Kardos Sándor: Rettenetesen szeretem a véletlent

Filmhu: Operatőrként ismert meg a magyar filmszakma, azután rendezésbe kezdtél...úgy vettem észre, hogy rendezőként is kicsit operatőr maradtál.

Kardos Sándor: Igen, ez valamiért így alakult. Titokban elmondom, hogy úgy érzem, sikerült régi elképzelésemet megvalósítani, azaz filozofikus filmeket készíteni, és ez legalább olyan fontos bennük, mint a képi világ.

Filmhu: Igen, viszont Nálad a filozófia is inkább a formában rejtőzik, mintsem például a történetben.

K.S.: A réskamera valóban hordoz egy filozofikus megközelítést, hiszen a teret teljesen másképp képezi le. A hagyományos filmkamera másodpercenként 25-képkockát exponálva, a szemet és a tudatot megtévesztve mindennapi térélményt hoz létre. Alapvetően ez a cél vezérli a filmkészítést. A réskamera esetében nem 25-kocka készül másodpercenként, hanem végtelen sok függőleges vonal, hiszen a film folyamatosan mozog a lencse mögött. A furcsaság, ami létrejön, azonos a mindennapi tapasztalataink szerinti térrel, csak nem az ismerős tapasztalatot próbálja megközelíteni. Engem ez izgatott, lehet-e történetet mesélni olyan módszerrel, ahol nem a valós tér jelenik meg.

A filozófia a formában rejtőzik - Résfilm

Filmhu: Azt mondtad egy beszélgetésen, hogy a művészek a formához keresik a tartalmat. A Te esetedben ez igazolhatóan így van, de szerintem gyakrabban működik fordítva a folyamat.

K.S.: Én komolyan azt képzelem, hogy mindig a formába szeret bele először az ember, és azután kezdi megtölteni tartalommal. Akik a művészetben valamilyen nagy újítást vittek véghez, azok mindig valamivel elégedetlenek voltak abban a tekintetben, ahogy addig az adott formát kezelték. Ott van például Laurence Sterne, aki évtizedekkel meghaladta korát a Tristram Shandy-vel, vagy James Joyce, aki szintén alaposan elrugaszkodott az addig megszokott formáktól. Minden ilyen embert elkezd ingerelni az, amiben mozog. Nem azt mondom, hogy nem szívesen csinálok hagyományos értelemben vett filmet, és azt sem, hogy csak ilyen 'hülyeségeket' szabad csinálni, de ez talán a konzervatívabb filmkészítőket is másképp gondolkodásra sarkallja. Az a célom, hogy kicsit más megvilágításba helyezzem a világot, ami körülvesz minket.

Filmhu: Azért kezdtél el rendezni, hogy a Téged foglalkoztató dolgokat a filmes hierarchiában a lehető legszabadabb pozícióban juttathasd érvényre?

K.S.: Nem jut el az ember idáig. Sokszor éreztem nagyon komoly rendezőkkel, akiket sokra becsültem, hogy én abban a szituációban mást mondanék a színésznek, másképp csinálnék dolgokat, és meg voltam győződve arról, hogy az is működne. Ezek az élmények valószínűleg elraktározódtak bennem, ennek a folyománya az, hogy rendezek.

Filmhu: Giuseppe Tornatore mondta, hogy őt nem érdekli a színész, csak a kép. A Te filmjeidet nézve is ez a benyomásom, hiszen a réskamera például nem is teszi lehetővé, hogy láthassuk a gesztusokat, de az Átváltozás-nál is ez volt az érzésem.

