Az 1930-ban Szegeden született világhírű magyar operatőrről, Zsigmond Vilmosról elnevezett filmfesztivál itthon egyedülálló koncepcióval bír. Nem beszélhetünk tematikus fesztiválról, mivel a nevezéseket elbíráló előzsűri nem a szerint szűr a jelentkezők közül, hogy azok milyen módon nyúlnak hozzá egy adott témához, témakörhöz. Az előzsűri (majd később a zsűri) az operatőrt, illetve az ő munkáját jelöli ki vizsgálódása elsődleges alanyául, és a film látványvilága, vizuális stílusa, a kamerakezelés módja, vagy adott esetben a képekkel okozott érzelmi hatás helyénvalósága lehet az, ami díjat érdemel.

Párnaarc (Vácz Péter, 2018)

Fontos azonban leszögezni: az értékelésért felelős zsűrinek a fényképezés esztétikusságának, pontosságának, vagy művészi súlyának megállapítása mellett olyan alkotóelemek egységeként is vizsgálnia kell az elé került filmet, mint a kép, a hang, a narratíva, a szerkezet, és még sorolhatnánk. A fentieket támasztja alá az öttagú zsűri összetétele: többségben vannak ugyan az operatőrök (Szabó Gábor zsűrielnök, Herbai Máté, James Chressanthis), de Sopsits Árpád és Muhi András személyében egy rendező és egy producer is részt vesz a munkában.

A fesztivál programját felesleges volna lajstromozni (megteszi ezt helyettünk a műsorfüzet), azt viszont érdemes megjegyezni, hogy a közel 400 nevezés közül mindent összevetve nagyjából 70 órányi versenyprogramot állítottak össze a műfajonként párban dolgozó előzsűrik. A már ismert, korábban máshol bemutatott hazai munkákkal is számolva nagyon úgy tűnik, hogy a kisjátékfilmes mezőny a legerősebb - mivel nem csak tavalyi, de akár 2015-ös munkák is nevezhetők, egy ligában játszhat A kockaember a Párnaarccal, vagy a Rossz színész a Zabigyerekkel.

Aurora Borealis - Északi fény (Mészáros Mérta, 2017)

Az érem másik oldalát a nagyjátékfilmek jelentik, amelyek kapcsán még a mezőny szó használata is túlzás lenne: a 27 nevezettből három alkotás maradt a fináléra: az Aurora Borealis Mészáros Mártától, a Budapest Noir Gárdos Évától, valamint a katalán Albert Serra francia színekben induló mozija, a XIV. Lajos halála. Ennyire szigorú volt az előzsűri, vagy háromra kellett szűkíteni a versenyzők számát? A helyszínen könnyebb lesz kideríteni a döntés hátterét.

Aki a lehető legtöbbet szeretné kihozni az előttünk álló néhány napból, az feltétlenül nézzen rá a napi bontásra, mivel a kora délutáni órákban (14-15 körül) mindhárom teremben emelkednek a fordulatszámok. A fesztivállátogatások két klasszikus módszere, vagyis a cetlire összeírás és a spontán sodródás iskolája közül itt határozottan az elsőt javasoljuk, de ha tudunk vigyázni a dolgainkra, akkor a programfüzetben bekarikázás energiatakarékos technikája is megteszi. Hogy az általunk alkalmazni kívánt skizoid módszer – jelesül az A- és a B-terv párhuzamos megvalósítása – mennyire válik be, arra feltétlenül kitérünk majd a fesztivált követő beszámolónkban.

Budapest Noir (Gárdos Éva, 2017)

Címlap: Zsigmond Vilmos (Ludwig Museum / Facebook)