Durst György felhívása a filmbarátok felé

Találkoztam ma a Jancsóval. Szomorú voltam, ő is, a találkozás a Simó temetésén történt a mai napon. Igazából csak megfogtuk egymást egy pillanatra, s bámultunk magunk elé, hallgatva a sosemigazánjólsikerült búcsúszavakat.
Mert hiszen azok sosem sikerülhetnek jól.
Talán kellett volna mondanom neki pár jó szót, hiszen igazából, tényleg ma van a születés-napja. Ma lett nyolcvan éves.
Álltunk a ravatalozó előtt, majd elkísértük a Simót a sárguló gesztenyefák alá.
Azután olvastam egy interjút meg néhány őszinte mondatot az egyik újságban.
Azt mondta az Öreg, hogy akkor is csinálok filmet, ha nem lehet.
Összeszorított foggal, pénz nélkül, lehet, hogy rövid lesz, de megcsinálom.
Azzal a kéréssel, felhívással fordulok hozzátok filmet szerető nézők, filmesek, barátaim, hogy gyűjtsünk pénzt arra, hogy a Miki bácsi ne méltatlan körülmények között kényszerüljön filmet csinálni. Jancsó filmeken felnőtt nézőként, később filmesként, producerként ajánlok fel 200.000 Ft-ot erre a célra, s szeretném, ha csatlakoznátok, és segítségetekkel csatlakoznának mások is.
Becsüljük meg legalább mi magunkat annyira, hogy a köztünk, fehérek között európaiként élő klasszikusunk elmesélhesse a benne rejlő történeteket, s mi hallgathassuk/nézhessük.

A Simó temetésén összegyűlt, pártállástól függetlenül riadt nyájként egybe verődött filmesek láttán fogalmazódott meg bennem mindez.
Tartozunk magunknak ennyivel.
Talán még nem késő.


Bp. 2001-09-27.

(fotó: Gőzsy Kati)