K.S.: Igen, ezekben az esetekben valóban háttérbe szorul a színészi játék, de az operatőri és a rendezői mesterségre is érvényes, hogy mindenhez érteni kell. A Végjáték című kisfilmemben például iszonyatosan fontos volt a színészek szerepe, de meggyőződésem, hogy a Résfilm-ben is átjön a karakter, csak más értelemben. Most forgattunk Rilke Sírásójából egy játékfilm hosszúságú filmet réskamerával. Az egyik jelenetben pestis dúl a városban. Rengeteg statiszta volt a templomban, és azt az instrukciót adtam, hogy jajongjanak. Borzasztó volt, amit műveltek, meg is kérdezték, hogy jó-e, amit csinálnak. Én mondtam, hogy nagyon jó, mert ahhoz a jelenethez a kamera adottságaival ez mégiscsak működött, a nagy, túlfeszített gesztusok voltak érvényesek. Ők voltak a legjobban meglepve.

A Végjátékban iszonyatosan fontos volt a színészek szerepe Fotó: Novák Emil

Filmhu: Előreugrottunk, de az Átváltozás-t ne hagyjuk ki. A Résfilm-mel ellentétben -  amelynek a kritikai visszhangja is nagyon pozitív volt, és a szakma is nagyra értékelte - az Átváltozás kevésbé sikerült vállalkozásnak tűnik. Míg a Résfilmnél az irodalmi mű, a réskamera és a látvány tökéletes harmóniában volt, a Kafka adaptációnál érzésem szerint nem volt meg ez az összhang. Itt a forradalmi kameratechnika egy rendkívül konzervatív díszlettel, nehézkes, szöveghű forgatókönyvvel és teátrális színészi játékkal párosult.

K.S.: Semmiképp sem szeretnék azzal vitázni, hogy ez a film esetleg nem sikerült olyan jól, hiszen minden jel arra mutat. Nem igazán tudom, hogy mi lehetett ennek az oka, mert a Résfilm-ben sem fordítottam több gondot a díszletre vagy a színészvezetésre. Lehet, hogy egyszerűen abból adódott ez a különbség, hogy az Átváltozás-nál használt technika nem az én lelkemből fakadt, egyszerűen megkérdezték, hogy tudnék-e kezdeni vele valamit. A réskamera egészen más ügy, hiszen több, mint tíz éve foglalkoztat, hogy hogyan lehetne a teret másképp rögzíteni. Amikor ezzel először találkoztam, úgy éreztem, hogy megtaláltam azt a valamit, ami filozófiai értelemben azt jelenti, amire gondoltam.

Filmhu: És nem is akarod elengedni, hiszen az emlegetett Rilke-adaptációt is réskamerával forgattad néhány hete. Mesélnél erről a filmről?

K.S.: Meg akartam próbálni egy nagyobb ívű szerkezetet, egy bonyolultabb történetet filmre vinni ezzel a technikával. A Résfilm egy helyszínen, egy délután alatt játszódik, két és fél ember látszik rajta. A kíváncsiság hajtott, hogy lehet-e ezzel a módszerrel továbblépni, egyáltalán lehet-e hosszabban nézni? Amikor a Résfilm-et forgattuk, sokan azt mondták, hogy ebből harminc másodpercnél több nem él meg a vásznon, a végeredmény mégis rácáfolt erre. A román stílusú építészetben bizonyos fesztávot lehetett csak átfogni a boltívekkel – az a vágy hozta létre a gótikát, hogy levegősebb, világosabb templomokat tudjanak építeni. Én ugyanígy próbálgatom, 'feszegetem' a réskamera adta szerkezet határait.

Hozzá kell tennem, hogy rendkívül kevés pénzből készült ez a film, úgyhogy nincs lelkiismeret furdalásom amiatt, hogy mennyi pénzt szúrok el, ha mégsem tud ez működni. Mindemellett meggyőződésem, hogy ez a technika alkalmas hosszabb elbeszélésekre is. Rilke Sírásója létfilozófiai szempontból elég komoly és vaskos darab, élet és halál legfőbb kérdéseit taglalja, a Résfilm alapjául szolgáló Zsebkendőnél (Akutagava Rjúnoszuke novellája) sokkal bonyolultabb szerkezet. Ha módom lesz rá, még ennél is tovább megyek egyszer.

