Herendi Gábor: „A film akkor jó, ha van benne konfliktus"

Herendi Gábor: A könyvet már jó ideje fejlesztették, és már elég jól meg volt írva, amikor elkezdtek rendezőt keresni hozzá. Akkor még Lajos Tamás volt a producere. Ő hívott fel, hogy lenne-e kedvem rendezni, mert úgy érzi, jól állna nekem ez a film. Elolvastam, láttam, hogy dramaturgiailag nagyon erős anyag, jól van összerakva. Igent mondtam. A forgatókönyv akkor még nem volt lezárva, beszálltam az írásba, és Bálinttal közösen formáltuk a történetet. Úgy döntöttünk, hogy bátran megfűszerezzük humorral, amit nagyon fontosnak éreztünk. Ha könnyen fogyasztható filmet akarunk, akkor a drámai kosztümös történetbe belefér a humor, még ha nem is térdcsapkodós.  

Filmhu: A film sajátos komikuma abból fakad, hogy bedobsz egy teljesen koridegen elemet, aztán egy pillanattal később mégis valószerűvé teszed. Már a trailerben is látható, ahogy Petrik Andrea Wellhello-dalszöveget énekel, de ahogy a legó szóhoz érne, félbeszakítják, illetve szintén látható az előzetesben a szelfi, ami egy kocsmai részegeskedés közben akár meg is történhetett.

H.G.: Néhány koridegennek tűnő elemnek alaposan utánanéztem. Kosárlabda és vattacukor is létezett már akkoriban. Persze nem pont olyan formában, mint ahogy mi megmutatjuk, a vattacukor-készítő gép például a mi agyszüleményünk. Valószínűleg a vattacukor sem lila volt. Picit tehát szabadelvű voltam, de az ilyen csalások jót tettek a filmnek.

Filmhu: A Nagy Ervint és Petrik Andreát bőrzakóban és cilinderben ábrázoló plakátok kapcsán a steampunkot emlegették.

H.G.: Nekem nagyon tetszik ez a formavilág, benne a sok rézzel. Nem akartam túlerőltetni, de abszolút tudatos volt a steampunk vonal, a Wild Wild West után szabadon. A steampunk a XIX. század világából merített. Ilyen kabátok és cilinderek léteztek akkoriban, csak posztóból. A bőrtől viszont sokkal modernebb a látványvilág.

Filmhu: Megterhelő volt ennyire magas költségvetésű filmet rendezőként és társproducerként is készíteni?

H.G.: Igen, de tudtam, hogy nagy falat lesz. Nem volt más dolgom, mint nagyon felkészültnek lenni, pontosan előkészíteni a forgatást és egy remek csapatot összerakni. Ami sikerült is, és az eredmény is kollektív munka volt. A-kategóriás gárda jött össze, és mindenki nagyon lelkes volt. Nem volt könnyű összehozni a stábot, mivel annyi amerikai film forog itthon, és annyira jól fizetnek, hogy elviszik a legjobb szakembereket. Ritka lehetőség ilyen nagy volumenű magyar filmet készíteni, ez szerencsére csábító volt a legjobb szakemberek számára is, így el tudtuk őket happolni Hollywood elől.

Filmhu: Ha már szóba került külföld: ez a film mennyire versenyképes ott?

H.G.: A magyar közönségfilmnek minimális a nemzetközi piaca, egyáltalán, a közönségfilmeknek alig van piaca a gyártó ország határain kívül. A közönségfilm multiplex moziba való, a publikum nem szereti a feliratos filmeket, az amerikaiak a szinkront sem fogadják el. A magyar művészmozik tudnak nagyot menni külföldön, mert mindenhol van artmozi-hálózat, ahol senkit nem zavar a felirat. Ennek a filmnek nem könnyű külföldön piacot találni, de például a hongkongi vásáron már kint van, próbáljuk eladni. Inkább hiszek a tévében, azon belül is a kábeltévében, ami a külföldi forgalmazást illeti. A külföldi tévék ki vannak éhezve tartalomra, náluk a szinkron sem tabu, ez pedig egy nekik való, szórakoztató film.

