’56 még mindig aktuális téma a magyar palettán. Vecsernyés János Spiró György regénye alapján készített négyszereplős filmet. A Kvartett (november 1601:30. , TV2) nem a forradalom idején, hanem jóval utána játszódik, amikoris az egykori ’56-os menekült unalmában, no meg honvágyát csillapítandó, hazatér Amerikából, s ezzel alaposan felbolygatja három ember életét. Szintén egy trió, nevezetesen egy család életébe pottyan bele Latinovits Zoltán Fábri Zoltán Isten hozta, őrnagy úr! (november 16. 20:00, DUNA Televízió) című filmjében. Az Örkény Tóthékját alapul vevő filmszatíra középpontjában a dobozolás áll, a dobozolókat pedig egy soha meg nem jelenő halott frontkatona személye köti össze. Szigorúan történelemvázra feszül Bacsó Péter Acapulcóban Ezüst Istennő díjat, San Sebastianban pedig forgatókönyv- és ifjúsági díjat bezsebelt alkotása, a Nyár a hegyen (november 17. 21:25, m2). Az ártatlannak induló kirándulás régi, fájó sebeket szakít fel, s komoly titkokról rántja le a múlt leplét.

Az emlékezés jegyében kerül vetítésre Gillo Pontecorvo Queimada (november 19. 00:00, mtv) című munkája. A Morricone-dallamokkal aláfestett „gyarmatosítófilm” érdekessége, hogy a főszerepet a kifogyhatatlan színészi eszköztárral dolgozó Marlon Brando alakítja. A nemrégiben elhunyt művészt egykor felfedező Elia Kazan pedig egy 1961-es filmdrámán keresztül kerül közelképbe.A Ragyogás a fűben (november 20. 16:30, mtv) a szerelem sötét verem voltát igyekszik bizonyítani Natalie Wood és Warren Beatty hiteles alakításán keresztül. A szerelem spektrumán persze akadnak másféle színek is. Jean-Jacques Annaud azzal szakított nagyot, hogy Jane „Lolita” March főszereplésével megfilmesítette Marguerite Duras önéletrajzi ihletésű első regényét, ami annakidején magának az írónőnek is világhírnevet hozott. Az erotikus felhangoktól sem mentes A szerető (november 20. 21:05, m2) egy 32 éves kínai férfi és egy 15 éves francia lány beteljesült-beteljesületlen szerelmét festi vászonra francia-angol-vietnami koprodukcióban. Az emlékezés, ahogy Fellini nevezte, amarcord, egy csodálatos keleti mesében talál ismét a nézőkre. Mohsen Makhmalbaf a Gabbehben (november 17. 20:00, DUNA Televízió) egy fiatal lány képében realizálódó szőnyegből göngyöli elő a beteljesülni nem akaró szerelem történetét bőven körítve azt színek, jelképek, dalok és versek varázsával.

A hétvége filmjei olyan sok díjjal büszkélkedhetnek, hogy felsorolni is nehéz volna. Lars von Trier például két Oscar és két Golden Globe mellett többek között az Arany Pálmát is hazavihette a Táncos a sötétbenért (november 20. 23:05, mtv). A dogmamester zenés drámája megrázó mélységekbe zuhan az amúgy sem pehelykönnyű zenéiről ismert Björkkel, aki a bevándorolt, gyermekét egyedül nevelő gyári munkásnő végzetét nyakába véve élete első filmszerepét játszotta el. Egészen másféle „asszonyszerep” jutott Isabelle Huppertnek Michael Haneke sötétre színezett „szerelemképében”. A zongoratanárnő (november 20. 21:50, DUNA Televízió) a szenvedély hullámhosszát meglovagoló pszichopata száguldás a végzet felé. Az őrület egy más dimenziója tárul fel Sasa Gedeon öt "Cseh Oroszlán"-t elnyert A Félkegyelmű visszatér (november 21. 22:10, DUNA Televízió) című filmjében. A csehovi alapokat némi modern káoszhangulattal megspékelő alkotás alapkérdése, hogy vajon ki szereti magát a félkegyelműt. Különösen időszerű a kérdés egy olyan világban, ahol a média hatalma mindenkit maga alá gyűr. Hogy a probléma nem újkeletű, bizonyítja egy 1976-os Sidney Lumet-film. A Hálózat (november 21. 20:00, DUNA Televízió) egy tévécsatorna kegyetlen hétköznapjaiba kalauzol, ahol a nézettség az értékmérő, a csatornaigazgató az Isten, a legnagyobb durranás pedig egy élőadásban elkövetett öngyilkosság. A négy Golden Globe-bal, négy Oscarral, egy BAFTA-díjjal, s további tizennégy jelöléssel jutalmazott Faye Dunaway mesterkedéseivel megspékelt nagymozi ennek ellenére nem tragédiára, hanem komédiára élezi a drámát.