Filmhu: Te adaptáltad a Rilke-könyvet?

K.S.: Első körben írtam egy forgatókönyvet, de kikértem Németh Gábor tanácsait. (Az ő nevéhez fűződik többek közt a Végjáték és az Átváltozás forgatókönyve - a szerk.) A szöveg akkor kerül majd előtérbe, ha kialakul egy viszonylagosan végleges képi forma. Még kérdés, hogyan tud majd illeszkedni a szöveg a képi anyaghoz, sok a bizonytalanság ezen a téren, a vágás után fog kiderülni, hogy milyen formában jelenjen meg. Valószínűleg, ahogyan a Kafkánál érzékelted, ez a film sem fogja elbírni a színészi hangot, más eszközt kell majd keresnünk.

az Átváltozás-nál használt technika nem az én lelkemből fakadt

Filmhu: A forgatást úgy kell elképzelnünk, mint egy 'mezei' játékfilm esetében?

K.S.: A Résfilm-től eltérően itt sokkal inkább törekedtem arra, hogy játékfilmes formát öltsön a Sírásó. Vannak totálok, közelik - ugyanúgy igyekeztünk feldolgozni, ahogyan egy játékfilmet szokás. Hogy ez-e a legjobb megoldás, azt még nem tudom, de úgy tűnik, hogy működik az elképzelés. Két hétig forgattunk, a pénzhiány miatt nem volt például díszlet és jelmeztervező, mindenki fillérekért dolgozott, lelkesedésből, tehát ennyiben nem nevezhető 'hagyományos' forgatásnak. Az nehezítette még a dolgot, hogy a réskameránál nem látom azt, amit a kamera lát, bár körülbelül tudom, hogy mi fog létrejönni, sokszor egészen másképp fest a felvett anyag, mint ahogyan elképzeltem. Ez teszi még izgalmasabbá az egészet, és ezt én borzasztóan szeretem. Ez egy nagyon nagy szellemi erő, kicsit olyan érzés, mint amikor filmre forgattunk, és nem volt még kereső. Csak az előhívás után derült ki, esetleg napokkal később, hogy mi került a filmre. Sokkal jobban rajta kell tartani a tudatodat a folyamaton, mint hogyha azonnal visszanézheted. Én egyébként is rettenetesen szeretem a véletlent, mindenben, és hiszek benne, hogy az mindig magasabb hatalmaktól jön. Ezért nem is zavar, ha valami nem olyan lesz, amilyennek szántam, éppúgy tudok neki örülni.

Filmhu: Népművelés-magyar szakon végeztél, tisztában vagy vele, hogy mit jelent ma az átlagember számára a kultúra szó, meddig terjed ez a fogalom és hogyan alakul a jelenség. A Te filmjeid pedig nemhogy feszegetik a határokat, de gyakorlatilag nem tarthatnak számot a (nagy)közönség érdeklődésére, értve ezalatt azokat, akik talán még járnak moziba, de semmiképp sem akarnak energiát belefeccölni ebbe a tevékenységbe, nem akarnak gondolkodni filmnézés közben. A nézőknek valószínűleg a 90-százaléka így van ezzel.

K.S.: Inkább 98 százalék. Igen, sajnos tisztában vagyok ezzel.

Filmhu: És ez hogy hat Rád? Foglalkoztat, hogy mennyi emberhez jutnak el a filmjeid, elkeserítenek az adatok?

