Az Inkubátor nyolcadik évében 70 pályázat érkezett be a Nemzeti Filmintézethez, melyek közül a szakmai előzsűri – Benkő Emese Orsolya forgatókönyv-fejlesztő, Bodzsár Márk és Grosan Cristina forgatókönyvíró-rendezők, valamint Józsa László és Sümeghy Claudia producerek – választotta ki a továbbjutó, így fejlesztési támogatásban részesülő tíz filmtervet. Eljött a pitchfórum ideje, ahol a tizből öt elsőfilmes tervét választják ki, amelyek gyártási támogatást kaphatnak. A program olyan nagysikerű filmek elkészítését tette lehetővé, mint az Egy nap, a Külön falka vagy a Magasságok és mélységek, viszont mivel a hetedik Inkubátor öt nyerteséből három mégsem készülhetett el, komoly kétségek merültek fel a program jövőjét illetően.

Miről szól a filmterved? 

A Paszulykám egy botanikus lány, Panka (35), és egy magyar mitikus lény, az első igazi Busó átkozott szerelmi történetét regéli el, akiket egy sok ezeréves átok köt egymáshoz. Azzal a reménnyel, hogy ez a modern mese visszacsempészi az eltűnőben lévő varázslatot a hétköznapjainkba, melyet a technokrácia és az eszetlen fogyasztás dominál. Ez a film az intuíciónkkal való kapcsolódást ünnepeli, és egy letűnt kor értékét, melyben az ember képes volt harmóniában élni a környezetével.

Mióta és miért foglalkoztat ez a téma?

Régóta foglalkoztat már a téma, de szerintem lépésről-lépésre, több ösvény összefonódásával jutottam el ehhez a történethez. Szinte amióta az eszemet tudom, imádom a meséket és a humort: kicsiként rengeteget játszottunk nagypapámmal sztorimesélőset, ami nagyban táplálkozott a magyar népmesék karaktereiből. Emellett rajongtam Jankovics Marcell Fehérlófiáért és a János vitézért, aztán később tiniként felfedeztem nagy “nemzetközi mesélőket is”, például Tim Burtont és a Monthy Pythont. Ráadásul akkoriban zúgtam bele a népdalok és a táncházak világába.

Az Anyám macskája forgatása

A másik ösvény, ami ide vezetett, a cosplay volt, amit még a diplomafilmemben térképeztem fel. Az Anyám macskájának a főszereplője ugyanis egy furry volt, aki macskadenevérként élte életét. De mivel a furry eredetileg egy amerikai szubkultúra, elkezdtem a hazai megfelelőjét keresni, és így jutottam el a farsangi „alakoskodás” népszokásához, ebbe tartozik például a Busójárás is.

Ironikus fordulat, hogy egy amerikai kisfilm terelt tovább. A covid alatt egy chicagói forgatókönyvíró csapat tagjaként, elkezdtem fejleszteni egy ufós vígjátékot az egyik barátnőmmel, Allison Toremmel. Bedobtam egy busó karaktert, amely lenyűgözte Allisont, én pedig rájöttem, hogy a magyar legendáriumban nagy nemzetközi filmes potenciál szunnyad, amit ideje lenne felébreszteni.

Ezek a kutatások és felismerések érlelődtek bennem egy hatalmas szívfájdalomig, amely a végső lökést adta meg tavaly nyáron. Ez egy ambivalens, de meghatározó periódus volt ez az életemben. Egyfelől nagyon szerencsés volt szakmailag, mert két fesztivál miatt először Ausztráliába, majd Balin kötöttem ki, magánéletileg viszont borzalmas volt, mert egy fájdalmas szakítást próbáltam feldolgozni. Balin rengeteget kapcsolódtam az ősi, vadregényes természettel, ami sokat gyógyított a lelkemen.

Itt ért engem, hogy kiírták az Inkubátort. S ekkor minden összeállt: tudtam, hogy ezt a személyes szívfájdalmat kell absztrahálnom, ami akkor leginkább a Szépség és a Szörnyeteg kiforgatott narratívájára hasonlított. Beugrott, hogy a Szörny analóg a Busóval, és hogy kislányként mennyire utáltam a Disney-nél, hogy visszaváltozik. Hiszen a csoda nekem addigra már megtörtént: az igaz szerelem, ami képes a másik kinézete mögé látni, és a másik lelkét, lényét szeretni. Mélyen éreztem akkor, hogy erről a szeretetről kell beszélnem az első nagyjátékfilmemben, hiszen ez nemcsak egy személyes, hanem egy örök érvényű üzenet is.

Milyen műfajban gondolkodsz és milyen vizuális világot képzelsz el a filmhez?

Egyedi, bátor és friss vizuális világot képzelek el, aminek a szemlélete talán a Gyalog Galopp, a Dogma és az uristen@menny.hu című filmekben érhető utol. Mivel ez egy élőszereplős romantikus fantasy vígjáték, a legfontosabb kreatív megközelítés az, hogy low-budget tudjon maradni: ennek a kulcsa pedig a dramaturgiában rejlik.

A történetbe épített indok az, hogy napjainkban már haldoklik a varázsvilág az emberi gyarlóság miatt. Ezért nem kell a szuperbudget Disney-giccs CGI-jal operálnia a filmnek, hanem hagyományos stop-motion és bábanimációs betétekkel, kollázsanimációkkal, és kézzel rajzolt elemekkel, trükkökkel, valamint maszkmesteri munkával teremti meg a varázslatot a film.
Részemről ebben nemcsak egy lázadás van a kiüresedett sematikus CGI mozi ellen, hanem tisztelgés is a régi filmtrükkök előtt - hiszen ezek már Georges Méliès korában is léteztek. Ettől reményeim szerint még egyedibb lesz a film, amire hatalmas szükség van a mesterséges intelligencia korában, hiszen az emberi autentikusságot nem helyettesítheti egy algoritmus.

