Vitalij Melnyikov 1964 óta tevékenykedik a 1890-es évek végén a Lumiere-testvérek filmjével megnyíló szentpétervári (akkor még leningrádi) Lenfilm Studióban. Azóta több mint 30 alkotás született a kezei között, például a Nacsalnyik Csukotki (Csukcs vidék főnöke), a Mama visla zamuzs (A mama férjhez ment) vagy az Otpuszk v szeptyabre (Szeptemberi szünidő). A pillanatnyilag a "Cárok trilógiája" utolsó filmjén dolgozó rendező három évvel ezelőtt forgatta le a Teliholdas kertet. A nyolcvanas évek hangulatát mind díszleteiben, mind képeiben magán hordozó alkotás különleges módon láttatja az élet alkonyát. Melnyikov nagyon bátran, szinte vakmerően társította az ifjúság érzéseit az időskor problematikájával. A koktél erősre sikerült, alaposan felforgatja közhelyeinket életről, halálról, öregségről.

Mit tehet az ember túl a hetvenen? Ki így, ki úgy igyekszik megőrizni magát. A Teliholdas kert idős házaspárja tipikus példája a végleteknek. Míg a férj gyermeki konoksággal ragaszkodik különböző nyavalyáihoz és naphosszat gubbaszt a négy fal között állítólagos memoárjai fölött, addig felesége fittyet hányva a nyugdíj diktálta édes semmittevésre, tevékenyen pergeti napjait, mintha mi sem változott volna. Beteget ápol, korrepetál, előadásokat tart a pedagógiáról. Ebbe a - ha nem is tökéletes, de legalábbis mindennapi - idillbe csöppen bele fordulatos kusturicás zenebonával aláfestett piaci kergetőzés nyomán az asszony egykori nagy szerelme, a mérnökből alkoholista félhajléktalanná levitézlett Andrej. Nemcsak az intézetben kibontakozó gyermeki szerelem flashback-jelenetei, de a sűrűsödő találkozások és a felszabadult együttlétek is predesztinálnak a lehetetlenre, vagyis a hattyúdalnyi időskori szenvedélyre. Mindez egészen más, mint a meggondolatlan ifjúság heveny szívmérgezése. A vonzalom csók helyett egy cirkuszi arénában lejtett keringőben és néhány lopott kávéházi pillanatban teljesedik. Más az érzelmek hőfoka, a háromszög szögei, a féltékeny kitörések azonban alig különböznek a megszokottól. Valakinek mennie kell, ám úgy tűnik, a szeretett nő hiánya mind az új reményekkel felvértezett ex-alkoholista, mind a teljesen életképtelen férj számára végzetes lehet. A megoldás deus ex machina érkezik, s nem is úgy lep meg, ahogy várnánk. Továbbgondolni pedig, ha tetszik, ha nem, kötelező.