Az Inkubátor nyolcadik évében 70 pályázat érkezett be a Nemzeti Filmintézethez, melyek közül a szakmai előzsűri – Benkő Emese Orsolya forgatókönyv-fejlesztő, Bodzsár Márk és Grosan Cristina forgatókönyvíró-rendezők, valamint Józsa László és Sümeghy Claudia producerek – választotta ki a továbbjutó, így fejlesztési támogatásban részesülő tíz filmtervet. Eljött a pitchfórum ideje, ahol a tizből öt elsőfilmes tervét választják ki, amelyek gyártási támogatást kaphatnak. A program olyan nagysikerű filmek elkészítését tette lehetővé, mint az Egy nap, a Külön falka vagy a Magasságok és mélységek, viszont mivel a hetedik Inkubátor öt nyerteséből három mégsem készülhetett el, komoly kétségek merültek fel a program jövőjét illetően.
Miről szól a filmtervetek?
Bíró Zsombor Aurél: A testvéri gyűlölet erejéről. Van ez a két ketrecharcos fiú, Csicsáky Dénes és Balázs, ők a főszereplőink, makacs, forrófejű srácok, akiket nemcsak a vér, hanem az MMA iránti szenvedély is összeköt. Amúgy viszont nincsenek túl jóban, nem látták egymást majdnem tíz éve, ráadásul konkrétan képtelenek a kommunikációra, szó szerint nem értik egymást, mert Balázs siketnéma, Dénes pedig nem ismeri a jelnyelvet, úgyhogy legfeljebb kézzel-lábbal mutogatva tudják megbeszélni, hogy mi legyen a vacsora. Ezzel a csomaggal a vállukon lépnek be a ketrecbe, és mindaz, amit nem bírnak elmondani egymásnak, ütések és rúgások formájában jön ki belőlük.
Füzes Dániel: Filmünk elsődleges kérdése, hogy vajon visszatalálhat-e egymáshoz két fivér, akiket még gyermekkorukban választott szét az élet, és akik között ott feszül a megbocsáthatatlan, visszacsinálhatatlan bűn, mint egy láthatatlan fal. Balázs siketségéért ugyanis Dénes a felelős, tizenpáréves korukban lelökte az öccsét a második emeleti lakásuk erkélyéről, majd pedig hazudott a „balesetről”, és az azóta eltelt évek során annyit mantrázta magában a saját kamuját, hogy mostanra ő maga is elhitte. Magyarán meg van róla győződve, hogy ártatlan.
BZSA: A történet tehát igazából egy vérbe és izzadságba mártott, tesztoszteronszagú megbocsátás-sztori elfojtásról, bűntudatról, vezeklésről.
Mióta és miért foglalkoztat ez a téma?
FD: Engem alkotóként mindig is érdekelt a férfiasság témaköre, az agresszió, a lefojtott düh és a következmények, a felelősségvállalás viszonya. Gyerekkoromban gyakran az volt az élményem, hogy én vagyok a legkisebb, a leggyengébb, sokat voltam kiközösítve, bántalmaztak verbálisan, fizikailag is. A bullying jelenségében pedig nem az az igazán fájdalmas, amikor ütnek vagy megaláznak, hanem a minden porcikádat megbénító tudat, hogy nincsenek meg az eszközeid ahhoz, hogy megvédd magad. Magyarán teljesen ki vagy szolgáltatva a másiknak. Részben ezért is kezdtem el küzdősportolni, hogy ezt az érzést soha többet ne kelljen átélnem. Az Ellentétes alapállás elsődleges inspirációs forrását ezek az élmények képezik.
Ezúttal az érdekelt, hogy milyen eszközei vannak egy olyan embernek, aki verbálisan nehezen fejezi ki magát, de más területen megtalálja az erre megfelelő csatornát. A legtöbben szabadnak érzik magukat beszéd közben, viszont félnek, ha fizikai erőszakot kell alkalmazniuk. De mi van akkor, ha valaki éppen attól szorong, ha beszélnie kell, és átéli a szabadságot, amikor végre ringbe lép és verekedhet? Mivel én magam is ketrecharcoltam, közelről ismerem ezt az érzést. Az MMA a legbrutálisabb küzdősport, a ketrecben gyakorlatilag bármit megcsinálhatsz a másikkal, belekönyökölhetsz az arcába, vagy a karját is eltörheted. Mi hosszú éveken át űztük ezt a sportot az öcsémmel, és bár egymás karját nem törtük el soha, azzal muszáj volt szembenéznünk, hogy a tatamin nem tudtuk megbeszélni a problémákat, az egó-sérelmeket és a kudarc okozta frusztrációt, ott úgy kellett szeretni egymást, hogy közben röpködtek a horgok. Mondhatni tehát, hogy van emögött a sztori mögött egy erős személyes élményanyag. De Zsombor is sokáig versenysportolt, a gyerekkorunk is hasonló volt sok tekintetben. Elvált szülők, külföldre költözés, fiútestvérek. Más megközelítésből, de neki is személyes ez a történet.
