„A halál nem válogat, az ember igen.” – áll a mentősök mindennapjaiba betekintést nyújtó készülő magyar film alcímében. A jövőre mozikba kerülő történet főhőse Milán, aki a délszláv háborúból menekülve, belecsöppen a temetkezési „bizniszbe”, amikor mentős asszisztensként kezd dolgozni Magyarországon... Az egészségügy és a temetkezési üzletág összefonódásáról szóló mozifilm főszerepeiben Ötvös András, Keresztes Tamás és Rába Roland lesz látható, továbbá Zsótér Sándor, Nagy Zsolt, Thuróczy Szabolcs, Jordán Adél, Lázár Kati, Láng Annamária, Trill Zsolt és Stork Natasa is feltűnik.

istenimuszak 500 1

Bodzsár Márk (1983) több sikeres rövidfilmet rendezett, Levegőt venni című munkájával fődíjat nyert a 9. Kamera Hungárián a dramatikus művek kategóriában, majd 2007-ben a legjobb vizsgafilmnek járó Simó Sándor-díjat kapta meg a Bloody Mary című filmjéért. Első játékfilm tervével elnyerte a berlini Nipkow ösztöndíjat és tavaly Tallinnban már díjazta a nemzetközi szakma. Az Örök béke munkacímen futó Isteni műszak fejlesztése hat hónapon át folyt a Filmalap anyagi és szakmai támogatásával. Interjúnk a rendezővel

„A Filmalapnál örömmel tapasztaltuk, hogy az ismert és elismert alkotók mellett, igen nagy számban tudtuk támogatni fiatal első- vagy második filmes forgatókönyvírók és rendezők pályázatait is.” –összegezte a közelmúlt tapasztalatait Divinyi Réka, a Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója. Divinyi kiemelte, hogy „a forgatókönyvek többsége szakítva az elmúlt években tapasztalható kissé borongós és depressziós hangvétellel, inkább a könnyedebb műfajok a vígjáték, a szatíra, vagy a black comedy felé fordult, természetesen mindezt egy kis csavarral, sajátos humorral és stílussal fűszerezve, nagyon szerethető módon. Ide sorolható Ujj Mészáros Károly Liza a rókatündér című romantikus, misztikus krimi-komédiája, mely már az utómunkánál tart, és Bodzsár Márk Isteni műszak című fekete komédiája is. Nagyon várjuk Nemes Gyula Zéró című filmjét, amely egy egészen különleges történet mesél el környezetvédő anarchista-terroristákról, valamint Till Attila akciófilmjét kerekesszékes bérgyilkosokról, vagy Fazekas Csaba zenés komédiáját három énekesnőről, akik mindenáron megpróbálnak érvényesülni. Természetesen vannak drámaibb hangvételű filmtervek is, mint Császi Ádám Viharsarok című munkája, amelynek forgatása a napokban fejeződik be, és egy szívszorító szerelmi történetet mesél el, vagy Nemes Jeles László Saul fia című filmterve, mely egészen szokatlan szemszögből foglalkozik a holokauszttal. Bízunk abban, hogy ha ezek a filmek elkészülnek, akkor egy olyan új stílust, új „hangot” képviselnek majd, melyre kevés példa volt eddig a magyar filmes kínálatban, és joggal tarthatnak számot nem csak a magyar, de a nemzetközi közönség érdeklődésére is.”

istenimuszak 500 2

A 305 millió forint összköltségvetésű Isteni műszak az Unio Film gyártásában készül, producere Bodzsár István, koprodukciós partnere a Sparks, a film operatőre Reich Dániel. A projekthez korábban készült 12 perces demot több mint tízezren tekintettek már meg a Youtube-on.