A Ki kicsoda a filmművészetben? sorozat (szeptember 14. 23:30, m2) ezúttal Ingmar Bergman-ra fókuszál. A svéd mester, aki saját bevallása szerint húsz film után talált igazán magára, operatőre, vezető színészei pedig azóta is szinte minden filmjének alkotótársai, 1982-ben forgatta élete eddigi utolsó mozifilmjét, aztán bezárkózott a színházba. Most az 1977-ben NSZK-amerikai koprodukcióban készült Kígyótojás (szeptember 14. 23:35, m2)
kerül levetítésre, melyben Liv Ullmann és David Carradine A 20-as évek Berlinjének nemzetiszocialista hangulatával küzd a porondon és az utcákon. Amíg Bergman a múltban, a francia újhullámos, François Truffaut a jövőben kutat. A majdnem ismerősen hangzó 451 Fahrenheit (szeptember 16. 23:00, mtv) a hatvanas évek közepén úgy képzeli el a jövő társadalmát, mint egy olyan felépítményt, amelynek számára a könyvekben rejlő ismeretanyag rejti a legnagyobb veszedelmet. Az ellenállás "könyvemberekből” áll, aki lapoz, elveszett. Jövőt rajzol egy másik kategória mestere, a lelkesített kép egyik atyja, Mamoru Oshii is. Nem egész tíz év alatt kultfilmmé lett animációja, a Szellem a kagylóban (szeptember 15. 23:15, mtv), melyet talán szerencsésebb lett volna Szellem a páncélban-ra magyarítani, a komputer-világegyetem nem ismert tartományaiba kalauzol, s genetikus-protonikus határokat feszeget. A bűn ösvényeire csak a Tavernier-fivérek aranymedvés drámája. A csalétek (szeptember 13. 23:50, m2) hőse Nathalie (Marie Gillain), a hamvas, fiatal lány, aki szinte öntudatlan naivsággal megy bele egy kegyetlen játékba: ő csalja lépre barátai jómódú áldozatait.
Az emlékezés jegyében kerül adásba Aleksei Balabanov Testvér 2. (szeptember 15. 22:40, DUNA Televízió) című filmje. A Testvér második részében a tragikusan korán elhunyt Sergei Bodrov Jr. színész-rendező, aki az előző részben az orosz maffiával ütközött, Chicagóba utazik, s barátja gyilkosainak nyomába ered. Ha úgy tetszik, memento Steven Spielberg A.I. - Mesterséges értelem (szeptember 19. 20:00, TV2) című nagyszabású sci-fi-je is, hiszen az alkotói érzésekkel felruházott android történetét maga Stanley Kubrick hagyományozta kollégájára. Oliver Stone 1991-es zenés filmje, a Doors (szeptember 15. 01:00, TV2) az akkor éppen húsz éve halott Jim Morrison szellemét idézte meg Val Kilmer arcán keresztül. A nemrégiben levetített Hair után, biztosított még egy adag hippikorszak. Emlékezni nem árt az Álmodozások korára sem (szeptember 15. 22:00, m2). Magyarország a hatvanas években kicsit másképp látta a virágokat, mint Amerika. Szabó István Locarno-i Ezüst Vitorla-díja filmje többek között azt taglalja, mit is jelent felnőni. Emlékezni lassan a Titanic Filmfesztivál filmjeire is időszerű, hiszen a válogatott alkotásokkal megrakott „tengerjáró” lassan behajózik. Most egy Oscar-jelölt mexikói film, Alejandro González Inárritu Korcs szerelmek című (szeptember 19. 22:00, DUNA Televízió) lesz látható. A három a Ponyvaregényre emlékeztető stílusban összefonódó történet éppen azt mutatja be, ami a szappanoperákból sohasem derül ki Latin-Amerikáról, ráadásul a középpontba most a kutya került, de nem úgy, ahogy Hollywoodban megszokhattuk.
A hétvége programján igazi „klubfoglalkozások” a közösségi szellem építésére. David Fincher a Harcosok klubjába hív (szeptember 19. 22:55, TV2). A Brad Pitt és Edward Norton fémjelezte kultcelluloid igazi fricska a modern társadalomnak, IKEA, önismeret, csoportterápia, ideológia, őrület… Ezzel szemben a Gengszterek klubja (szeptember 19. 01:45, TV2) igazi történelmi tabló a jazz-korszak Harleméről, amúgy coppolásan, rengeteg jazz-zel. S ha már itt tartunk, egy kis film noir a Coenektől. A mozgalmas fekete-fehérre élesített bűnügyi sztori olyan remekül nosztalgiába ringatta a hozzáértőket, hogy Az ember, aki ott se volt (szeptember 17. 22:05, DUNA Televízió) 2001-ben Cannes-ból a legjobb rendezőnek járó díjjal térhetett haza, de jelölésből a Golden Globe-, a Cézár- és az Oscar-bizottságnál is is begyűjtött jópárat. Szintén csak a jelölésig jutott 1991-es Oscar-gálán a legjobb férfi főszereplő és legjobb idegennyelvű film kategóriában Jean-Paul Rappeneau Cyrano de Bergerac-ja (szeptember 17. 20:10, mtv). Az önfeláldozó szerelmes, a filozófus, a költő, Cyrano de Bergerac bőrébe ezúttal Gérard Depardieu bújt, míg az ügyefogyott szívtiprót az azóta nem kevésbé elismert Vincent Perez alakítja. S ha valakinek még nem jutott ideje megnézni Almodovar Rossz nevelését a moziban, hát vigasztalódjon a rendező egy korábbi munkájával! A Titkom virága (szeptember 17. 21:45, m2), ahogy azt már a spanyol mestertől megszokhattuk, szövevényes munka. A magánéleti válsága és alkoholizmusa elől munkába menekülő sikeres írónő arra kényszerül, hogy saját, álnéven publikált regényét kritizálja. És ez még csak nem is a bonyodalom!