Milyen műfajban gondolkoztok és milyen vizuális világot képzeltek el a filmhez?
BZSA: Az Ellentétes alapállás műfaji értelemben egy sportfilmes és szerzői filmes elemeket vegyítő testvérdráma. A sportfilm egyedülálló műfaj abban a tekintetben, hogy az egyik legfontosabb eleme, a sztorizáró „nagy meccs” egy olyan fordulat, ami könnyedén válik kiszámíthatóvá, viszont nem válhat azzá, hiszen éppen az az utolsó húsz percnyi, idegőrlő feszültség a lényege az egésznek. Az írói folyamat egyik legnagyobb kihívása, hogy a „ki fog nyerni” kérdésre a néző az utolsó pillanatig ne tudja a választ.
FD: Bár vállaltan központi szerepet töltenek be a verekedések, elsősorban mégsem a pofonokról szól a film, hanem két emberről, akiknél, amikor összekapaszkodnak a ketrecben, nem lehet tudni, hogy ez most egy ölelés vagy egy fojtás. Filmünk tehát alapvetően egy dráma, erre rakódnak rá a sportfilmes műfaj mechanizmusai. Ahogy Zsombor is említette, nagy kihívás egyensúlyban tartani ezeket az elemeket, és úgy bánni a nézői elvárásokkal, hogy ne kliséket halmozzunk klisék hátán. Ez a műfaji filmezésnek mindig nagy próbatétele, hogy hogyan tudja az ember egyszerre teljesíteni a műfaj feltételeit, de közben újat és váratlant is felmutatni a koordinátarendszeren belül. És ez a kihívás a vizualitás terén is ott van.
Fontos, hogy a magyar kulturális kontextusban kell értelmeznünk a történetet, és hitelesen kell ábrázoljuk az itthoni közeget, az MMA-világot – egy kicsit lábszagú, sufnituning-szerű lesz itt minden. Vagyis egy bizonyos mértékig kisrealista eszközöket fogunk alkalmazni. Érdekes kérdés még ezen felül a küzdősportos jelenetek kezelése, hogy mennyire stilizálunk és hogyan. Nyilván a karakterek lelkiállapota felől közelítünk a bunyós pillanatokhoz, és a filmnyelv megalkotásánál is arra törekszünk, hogy visszaadjuk, milyen érzés a küzdelem kellős közepén lenni, ahol a figyelem ütésről ütésre szűkül, az adrenalin elhomályosítja a látásodat, és az idegeidnek köszönhetően többet pislogsz, mint amennyit szabad. Plusz ott van még Balázs siketsége, ami szintén egy izgalmas hangi kérdés, és amit mindenképpen be fogunk emelni filmünk nyelvi eszköztárába.
Mennyire látjátok magatok előtt a kész anyagot, és mekkora szabadságot hagytok a változásnak?
BZSA: A forgatókönyv jelenleg az első draftnál jár, szóval alakulnak még a dolgok, de a történet magja stabil, tudjuk, hogy miről akarunk beszélni. Jelenetszinten viszont bőven van még munka, részben azért is, mert a két fiú közti kommunikációs szakadék egy nagyon egyedi írói problémát teremt. Írás közben arra jöttem rá, hogy ennél a filmnél nem gondolkozhatok simán text és subtext koordinátarendszerében, vagyis nem az történik, hogy van minden jelenetnek egy adott konfliktusa, ami kirobban, aztán vagy feloldódik, vagy nem, hanem az, hogy a karakterek már a konfliktusig sem jutnak el, elsétálnak mellette vagy körbelövöldözik, hiszen nincsen közös nyelvük.
Dénes és Balázs megreked a barkochbázásnál, közéjük áll ez a bábeli probléma, és emiatt náluk nemcsak a probléma feloldása, hanem a megértése is lehetetlen. Ezért pedig ezeket a jelenetek nem is lehet tökéletesre csiszolni a laptop előtt, hiszen a szereplők közt az információ elsősorban non-verbális eszközökkel árad, rengeteg mutogatás, találgatás, szájról olvasás lesz a filmben. Terveink szerint a forgatókönyv második verziója után, amikor a cselekmény már tisztázott, be is vonjuk a forgatókönyv-fejlesztésbe a színészeket, Nagy Márkot és László Gáspárt, és az ő improvizációikat felhasználva véglegesítjük a szöveget.