A film vizuális világához szorosan hozzátartozik az önreflexív formanyelv és a humor, valamint a magyar folklór miliője. Motívumrendszerében megjelenik az égig érő paszuly és az életfa párhuzama, a sejtek, fraktálok és az univerzum mintázatának hasonlósága, de a néphagyomány lényei is: például a lidérccsirke (mitmike), a fában lakó szellem (Fűzanya), vagy a Csodaszarvas ükunokája is, aki mára már csak egy nyerítő Csepel bicikli maradt. A paprikától kezdve a szárnyas májkrémen át az ostorig és a hamuban sült pogácsáig számos hungarikum megjelenik, és természetesen a pálinka is, amit csengő barackból főz a filmbéli Busó.

Mennyire látod magad előtt a kész anyagot, és mekkora szabadságot hagysz a változásnak?

Szerintem nagyon sok kompromisszummal jár a filmkészítés, mert egy közösségi alkotás. Szabadságot kell hagyni a változásnak, másképp nem látom, hogy tudnék emberekkel közösen, inspiráltan dolgozni. Például imádom, ha egy színész improvizál, vagy ha a helyszínen érdekes véletlenek keletkeznek. Ezeket jó észrevenni és beépíteni, viszont ehhez előtte pontosan kell látnom a filmet, hogy tudjam, az az improvizáció szolgálja-e a történetet, vagy sem. Szeretek mindent pontosan megtervezni (ez a gyártásvezetői múltamból is fakad), hogy aztán magabiztosan lehessen improvizálni.

Az Anyám macskája forgatása

Kapcsolódik a tervhez valamelyik korábbi munkád?

Abszolút. Ha visszatekintek a kisfilmjeimre, mindig érdekelt az ‘ember, mint állat, vs. állat, mint ember’ tematika, és az outsider karakterek. A fantáziavilág feltérképezését viszont a diplomafilmemben kezdtem el, az Anyám macskája-ban. Ott a főszereplő a furry szubkultúrának a tagjaként, egy nagy szőrös, meg nem értett macskadenevérként keresi az emberi kapcsolódást és a szeretet.

Kikkel, milyen csapattal jelentkeztél az Inkubátorba?

Egyedül jelentkeztem, de már tervezem, hogy kikkel szeretnék együtt dolgozni, ha támogatást kap a filmterv. A rövidfilmjeim látványtervező csapatát kértem fel, Horváth Esztert és Spitzner Dorkát, akikkel idén a Busójáráson jártunk inspirálódni. Visszatérő alkotótárs lesz még Pap Levente és Kőváry Dániel a vágó részlegen, Karácsony Péter a kreatív teamet erősíti, míg a zenei részen Zombola Péterrel, Kiss Balbinát Ádámmal és Szalay Fatimával fogunk közösen dolgozni.

A varázslényekről Erdész Franciskával és Novák Balázs maszkmesterekkel konzultáltam, sőt, az egyik lénynél már szilikonos tesztbe fogunk, amit a Babtér animációs laborjában tesztelhetünk, a Primanima Fesztivál jóvoltából. Hangmérnöknek ifj. Erdélyi Gábort kértem fel, az animációs teambe Szegedi Adélt és Nagy Zoét, akivel még a Primanima Jumpstart Workshopján csináltunk egy közös kisfilmet. A filmterv pitchre való felkészülését szakmai konzultációkkal segítette Takács Rebeka és Sümeghy Claudia.

Szeretném megemlíteni a forgatókönyv-fejlesztői mentoromat is, Török Zitát, akit az NFI részéről ismertem meg. Fantasztikus volt vele dolgozni, hamar egy hullámhosszra kerültünk, Zita sokat bátorított és inspirált a fejlesztés során. Reményeim szerint ő is végig kíséri majd a filmet.

Schnabel Annabella

Dolgozol jelenleg bármi máson, vagy csak a pitchre koncentrálsz?

Két rövidfilmen dolgozom jelenleg, amik más-más fázisban vannak. Az egyik a Gyász sárga is lehet c. linómetszet animáció, amit autodidakta módon kezdtem el csinálgatni otthon, kb. másfél éve, terápiából, és azóta is dolgozom rajta a saját tempómban.

A másik pedig az Ennyit jelent, ha az ember felnőtt? c. rövidfilm, ami egy bunkerben játszódó szatíra. Ez a tervem még júniusban debütált a XI. Friss Hús Nemzetközi Filmfesztivál pitch fórumán, ahol elhozta a Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének a díját. A projekthez azóta Szy Marcell és Gálosi Dóra producerpáros csatlakoztak.

A sorozat korábbi részei:

Inkubátor 8.0 – Kocsányi András: Sine Morbo
Inkubátor 8.0 – Füzes Dániel: Ellentétes alapállás
Inkubátor 8.0 – Ducki Witek: Kiszáradás
Inkubátor 8.0 – Korom Anna: Lady Sunshine
Inkubátor 8.0 – Brauner Máté: Eltérítés
Inkubátor 8.0 – Szabó Márton István: Zajkapitány

Az Inkubátor idei döntőseit bemutató sorozatunk folytatódik!