A különös címadás a történet kettéosztottságára utal: a Csungking szó egyetlen jellegzetes hongkongi kastélyegyüttesre utal, egy eredetileg lakóháznak tervezett labirintusra, amit leginkább bevándorlók szálloda- és üzlethelyiségei töltöttek meg. Ebben a kiismerhetetlen épületben bolyong a szőke parókás nő, ez adja a film első felének jellegzetes közegét. Az expressz a Midnight Express nevű gyorséttermet idézi meg, ez a történet második felének helyszíne, Faye munkahelye. A címben jelölt helyeken kívül különleges még a 663-as rendőr lakása, aminek az egyik ablaka a Central-Mid Levels mozgólépcsőre néz, ami Hong Kong központi részét köti össze egy magasabban fekvő negyeddel.
Az író-rendező Wong Kar-wai és a díszlet- és jelmeztervező, illetve vágóként is közreműködő William Chang hasonló környezetből származnak, a film formanyelvét és hangulatát elsősorban a közösen megélt sanghaji fiatalságuk emlékei adják. Az alkotókhoz csatlakozó ausztrál operatőr, Christopher Doyle rendkívüli fizikai elkötelezettséggel követi az eseményeket, a film forgatása során szinte soha nem használt állványt, így érve el egy kellően kaotikus és dinamikus vizuális világot.
Amellett, hogy a történet a konzerveken olvasható dátumok alapján beazonosíthatóan a kilencvenes években játszódik, a hatvanas évek hangulata többféleképpen is felidéződik; elsősorban stilárisan. Wong Kar-wai állítása szerint főleg irodalmi forrásokból inspirálódott, mégis, a lendületes történetvezetés és pop-art képek a hatvanas évek Godard-filmjeit, a Faye-t alakító Faye Wong mozdulatai és rövid haja pedig egy-egy pillanatra Jean Seberget idézik, illetve az emlékezés, mint formaszervező elemmé tett téma is a francia újhullám időszakára utal vissza. A California Dreamin’ ezek után pedig már csak hab a tortán – a hatvanas évek hangulata egy olyan kapszulába zárva, amihez a mindenkori fiatalság könnyedén hozzáférhet.
Ugyanakkor fontos a filmben a kilencvenes évek Hongkongjának metropolisz-idegensége is, amit a szereplők melankólia helyett bájos humorral kezelnek. Mindezt kihangsúlyozza, ahogyan saját cselekedeteiket kommentálják, azt az érzést keltve, mintha folyamatosan magukban beszélnének, ezzel is erősítve a filmet belengő szórakozott magányosságot. Hiába beszél a 223-as rendőr mandarinul, japánul és angolul is tökéletesen, nem akad senki, akivel megünnepelhetné a születésnapját. Faye olyan hangosan bömbölteti a zenét, hogy lehetetlen érteni a másik ember szavát, a gyorsétteremben táncol felmosás közben, és cseppet sem érdekli, ha a munkahelyén azért nem lesz világítás, mert ő nem fizette be a villanyszámlát. Hasonlóan magának való a 663-as rendőr is, aki szerelmi bánatát óriási plüssállataival, szappanjával és törölközőivel beszéli meg, és sokáig azt sem veszi észre, hogy a lakásában fokozatosan kicserélődnek a tárgyak.
Hongkongban, ebben az időben elhelyezhetetlen, fülledt káoszban a szerelem és a vonzalom sem talál olyan egyszerűen utat magának. Az egymás iránt érzett szeretet és gondoskodás csak titokban nyilvánulhat meg, a másik ember tudta nélkül. Ahogyan a 223-as rendőr letisztítja a parókás nő cipőjét, amíg alszik, úgy jár Faye a 663-as lakására. A gyorséttermi munkája alapján egyébként lustának tűnő lány mindent belead, hogy észrevétlenül boldoggá tegye újdonsült szerelmét.
Az is melegséget fejez ki, ahogyan a szereplők egymást utánozzák. Faye szemében a légiutas-kísérő misztikus femme fatale-lá nemesül, úgy dönt, ő maga is pályát vált, a 663-as lakásában talált repülőmodellt pedig ugyanolyan mozdulatokkal repteti, mint korábban azt a rendőr is tette, míg a 663-as Faye zenehallgatási szokásait veszi át a történet végén. A szereplők életének esetleges, mégis kikerülhetetlen összefonódása rímel a szálak finom összemosására, Faye például már a film első felében is feltűnik, akkor veszi meg az egyik óriás plüsst egy boltban, ami előtt a szőke parókás nő áll. A szálak közötti kapcsolatot a visszatérő motívumok is erősítik; a konzervdoboz, a női magassarkú vagy a felmosóvödör is megjelennek különböző kontextusokban, teljesen hétköznapi tárgyak, amik összekötik az eltérő síkokat.
A tárgyak ciklikus feltűnése, a visszaemlékezések történetbe fűzése, a szerelmi bánat nosztalgiája, a kortárs és a hatvanas évekbeli hangulat keveredése különös időtapasztalatot eredményez. Ahogy a 223-as esetében a lejárt szavatosságú konzervek és a szülinap közeledése, úgy feszítik a filmet a múltban gravitáló gondolatok és a jövő iránt támasztott elvárások. Ezt erősíti Wong Kar-wai ragaszkodása gyermekkora egyes élményeihez; ilyen például a műanyag repülőmodell, a What Difference a Day Makes című dal, amit egy régi Pan Am reklámból idéz fel, vagy a Csungking kastélyok pakisztáni és indiai lakói.
A Csungking expressz a rendező eredeti ötlete alapján három részből állt volna össze, a harmadik szálat azonban következő, Bukott angyalkák című filmjében dolgozta ki. Csak úgy mint ebben a filmben, Wong Kar-wai életművében is ezer szálon kapcsolódnak egymáshoz a történetek, helyszínek és motívumok. Az Édes2kettest Hongkong köti szorosan a filmhez, a 223-as rendőr és a titokzatos nő kapcsolata a rendező leghíresebb filmje, a Szerelemre hangolva különös románcát előlegezi meg.
Amikor Tarantino megnézte a Csungking expresszt, elsírta magát. Nem mintha szomorú lett volna, épp csak nagyon boldoggá tette, mennyire szereti ezt a filmet. Wong Kar-wai nem csak a cinefilek szemébe csal könnyeket, a Csungking Expresszben a leghétköznapibb történeteken keresztül fogalmaz meg nagyszabású érzelmeket, a fiatalság nyegleségét lendületté, az öntörvényű furcsaságokat átélhető tulajdonságokká teszi. Érdemes időről időre visszatérni ehhez a drámaian összetett és mégis banálisan egyszerű világhoz, felfedezni a részleteket és rácsodálkozni azokra a pillanatokra, amik eddig elkerülték a figyelmünket.