Filmhu: Világbrand a Kincsem?

H.G.: Aki egy kicsit is jártas a lovassportban, az ismeri a nevét, tudja, hogy Kincsem a világ legsikeresebb lova a mai napig, azóta se sikerült a nyomába érni. Volt egy kutatása a Filmalapnak, amiből kiderült, hogy idehaza 40 fölött ismerik az emberek, azalatt viszont elfelejtődött. Bízom benne, hogy mi visszahozzuk a köztudatba.

Filmhu: Ugyanakkor úgy tűnik, hogy sokat dolgoztatok azon, hogy ne a lóról szóljon a film. Amikor Blaskovich Ernő, azaz Nagy Ervin főhőse először találkozik vele, már akkor is ott van Petrik Andrea karaktere, Klára és az a jelenet is inkább egy szerelmi vetélkedés.

H.G.: A ló története önmagában nem igazán érdekes, csodálni lehet, mert minden versenyét megnyerte, de ettől még nem fordulatos a története. Olyan fikciót kellett köré kitalálnunk, amitől a film fogyasztható lesz. A ló viszont kiváló katalizátora a történetnek. A forgatókönyv írásakor arról beszéltünk, hogy ez egy szerelmi háromszög Kincsem, Blaskovich és Klára között, amiben Ernő állandóan vacillál a bosszút megtestesítő ló és a szerelem között. Kincsem eszköz Ernő számára az apja gyilkosán való elégtételhez, Klára viszont annak a bizonyos gyilkosnak a lánya. Ez elég csiki-csuki konfliktushelyzetnek ígérkezett.

Filmhu: A Valami Amerikában is választania kellett a főhősnek a karrierjét jelképező producer kegyei és a magánéletét szimbolizáló szerelme között, mivel a producer nyomult a barátnőre.

H.G.: Akkor jó a film, ha van benne konfliktus. Az a jó film, ami visz magával, és ahhoz valakit meg kell szeretni, szurkolni kell a főhősnek. Ebben a filmben természetesen a szerelmeseknek szurkolunk. Izgulunk, hogy jól választ-e Ernő. Szét kell szedni a szerelmeseket, aztán újra összeengedni.

Filmhu: Mitől szerethető Blaskovich Ernő? Nagy Ervin alakításában garantált, hogy sármos a karakter, de egyébként a jellemét illetően egy totális antihős.

H.G.: Bevállalós húzás, de ezt kifejezetten így akartuk Bálinttal. A forgatókönyv eredeti változatában Blaskovich jobban hős volt már a történet legelejétől, de aztán elhatároztuk, hogy merjük a filmet antihőssel indítani, olyannal, aki két végéről égeti a gyertyát, párbajozik, böfög, sőt, én szerettem volna, ha rókázik is, bár az már talán sok lett volna. Ha az elején nem szeretjük a főhőst, nagyobb ívet tud bejárni. Blaskovichnak minden oka megvan rá, hogy antihős legyen. 13 évesen szemtanúja az apja lemészárlásának, na meg a családi vagyon és birtok elkobzásának. A történet végére viszont remek férfivá válik. Igaz, hogy a bosszú a célja, de közben a ló állhatatosságából is sokat tanul.

A lovat egyébként igyekeztünk emberi jellemvonásokkal felruházni. Ő maga akar edzeni, reggel kukorékol a kakas, és ő már kint is van. Ernő nem csak a lóról vesz példát, de Kláráról is, aki szintén állhatatos, felvilágosult és feminista is, mivel szembefordul konzervatív értékeket képviselő apjával. Ez olyan vonzerő Ernő számára, ami javítja a jellemét. Számos régi történetből hiányoznak az árnyalt figurák, de ma már nem szabad fekete-fehér jellemű karaktereket alkotni, mert ez nem valós, nem hiteles, az emberek nem ilyenek.

Filmhu: A fikcionalizálás során milyen irányelveitek voltak? Mennyit költöttetek hozzá a valósághoz?