K.S.: Nem esik jól, ugyanakkor egy régi könyvben olvastam azt a bölcs gondolatot, hogy többet ér, ha valamitől tíz ember okosabb lesz, mint, ha százezer hülyébb. A szellemi termékekre ugyanúgy érvényes az, ami bármilyen termékre, hogy a legújabb technikai vívmányokat a leggazdagabbak veszik meg először, a többi népréteghez már akkor jut el, amikor van egy újabb fejlesztés. Úgy gondolom, hogy ezek a filmek egy szellemi élvonalnak szólnak, főként azoknak, akik maguk is alkotnak, vagy nagyon 'gyakorlottak' a műalkotások befogadásában. Ezeknek a dolgoknak nem kell széles tömegekhez eljutni, az a benyomásom, hogy a filmjeim elsősorban filmesekre tudnak hatni, illetve azokra, akiket igazán érdekel az én látásmódom. Féktelen gőgömben én ezt így képzelem.

Hiszek benne, hogy a véletlen mindig magasabb hatalmaktól jön Fotó Kardos magángyűjteményéből, a Hórusz Archívumból

Filmhu: A 40. Magyar Filmszemlén már nem szerepelt a kísérleti film kategória, ami szerintem jogos változtatás volt, hiszen elvétve készülnek hazánkban ebbe a műfajba sorolható filmek. Te viszont azok közé az 'utolsó mohikánok' közé tartozol, akik készítenek kísérleti filmeket. Zavar ez a változtatás?

K.S.: Hogy másképp hívjuk, az semmiképp sem zavar. Titokban én is azt gondolom, hogy nem igazán készülnek Magyarországon kísérleti munkák, talán Forgács Péter alkotásai sorolhatóak még ebbe a kategóriába. Egyáltalán mi az, hogy kísérleti? A maga idejében Kodály és Bartók zenéje is 'kísérletinek' minősülhetett, szerintem nincs olyan, hogy kísérleti. Csupán az a kérdés, hogy ebben az enyhén buta országban ezeket a filmeket hova fogják sorolni. Az nekem is problémát okoz, hogy vajon majd szabad-e 'ilyeneket' csinálni, mert az eddig jó cimke volt rá, hogy 'kísérleti', megvoltak hozzá a játékszabályok.

Filmhu: Bár egy ideje 'aktívan' rendezel, nem hagytál fel az operatőrködéssel sem. Milyen élmény a rendezői szék után visszaállni a kamera mögé? Nehezebb végrehajtani a rendezői utasításokat?

K.S.: Nem, sőt, azt merném mondani, hogy még alázatosabb lettem, merthogy ki tudom élni magam a saját filmjeimben. Sokkal kevésbé zavar, ha épp nem nekem kell okosnak lenni, és az is, ha egy rendező szerintem hülyeséget csinál. Ugyanakkor sokkal jobban átélem azt a helyzetet, hogy száz százalékosan ki kell szolgálnom valakit ahhoz, hogy az jöjjön létre, amit ő elképzelt.

Filmhu: Forgatókönyvíró-dramaturg szakos hallgatókat tanítasz a Filmművészeti Egyetemen. Mit kell tudnia az íróknak a Te szakmádról?

K.S.: Alapvetően azt próbálom velük megosztani, ami engem érdekel az életben és ebben a szakmában. Az operatőri ismeretek nem tartoznak a dramaturg osztály központi tevékenységéhez, ezért engem két szempont vezérel. Az egyik, hogy rávezessem őket, hogy végigondolják filmes szempontból, amit az íróasztal mellett kitalálnak. Itt nem feltétlenül a megvalósíthatóság határaira gondolok, hanem arra, hogy megtanuljanak filmesen gondolkozni, ne az irodalom felől közelítsenek. A másik dolog, hogy kialakuljon bennünk valamiféle érzelmi kapcsolat az operatőri mesterséggel és a többi filmes mesterséggel, hogy szeressék ezt az egész balhét, azt a részét is, amit nem ők csinálnak. Az engem halálosan elkeserít, amikor azt mondják, hogy "tudod, te nagyon jó voltál, de a film az bizony szar". Ennél elkeserítőbb véleményt operatőr nem kaphat, akkor jó egy film, ha nem lehet tudni, hogy pontosan ki-mit tett hozzá.