A Németországból frissen hazatért Székely István 1931-ben, a Kék bálvány után készítette el a második magyar hangosfilmet, a Hyppolit a lakájt, amely egyben az ő első magyar rendezése is volt. Erre csupán néhány évvel később került sor, mint ahogy az addigra már filmes nagyhatalommá vált Egyesült Államokban elkezdtek kísérletezni az új technológiával, a hangosfilmmel.

A harmincas években a magyar filmgyártás más területei is közel álltak az amerikai modellhez, hiszen az itthon is alkalmazott stúdiórendszerben mesteremberek gyártották a mozgóképet, továbbá a filmek hasonló dramaturgiai sémák alapján, tömeggyártásban készültek. A szisztéma magában foglalta a sztárrendszer megjelenését is, és mivel a hasonló dramaturgia hatására, hasonló karakterek jelentek meg egy-egy alkotásban, ezeket a szerepeket sokszor ugyanazok a - már jól bevált - színészek keltették életre a vásznon.

hyppolit a lakaj1 600
"Pá, kis aranyom, pá..."

A hangosfilm megjelenésével Magyarországon tucat számra készültek a hasonló szereposztásban, hasonló sémára forgatott vígjátékok. Jól példázza a jelenséget, hogy a Hyppolitban is tündöklő Kabos Gyula ebben az évtizedben negyvenegy mozgóképben tűnt fel a vásznon, és nem is tagadta, hogy csupán saját színháza által termelt adósságainak törlesztése, és a pénzkeresés volt célja vele.

A kor szokásai szerint a magyar változat mellett a német piacra is elkészítették a filmet. A szereplők visszaemlékezései szerint előbb a német, majd a magyar színészek álltak be ugyanabba a díszletbe, így két, szinte egyforma film készült, azonos cselekménnyel és párbeszédekkel. Az eredmény mégsem lett azonos: a magyar változat máig tartó sikert aratott, a német verzió pedig csendben és dicstelenül megbukott.

A „futószalag” gyártás ellenére Nóti Károly forgatókönyvének, Székely István rendezésének, Kabos Gyula, Csortos Gyula, Gózon Gyula, Haraszti Mici, Erdélyi Mici, Fenyvessy Éva és Jávor Pál alakításának köszönhetően máig élvezhető, klasszikus alkotás született, amely olyan - a magyar nyelv szerves részévé vált - fordulatokat adott nekünk, mint a "hagymát is hagymával eszem", vagy az "amáliázás", és olyan mindenki által jól ismert dalokat, mint a "Pá, kis aranyom, pá!". Számos színházi előadás készült a Hyppolitból, Kabay Barna pedig 1999-ben elkészítette az alkotás remake-jét, de ilyen egyértelmű sikert egyik sem hozott.

hyppolit a lakaj 4 600

Fenyvessy Éva és Jávor Pál

A Hyppolit, a lakáj Molière darabjának, Az úrhatnám polgárnak modernizált, magyar közegbe áthelyezett változata. A történet hőse a kispolgárból tehetős szállítási vállalkozóvá lett Schneider Mátyás, kinek nagyravágyó felesége, hogy háztartását előkelőbbé tegye, inast fogad fel. A korábban grófi családnál szolgált Hyppolit felforgatja a házat, az arisztokraták szokásait erőltetve új gazdáira. Schneider, bár ragaszkodna kispolgári életviteléhez, lassan beletörődik a sznob lakáj terrorjába. Szmokingot ölt a vacsorához, levágatja a bajuszát és bártáncosnővel randevúzik, éppúgy, mint Hyppolit előző gazdája, a gróf. Schneider lánya, Terka, alkalmazottjukba, Benedek Istvánba szerelmes, de Schneiderné Makáts urat szemelte ki számára, akinek nagybátyjától a nagy jövedelmet ígérő fővárosi szemétszállítási koncesszió sorsa függ. Az eljegyzési estély azonban botrányba fullad, mert feltűnik Schneider táncosnő barátnője, Mimi. Schneider végül fellázad Hyppolit ellen s a meghiúsult eljegyzés helyett Terka és Benedek István eljegyzését tartják meg.


A Manda frissen megjelent DVD kiadványa extrával is kiegészült, a lemezen a film mellett helyet kapott a 2009-es restaurálás alkalmával készült A Hyppolit újjászületése című rövidfilm is, amelyből megtudhatjuk, hogy a Hyppolitnak csupán egyetlen kópiája maradt fent, amely a sok másolástól szinte használhatatlan állapotba került.

A kisfilmben végigkövethetjük, hogyan restaurálják a képet és a hangot, hogyan működik a több héten át tartó digitális szkennelés, továbbá azt is, hogy miképpen tudják a számítógépek hosszas kalkulációk eredményeképpen pótolni az elveszett mozgásfázisokat tartalmazó képkockákat is.

Bár Székely István alkotásának nem ez az első DVD kiadása, most először nézhetjük meg otthon is eredeti minőségében, a Hyppolit felújított változatát.