Kapcsolódik a tervhez valamelyik korábbi munkátok?
FD: Persze, a fentebb sorolt témakörök régóta foglalkoztatnak, sok korábbi rövidfilmem is ezeket a témákat járja körbe. Ilyen az Utolsó esély (2016), a Szokásjog (2019) és a Hogy ne győzzünk (2022). Mind a három filmben fontos szerepet tölt be a küzdősport is, bizonyos szempontból tekinthetőek előtanulmányoknak is a mostani filmtervhez.
BZSA: Danival évfolyamtársak voltunk az SZFE-n, és az egyetemi évek során két filmet is csináltunk együtt, a Hogy ne győzzünket és a diplomafilmünket, Az utolsó lélek az ördögét. Hasonló dolgok foglalkoztatnak minket filmkészítőként, legalábbis van egy elég tág közös metszetünk, és az elmúlt években szándékosan hasonló témákkal foglalkoztunk. Az Ellentétes alapállás ennek a tudatos alkotói építkezésnek a végpontja, eddig közös munkánk beérése.
Kikkel, milyen csapattal jelentkeztetek az Inkubátorba?
FD: A stáb nagyrésze már megvan, egészen a fő részlegvezetőkig. A legfontosabb alkotótársakat kiemelve: Biró Zsombor Aurél forgatókönyvíró, Osváth Gábor és Szy Marcell producerek, Császár Dániel operatőr, Hakkel Borbála látványtervező, Grőger Nándor vágó, Balogh Péter és Cziczó Dániel hangmesterek. Illetve állandó konzultánsunk az elejétől kezdve Nagy V. Gergő.
Dolgoztok jelenleg bármi máson, vagy csak a pitchre koncentráltok?
FD: Leginkább a pitchre koncentrálunk, de a diplomafilmünk utómunkálatai is zajlanak. Az utolsó lélek az ördögé egy erősen stilizált, magyar népmesei motívumokból és toposzokból építkező, westernelemekkel dolgozó testvérdráma. Három fivérről szól, akik hazamennek az édesapjukhoz, csak nem tudják, hogy ő szerződést kötött az ördöggel és eladta neki az egyikük lelkét. Ezenkívül van még pár filmötletünk Zsomborral, de azok egyelőre gyerekcipőben járnak.
BZSA: Igen, van egy low-budget krimiötletünk, egy ambiciózusabb, vallomásos családtörténetünk, valamint a diplomafilmünk másfélórás verzióját is szeretnénk elkészíteni. De ezek az anyagok egyelőre a nulla pont nulla egyes szinopszisnál sem járnak, úgyhogy többet nem tudunk mondani róluk. Nekem egyébként az Ellentétes alapállás mellett idén főleg színházi munkáim lesznek, jelenleg Kizlinger Lillával dolgozunk Psyché munkacímű előadásunkon, amit április 24-én mutatunk be a Katona József Színházban, de Dohy Balázzsal is gyúrunk egy saját színpadi anyagot, ennek viszont még nincs lefixált játszóhelye. 2024-ben pedig megjelenik első regényem, egy erősen önéletrajzi, családregénnyel vegyített felnövéstörténet Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek címen.
.jpg)
Füzes Dániel
Füzes Dániel egy Németországban született, magyar rendező, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem filmelméletet és filmtörténetet alapszakán, valamint a Budapesti Metropolitan Egyetemen mozgóképművész mesterszakán végzett. Ezt követően felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és televíziórendező szakra. Rendezőként több rövidfilmet készített, amelyek számos hazai és nemzetközi filmfesztiválon szerepeltek. Jelenleg első nagyjátékfilm tervét fejleszti az NFI Inkubátor Program keretein belül.
.jpg)
Bíró Zsombor Aurél
Biró Zsombor Aurél 1998-ban született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Egyetem filmíró szakán tanult Szabó Iván és Szöllősi Barnabás osztályában, majd a Bécsi Filmakadémián végzett. Jelenleg próza-, film- és drámaírással foglalkozik.
A sorozat korábbi részei:
Inkubátor 8.0 – Ducki Witek: Kiszáradás
Inkubátor 8.0 – Korom Anna: Lady Sunshine
Inkubátor 8.0 – Brauner Máté: Eltérítés
Inkubátor 8.0 – Szabó Márton István: Zajkapitány
Az Inkubátor idei döntőseit bemutató sorozatunk folytatódik!
