milyen lesz. Már többször rákészültem fizikailag és lelkileg, aztán vártam, de nem jött el. Olyan, mint egy késleltetett orgazmus. Igazából a díszbemutatót vártam a legjobban, és az megtörtént májusban. Egyrészt hiúsági okokból, már novemberben megkaptam a ruhát, másrészt moziban akartam látni a filmet. Örülök, hogy nem májusban nyomták ki, amikor még alig jártak emberek moziba, a nyár közepén valószínűleg többen fognak elmenni rá.

Téged mennyire hoz lázba a futball?

Őszintén szólva kevéssé. Én a filmben teljesen más szálon mozgok, ezért is beszélgettem sokat Ötvös Andrissal és Thuróczy Szabival a közösségi élményről, az összetartozásról és a csapatszellemről - a fociultrák világának jellemzőiről és szépségeiről. Szabi szerint nem lehet összehasonlítani a színházi előadások energiáit azzal, amit egy focimeccs nyújt. Sokat gondolkoztam ezen, hogy mégis, mi lehet az a színházban, ami ugyanolyan, vagy legalábbis hasonló energiákat mozgósít, mint egy focimeccs. Szerintem a Freeszfe-s rendezvények – konkrétan a tüntetésekre gondolok – közelítettek ehhez. Azoknak is volt egy közösséget összekovácsoló, az embereket aktivizáló jellege.

Az Európa-bajnokságot nézted?

A YouTube-on visszanéztem, ahogy Christian Eriksen összeseesett a pályán, és küzdöttek az életéért, majd a két tábor azt ordibálta felváltva, hogy Christian és Eriksen. Ettől nagyon meghatódtam. Könnyeztem rajta, mert láttunk már olyat, hogy két tábor összeveri egymást az utcán, itt viszont, hogy egy emberéletről volt szó, nem volt két félre szakadás. Csodálatos volt látni, hogy vannak olyan történések, amik felülírják azt a gondolkodást, hogy nincs fontosabb a saját csapatom győzelménél.

Gombó Viola Lotti és Ötvös András a Becsúszó szerelem című filmben

A Becsúszó szerelem nagy ugrást jelent az életedben. Néhány epizódszerep után főszerepet kaptál egy mozifilmben. Volt benned félelem a forgatás első napján?

Igen. De szerencsém volt, mert nem csak odaállítottak a forgatás első napján, hogy hajrá, hanem a forgatást megelőzte egy fél éves felkészülés és szerepépítés. Viktortól (a film rendezője, Nagy Viktor Oszkár – a szerk.) például kaptam könyveket a filmszínészetről. Első nap bementem, megcsinálták rajtam a sebeket, aztán ültem a sminkbuszban, és teljesen leizzadtam. Nagyon izgultam, azt gondoltam, hogy ez szörnyű, ezt nem fogom tudni megcsinálni. Hiába tanultam már meg egy hete a szöveget, attól féltem, hogy nem fog az eszembe jutni. Aztán elkezdtünk forgatni, el kellett telni néhány órának, hogy megszokjam ezt az újfajta kihívást, de már aznap elkezdtem élvezni. Sokat tanultam a filmszínészetről a forgatás közben. Valóban, ez egy nagy előrelépés és nagy kihívás volt számomra.

Nagy Viktor milyen könyveket adott neked?

Egy interjúkötetet hollywoodi színészekkel, és egy életrajzi könyvet Michael Caine-ről. Tudta, hogy nincs mozis tapasztalatom, azért adta. Érdekesek voltak, de nem váltak a bibliámmá, nem ezekből tanultam el, milyen módszereket követ egy filmszínész.

Jól tudom, hogy a hosszú felkészülés során gyerekotthonokba is ellátogattál, hogy jobban megismerd azt a közeget, ahonnan a karaktered, Lüszi jön? Milyen élményekben volt részed?

Viktornak volt egy régebbi ötlete, hogy az örökbefogadásról forgat dokumentumfilmet. Elkezdett kutakodni a témában, végül a film nem valósult meg, de ebből született meg az én szálam a Becsúszó szerelemben. Voltak már kapcsolatai, így tudtunk több helyre is elmenni, például egy csepeli anyaotthonba, ahol fiatalkorú anyák, 18 éves alatti állapotos lányok laknak. Velük beszélgettem, illetve a nevelőkkel is.

Később már azokat az otthonokat néztük meg, amik szóba jöttek lehetséges helyszínként. Az Alföld utcai intézményben, amikor már jobban benne voltam a szerepben, már olyan szemmel sétáltam a folyosókon, hogy milyen érzés lehet itt lakni, milyen napirendet követnek. Eredetileg több jelenetem játszódott volna az otthonban, több irányból indult volna a film, és többet tudtunk volna meg az előéletemről, de ezeket a részeket kivágták. Végül nem ott forgattunk, hanem a 16. kerületben a Hajnal utcában egy otthonban, ami egy Waldorf iskolával szomszédos.

