2013 nyarán Hajdu Szabolcs a Délibáb forgatására készül. Két nappal a kezdés előtt Gálovits Zoltán, a film egyik asszisztense a 800 kilométerre lévő Köpecbányára utazik, hogy az egyik lovas segéd, Kanzoli szerepére előzetesen kiválasztott, mesei nevű Ruzsa Rémuszt elhozza magával Magyarországra. Az egyszerűnek tűnő feladat azonban nem várt akadályba ütközik, mert Rémusz az utazás előtt elbizonytalanodik a szerepet illetően – hiába a tisztességes fizetés, a filmforgatás izgalma és Zoltán bíztatása, a fiú képtelen eldönteni mit csináljon, miközben az idő egyre csak fogy.

Tóth Ridovics Máté, Gálovits Zoltán, Kővári Szabolcs és Hajdu Szabolcs dokumentumfilmje egyszerre komikus, abszurd és hiperrealista darab, jóval többet ad, mint pusztán betekintést a forgatás kulisszái mögé. Az asszisztens végtelen türelme a helyi lakosok sajátos szokásaival szemben több humoros szituációt eredményez – a piaci bölcsekkel és a családfővel való alkudozás és hadakozást követően Rémusz és Zoltán nem egyszer jut el addig a pontig, hogy már fél lábbal az autóban vannak, de a következő pillanatban a férfi mégis a sárban térdepelve könyörög a házba visszamenekülő fiúnak, hogy legyen szíves üljön már vissza, mert mindenki rá vár a forgatáson.

A fokozódó huzavonába a fiú családja és a szomszédság is becsatlakozik, akik a kezdeti támogatásból, egyik percről a másikra csúsznak át marasztalásba. A mélyszegénységben élő helyieknek hiába hangzik kecsegtetően az 1000 eurós fizetés, amit a kevés munkával megkeresne Rémusz, az ismeretlentől való bénító félelem jobban hat rájuk, mint bármekkora összeg, miközben kirajzolódik a romániai családok elszakíthatatlan, belső köteléke is. Rémusz márpedig hajthatatlan, rendőrségi igazolást kérne a forgatásra, unokatestvére nélkül egy lépést sem tesz és “a lelke sem húzza” a színészkedés felé.

Zoltán minden nehézség ellenére elszántan hadakozik, ami akár egy valódi népmesében (az átvezető szövegek is a Magyar Népmeséket idézik, nem csak Rémusz neve), nem várt fordulatokkal, de meghozza az eredményét. Kitartásának köszönhetően sokszor jut tovább olyan helyzeteken is, ahol a legtöbbünknél már régen elpattant volna a húr. A baráti hosszúságú (kicsivel több, mint egy órás) Kanzoli amellett, hogy a magyar-román kapcsolatról ad hiteles látképet, a rendezőasszisztensi munkát és a határtalan emberi türelmet is ünnepli.

A film most szerdán, a főszereplő társaságában megnézhető a Látókép filmklubban, és mától egy héten keresztül lakásvetítések keretében is látható lesz.

Kanzoli / magyar dokumentumfilm, 74 perc

Rendező: Tóth Ridovics Máté, Gálovits Zoltán, Kővári Szabolcs, Hajdu Szabolcs
Gyártó: Látókép Ensemble