A 24.hu szúrta ki, hogy Kálomista Gábor a KözTér című műsornak nyilatkozott arról, hogy felhagy filmes produceri tevékenységével. A beszélgetésből kiderült, hogy Kálomista nemrég ért vissza Cannes-ból, ott érett meg benne az elhatározás, hogy az aktív filmezéstől visszavonuljon. A Megafilm vezetését felesége, alkotótársa, Helmeczi Dorottya viszi tovább.
Döntését többek közt azzal indokolta, hogy ha az ő neve már „ballaszt” lenne a cég vagy a produkciók számára, akkor az a korrekt lépés, ha háttérbe vonul. A producer kritikával illette a hazai filmtámogatási rendszert, rámutatva a források elosztásának visszásságaira és a szakmai párbeszéd hiányára. „A szakmák közt nem volt átjárás, hanem sok-sok kiskirályság épült fel. A könnyűzenében az az ámokfutás, amit Demeter Szilárd végzett, az elképesztő. 40-50 milliárd forintnál olcsóbban is meg lehetett volna oldani, hogy mindenki elküldje a Fideszt minden koncert végén” – fogalmazott meg kritikát Demeterrel szemben.
Saját Fidesszel való kapcsolatáról is beszélt: „Én még abba a Fideszbe kerültem, amikor ezeket a vitákat le lehetett bonyolítani, és a vita vita volt, a kritika kritika volt, nem árulás. Nem volt semmiféle retorzió. Vagy azt mondták, hogy hülye vagy, vagy azt, hogy de jó, csináljuk. De ezekből nem volt sértődés. Kérdezitek, miért nem beszéltem erről nyilvánosan. Azért nem beszéltem nyilvánosan, mert a rendszer része voltam, és abban voltam, hogy a rendszer javuljon meg belül.”
A Megafilm vezetője nyilatkozata szerint optimistán néz a jövőbe: „Teljesítményalapú, elszámoltatható, közönségalapú, politikamentes filmgyártás lesz és normatív alapon: megnézik, kinek milyen előélete van, hogy ne fordulhasson elő még egyszer az, hogy valaki besétál, producernek hirdeti magát, és különböző forrásokat mozgat meg emiatt egy ország. Ha ez lesz, akkor nekem semmi bajom nem lesz vele. Ha így lesz, a Megafilm és Dorottya kiváló filmeket fog készíteni a következő néhány évtizedben” - nyilatkozta.
Az elmúlt évtizedekben számos közönségfilmet és televíziós sorozatot gyártott a Megafilm, hozzájuk kötődik a Csak szex és más semmi, a Kaméleon, a Coming out, az Elkxrtuk, vagy az El a kezekkel a papámtól című mozifilmek, illetve a Hacktion, az Egy nyári kaland, a Tündérkert, vagy a S.E.R.E.G. című televíziós sorozatok.