Kiültem a kertbe, segítettem a nevelőnek szendvicseket kenni a gyerekeknek, akiknek vagy nincsenek szüleik, vagy a szüleik nem tudnak róluk gondoskodni. A kerítésen átlátni a szomszédos Waldorf iskolába, ahol nap mint nap azt láthatják, hogy az anyák puszival köszönnek el a gyerekeiktől. Egy másik nevelő azt mesélte nekem, hogy álomszerű elképzeléseik vannak arról, majd milyen sok pénzük lesz, és emiatt fennáll annak a veszélye, hogy könnyen lehet őket befolyásolni. Ott ültem, és azon gondolkodtam, hogy vajon mire vágynak valójában ezek a gyerekek? Lehet, hogy csak szülői szeretetre?

Így tudtam valamennyire megélni Lüszi fájdalmát. Magamba szívtam ezeket az élményeket, és elraktároztam a hátsó agyamban. Hogy miközben játszom Lüszit, ott legyen bennem ösztönösen, hogy ki vagyok, honnan jöttem. Imádtam ezt csinálni, és még sok ilyet szeretnék.

És magadból mit tettél bele Lüszi karakterébe? Mennyi jelenik meg a személyiségedből?

Mindketten nagyon szenvedélyesek vagyunk. Lüszi lobbanékony, néha ez rám is igaz. Biztos néhány jellemző gesztusom is megjelenik a filmben, de mondjuk erről pont sokat beszéltünk Viktorral, hogy én szeretek mutogatni, gesztikulálni, ezt mind hagyjam el és felejtsem el, amikor Lüszit játszom. Legyen szikár és provokatív a lány, adott esetben vulgáris és agresszív.

Ha egy árva, állapotos roma lány jelenik meg a filmvásznon, könnyen belecsúszik az áldozati szerepbe, akit aztán sajnálni kell. Nagyon tetszett az alakításodban, hogy sok mindent el lehet mondani Lüsziről, de hogy egy áldozat lenne, aki csak elszenvedi az eseményeket, azt nem. Egy vagány és akaratos lány. Ez kimondott cél volt a részetekről?

Az biztos, hogy az írók nem a tragédia felé akarták tolni a filmet. Az elején például volt egy síros jelenetem, amit kivágtak, így még inkább csak akcióban látjuk a csajt. Szerintem jól egyensúlyozik a film, nem billen el sem az olcsó humor, sem a súlyos tragédia irányába.

Azért sem lett volna jó, ha áldozatként jelenik meg Lüszi a filmben, mert azok a lányok, akikkel találkoztam az otthonokban nem ülnek magukba roskadva, hogy szörnyű az élet. A gyerekükkel foglalkoznak, pörögnek, veszekszenek, sminkelik magukat, mennek bulizni. 15-16 évesek voltak, én akkor 22 éves voltam, 5-6 évvel voltam idősebb náluk, és azt éreztem, ők igazi nők és anyák, én meg kislány vagyok hozzájuk képest. Tele vagyok aggodalmakkal, amikor a gyerekvállalásra gondolok, ehhez képest nagyon tetszett, hogy nem élték meg tehernek az állapotosságot vagy azt, hogy gyerekük van, ez egy természetes helyzet volt számukra.

Egyre nagyobb és nagyobb műhasat kellett viselned a forgatáson. Ha jól sejtem, nem volt kényelmes.

A műhasakat Pohárnok Ivánék tervezték, és az volt a jó benne, hogy teljesen életszerűvé tette a szerepet. Mindenhol azt hitték, hogy tényleg teljes terhes vagyok, kinyitották előre az ajtókat, egy idő után a stáb is úgy kezdett viselkedni velem, mintha kismama lennék. Volt egy négy hónapos és egy hét hónapos műhas.

A súlya is valódi volt?

Ami ruha alatt volt, az egy belebújós szivacsos cucc volt, amin azért a köldök meg minden más meg volt csinálva. Ez könnyebb volt. A másiknak viszont, ami egy protézis volt, az tényleg olyan súlyú volt, mintha állapotos lennék.

Ezt gondolom, jó érzés volt esténként levenni.

A 12 órás forgatás után mindenki ment haza, én viszont álltam meztelenül a csempén, és négy ember vakarta le rólam hígító segítségével. Utána még napokig koszos ragasztócsíkok voltak rajtam, mintha utcagyerek lennék.

És ezt mennyi időm volt reggelente felrakni?

