A magyar filmek Az adással debütálnak a héten kedden késő éjszaka. Az állampolgár rendezője, Vranik Roland filmje poszt-apokaliptikus történet, ám rendhagyó zsánerdarab. A filmben egyszer csak elmegy az adás, eltűnik a kép a képernyőkről. Se tévé, se rádió, se telefon, se internet. Az emberek elvonási tünetektől szenvednek, hirtelen lett egy csomó szabad idejük. Az emberiség lassan felocsúdik a sokkból és megpróbál újrakezdeni, a film pedig három fivér sorsán keresztül vázol fel alternatívákat.


Szerdán a Dunán látható a Hideg napok Latinovics Zoltán főszereplésével, amiben négy embert, három ex-katonatisztet és egy tizedest zárnak össze egy cellába, mielőtt tárgyalnák ügyüket. Az 1942-es újvidéki vérengzésben való szerepüket vizsgálják: a magyar hadsereg főtisztjei razziáztak Bácskában, végül 2500 szerbet és 800 zsidót öltek meg. A négy vádlott visszaemlékezéseikből és párbeszédükből derül fény arra, hogy mi történt pontosan. Egyikük, Büky százados (Latinovics) elsősorban feleségéért aggódik, aki azokban a napokban tűnt el, s a társai szavaiból szép lassan kibontakozik az asszony tragédiája is. A rendező egyik filmjéről, a Ménesgazdáról annak DVD-kiadása kapcsán írtunk legutóbb (cikkünk itt olvasható).

 Hideg napok

Pénteken erős estét zár a Duna, két történelmi filmet is műsorra tűznek. Az előbbi a 2014-es, tévére készült Utolsó órák, amiről meglehetősen keveset hallani, pedig Hegedűs Bálint írta, a Kincsem szerzője, producere pedig Lajos Tamás. László Zsolt és Szabó Kimmel Tamás szerepelnek benne, akiket mostanában mozifilmek főszereplőjekén láthattunk, előbbit a Tökéletes gyilkosban, utóbbit a Pappa Piában, az elsőben ráadásul mindketten játszottak. Az 55 perces film Gróf Batthyány Lajosról szól, aki az első magyar felelős kormány miniszterelnöke volt 1848-ban. 1849 őszén halálra ítélik, és utolsó napjait a siralomházban tölti családjától és barátaitól elzártan. Az utolsó óráiban kell meghoznia élete legfontosabb döntését: legyen mártír, vagy kérjen kegyelmet?

Utolsó órák

Ezután kerül adásba a Szirmok, virágok, koszorúk, amiről szintén írtunk DVD-bemutatója kapcsán. A film a világosi fegyverletétel után játszódik, amikor Majláth Ferenc huszárfőhadnagyot osztrák büntetőszázadba sorozzák, miután forradalmár társa önkezével vetett véget életének és parancsnoka, az “Ezredes” megszökött. Két évvel később a belügyminiszter bizalmasa, “Heinrich nagybácsi” közbenjárására leszerelik. Otthon föl sem kel az ágyból. Egy családi keresztelő kizökkenti depressziójából, de összetűz “jótevőjével". Még aznap megérkezik az Ezredes, aki talán Kossuth ügynöke. Másnap az egész családot letartóztatják, Ferencet pedig elmegyógyintézetbe szállítják.


A hétvégén retró matinékat láthatunk a Dunán: szombaton 15:40-től Dajka Margit és Csortos Gyula főszereplésével látható a Szerelmi láz egyenesen 1943-ból. A film műfajilag melodráma, amiben Szendrey Éva, a híres operaénekes lánya drága párizsi iskolában tanul, amikor hírét veszi apja balesetének. Hazautazik, és lecsúszott, alkoholista apja mellé áll, aki egy cirkuszban énekes bohócként dolgozik. Sokszor Éva lép fel már dolgozni sem tudó apja helyett, hogy előteremtse a kenyérre valót. Megismerkedik Radnóthy Tamás zeneszerzővel, és a két ifjú között szerelem szövődik. Vasárnap a Három csengő érkezik 1941-ből, Tolnay Klári és Jávor Pál főszereplésével. A filmben vendég érkezik egy előkelő budapesti szállodába. Gazdag ember benyomását kelti, ám a személyzet tapasztaltabb tagjai észreveszik az árulkodó jeleket, ők ugyanis könnyedén megismerik a valóban gazdag embert. A vendég egy ékszertolvaj, aki új életet akar kezdeni utolsó rablása után.


Október 2. hétfő

Terápia II.11 / HBO, 17:50

Október 3. kedd

Terápia II.12 / HBO, 17:25

Október 4. szerda

Adás / TV2 3:10

Hideg napok / Duna,  23:25

Október 5. csütörtök

Tóth János 31. / Duna, 20:25

Október 6. péntek

Utolsó órák / Duna, 20:25

Szirmok, virágok, koszorúk / Duna, 21:25

Október 7. szombat

Szerelmi láz / Duna, 15:40

Október 8. vasárnap

Három csengő / Duna, 15:30