H.G.: A szereplők adottak voltak, mindenki létezett, aki Kincsem körül mozgott. Blaskovich Ernő gróf volt Kincsem tulajdonosa, Hesp Róbert a tréner és Mike Madden az angol zsoké. A valóságban Blaskovich Ernő nagyon alacsony volt, ezt elengedtük. A film történelmi háttere is hiteles. A történet a kiegyezés korában játszódik, ami virágzó korszaka az Osztrák-Magyar Monarchiának, ám mindez a magyarok függetlenségi törekvésének elfojtására épült. A szereplőket és a hátteret leszámítva viszont nem ragaszkodtunk a megtörtént eseményekhez. Ami a ló történetét illeti, az fikció. Ironikus módon pont a film leggiccsesebbnek tűnő momentuma igaz: a macska-ló kapcsolat. Szimbiózisban voltak szinte. A macskát vinni kellett a versenyre, mert Kincsen nem volt hajlandó nélküle futni.

Filmhu: Milyen volt állatokkal forgatni? Sokak szerint rémálom.

H.G.: Nagyon nehéz, pláne lovakkal. Kevésbé idomíthatóak, mint a kutyák. A macska pedig végképp idomíthatatlan. Időigényes is állatokkal forgatni, türelem kell hozzá. Segítségünkre volt egy úgynevezett suttogó, Török György. Azt hittem, ilyen szakma csak a filmekben létezik. Suttogva, távolról képes irányítani a lovat. Meg tudta állítani, magához hívni, illetve rávette, hogy elhúzza a fejét, amikor hozzáérnének. A lóversenyek voltak a legnehezebbek: hogy kijöjjön a nekünk kellő sorrend, hogy idejében jöjjön egy előzés vagy egy lemaradás. Ezt csak úgy lehetett megcsinálni, hogy rengeteg lóversenyt forgattunk és darabokból raktuk össze a lóversenyeket.

Filmhu: Rengeteg reklámfilmet forgattál, hogyan állsz neki egy közönségfilmnek?

H.G.: Szerencsés vagyok, hogy olyan filmeket szeretek csinálni, amiket a közönség is szeret. Nincs bennem görcsös igyekezet, hogy eltaláljam a közönség ízlését, hanem ez az én hangom, ez a műfaj az én szerzői filmem. Tudat alatt biztos használom a reklámfilmes tudásomat, például az eredetileg nem volt benne a könyvben, hogy Klára Fluor Tomi számát dúdolja, hogy “álljunk össze, mint két kicsi legó”, csak annyi, hogy dúdol, és ott a forgatáson találtam ki, hogy mit. A nő az apját akarja bosszantani, mert a háta közepére kívánja az apja által ráerőltetett lánykérést. Jól illett a helyzethez ennek a dalszövegnek ez a sora. Sejtettem, hogy a fiatalok jópofa poénnak fogják találni. Két trailerünk volt, és mondtam, hogy a másodikba tegyük bele ezt. Az elsőt százezren látták a youtube-on, a másodikat 550 ezren nézték meg. Nem lepett meg. Irigylem egyébként a művészfilmeseket a díjak és a fesztiválok miatt. Engem a közönség jutalmaz, amiért nagyon hálás vagyok. Szeretem a művészfilmeket, imádtam a Testről és lélekrőlt.

Filmhu: Mi a jövő a Valami Amerika 3 mellett?

H.G.: Van egy tervem, amit egyszer már beküldtem a Filmalaphoz, de akkor nem fogadták el. Nekem annyira tetszik, annyira fontosnak tartom a mondanivalóját, hogy továbbfejlesztettem, és nagyon szeretném megcsinálni. Fiatalokról, a máról szóló, modern történet. Szerintem kultfilm lehet belőle. A munkacíme Tízparancsolat 2.0, a forgatókönyv már kész. Szívesen megcsinálnám angolul, mert nem magyarspecifikus a sztori, hanem általános problémákról szól. Egy nagyvárosban játszódik, már remek budapesti helyszíneket találtunk hozzá, de bárhol le lehetne forgatni. Még házalok vele, hátha összejön egy angol nyelvű film, bár idehaza nehéz koprodukciót összehozni, pláne közönségfilmes színtéren. Talán a Valami Amerika 3 után lesz rá időm.