Két, két és fél óra. Nyolc olyan forgatási nap volt, amikor a protézist kellett viselnem. Többször megtörtént, hogy hajnali 3:15-re kellett bemennem, és rajtam kívül nem volt ott senki. Hosszadalmas folyamat volt, bele kellett bújnom a szilikonbőrbe, kézzel festették meg az ereket, felspriccelték, aztán ecsetekkel dolgozták el a bőrszínt, még köldökkoszt is festettek. Ez egy nagyon szép foglalkozás.

Az felmerült, hogy legyen szülési jelenet a filmben?

Féltem volna tőle, de hála az égnek Nagy Viktorék ízlésesen írták meg a forgatókönyvet, és pontosan tudták, mi illik bele. Szerintem rettenetesen nehéz szülést vagy halálhír elmondását jól eljátszani filmben. Persze vannak csodálatos ellenpéldák is, például a Pieces of a Woman, de kevés olyan van, ami előtt megemelem a kalapom.

És mindezt úgy, hogy Vanessa Kirby nem hozott világra korábban gyereket.

Azt éreztem, hogy erre nem kell különösebben készülni, ösztönösen jöttek a dolgok. Az állapotosság eljátszása ilyen volt, és alighanem a szülés is ilyen lehet. Valahogy érzi az ember. Egy idő után elkezdtem úgy viselkedni, mintha tényleg kismama lennék, a forgatáson sok csoki volt, és elkezdtem azt zabálni.

Melyik volt a legjobb nap a forgatáson?

Az utolsó, mert akkor a kedvenc kajámat főzték. Harcsapaprikást túrós csuszával. Nagyon finom volt, még haza is vittem belőle. Nem, csak viccelek. Nagyon szerettem a stúdióban dolgozni, ahol a lakás belsejét rendezték be. Először a külsőket vettük fel különböző helyszíneken, a lakásbelsőben már felszabadultam mertem csinálni dolgokat. Nagyon élveztem, hogy abban a kis térben mindenki ugyanarra a feladatra fókuszált, egy célért sűrűsödött össze sok ember.

A bulihelyszínt is nagyon szerettem, valahol Kőbányán rendezték be. Kővári Kata volt a látványtervező, és nagyon szép dolgokat csinált, még kitömött tigrist is szerzett. A sok statisztával együtt – akiknek Andris egyenként bemutatkozott - fülledt hangulata lett a helynek.

Azután viszont, hogy a szerepem szerint megsértődtem, és elindulok gyalog haza az éjszaka közepén, rendőrautók kezdtek el elszáguldani mellettem. Kiderült, hogy a következő keresztutcában megkéseltek egy férfit, aki szexmunkásokat futtatott. A lányok is ott álltak az utcán. Mi meg nem hagytuk abba a forgatást, azt kérték tőlem, sétáljak tovább, egyre közelebb a balhé helyszínéig, már hallatszott a kiabálás. Félve kérdeztem, hogy biztos? Ti most a halálba küldtök? Szerintem ott azért van viszonylag hamar elvágva, mert nem mertem még közelebb menni.

Ötvös András a partnered a filmben. Vele milyen élmény volt játszani?

Rendkívül jó színész. Az első színházi munkám is vele volt, később egy másik darabban is együtt játszottunk, mindkettő szerelmes történet, így már volt egy kapcsolódásunk, nem féltem attól, hogy jaj, hozzá kell érnem a vállához. Nagyon rugalmas és intelligens ember, egy fadarabból is ki tudná hozni a legjobbat. Nagyon szeretek vele játszani.

Gombó Viola Lotti és Ötvös András a Becsúszó szerelem című filmben

A legtöbb romkom egy mese, ez a Becsúszó szerelemre is igaz, viszont emellett a magyar valóságra is reflektál, és azt hirdeti, lehet elfogadáson és szereteten alapuló kapcsolat rasszista fociultra és egy roma lány között. Te menyire tartod meseszerűnek azt, ahová kifut a film?

Szerintem ez a valóságban is megtörténhet. Ezért is szép az emberi lélek, mert meghazudtolva önmagunkat, szélsőségesen ellentétes megnyilvánulásokra és tettekre vagyunk képesek egymáshoz egészen közeli pillanatokban. A valóságban is látok esélyt egy ilyen kapcsolatra, de azért ez egy megszépített valóság, Picit példabeszédszerűen van ábrázolva, de nem szájbarágós módon, hanem finoman és kedvesen. Már ha méltathatom belülről a filmet.

Szerinted egy film meg tudja változtatni egy előítéletes ember gondolkodását? Van akkora ereje?

Talán. Csodálatos lenne, ha ilyesmi bekövetkezne.

SZFE-s diákként te idén nyáron diplomázol a salzburgi Mozarteumban?

A FreeSZFE Egyesület már tavaly év végén elkezdte szervezni, hogy kimentsük a diplománkat az SZFE-ről. Zoom-meetingeink voltak az ottani tanárokkal, akik rögtön mondtak, hogy szolidarítanak velünk. Egészen különleges érzés volt beszélgetni velük, boldog emberek, akik nincsenek megkeseredve. Azt hiszem, ez az igazi Európa. Különböző anyagokat kellett magamról küldenem, például az eddigi munkáimat. Már a szakdolgozatot is megírtam, és leadtam.

Mi volt a szakdolgozatod témája?

A Becsúszó szerelemről írtam, az a címe, hogy „Ismered a Balog Lüszit?” ez egy mondat a filmből. Az alcíme pedig: „A színész útja a szerepéig”. Pálfi Gyuri volt a konzulensem, és a szerepre való felkészülésről szól, attól a pillanattól, hogy megkaptam a szerepet a forgatás kezdetéig mutatom be a karakter felépítését. A házi védés megvolt belőle Fullajtár Andrea, Bagossy László és Upor László előtt, aztán július elején az osztrákok előtt is megvédtem angol nyelven. Októberben megyünk majd ki átvenni a diplomáinkat.

Jól tudom, hogy a szakdolgozat mellé kell még egy diplomamunkaként elfogadott színdarab is?

Nincs konkrétan olyan színdarabja az osztálynak, ami diplomamunkaként készült. Szétszóródtunk különböző színházakba, így mindenki kiválasztotta egy munkáját, amit szeret.

 

Te melyik darabot választottad?

Bagossy tanár úr rendezését, a Hurok című darabot, ami a Jurányiban megy, és Kerékgyártó István írta. De amúgy van egy saját előadása is az osztályunknak. A Rácskertben adjuk elő, ahová kiraktuk, hogy Ódry Színpad. Az öt évünkről szól, tök jó osztályom van, a legjobb barátok vagyunk. Mindig azok a vizsgák lettek a legjobbak, amiket közösen csináltunk, kitaláltuk, hogy már régen dolgoztunk együtt, itt az ideje, hogy megint közösen lépjünk színpadra. Kárpáti Péter vezetésével improvizációkat csináltunk, és ezekből születtek vicces jelenetek az elmúlt öt évünkről. Morzsabál a címe és fesztiválokra is visszük.

Te is részese voltál az SZFE elfoglalásának, majd a hónapokig tartó ellenállásnak. Mi volt számodra a legreménytelibb pillanat, és mikor jött el számodra a mélypont?

Sokszor egy pillanatba sűrűsödött össze ez a két ellentétes érzés. Amikor a parlament előtti éneklős tüntetés volt, úgy mentem oda, hogy úgyis megszavazzák, de az a lényeg, hogy ott legyünk és kiálljunk az egyetem szabadságáért. Aztán már a téren egy pillanatra naivan elhittem, hogy nem fogják megszavazni, hiszen itt vagyunk, néptáncolok és azt énekeljük, hogy jó reggelt kívánok. Az agyam talán így próbálta kizárni a közelgő traumatikus pillanatot. Egy percre rá megkaptuk a hírt, hogy megszavazták, és erre együtt sírtunk a csajokkal.

Később az egyetemen is sok ilyen szélsőséges pillanat volt. Rengeteg impulzus ért minket, felemelő és elkeserítő egyaránt. Zarándokhellyé vált az egyetem, nénik jöttek oda, hogy odaadják a nyugdíjukat, ők is és még sokan mások is elmesélték a saját történetüket, közben a média hazugságokat állított rólunk, odajöttek emberek, és leszaggatták a plakátjainkat, halálos fenyegetéseket kaptunk Facebookon, például hogy machetével kellene bemenni hozzánk. Ez a 71 nap konstans érzelmi hullámvasút volt, eufória és csalódottság gyors váltakozása. Például amikor kiállt a tetőre Máté Gábor, egyrészt azt éreztem, megcsinálta, milyen bátor ember, az a szabadság, amit ő képvisel, másrészt megszakadt a szívem a szomorúságtól.

Visszatekintve erre a 71 napra, megerősített téged az ellenállás vagy csak simán kiábrándulást érzel?

Mindkettő. Szeretek itthon élni, de lett egy rálátásom, hogy egyre csak szűkül a tér. De kérlek ne ilyen sötét gondolatokkal zárjuk le az interjút.

Rendben, mondj egy híres karaktert, akinek az eljátszása filmben nagy boldogságot okozna neked.

Szaffi. Nagyon szép és humoros mesefilm, ha egyszer lesz belőle egy élőszereplős változat – Disney csinál most ilyeneket a saját történeteiből –, szívesen játszanék benne.

Az interjú képeit Pozsonyi Janka készítette.