A MEP-et olyan filmes szakemberek hozták létre, akik mozgóképes tevékenységük mellett valamilyen mentálhigiénés képzést, segítő szakmát is elsajátítottak. Az Ingában tartott bemutatkozáson Tuza-Ritter Bernadett rendező vágó, mentálhigiénés szakember, wellbeing facilitátor, Kiss Viki Réka producer, leadership coach, Dévai Alexandra producer, mentálhigiénés szakember, Tóth Judit „Hosszú” rendezőasszisztens, szupervizor, Csánki Kata gyártásvezető, wellbeing koordinátor és Komlósi Orsolya impact producer és coach.
Rendhagyó, interaktív programmal várták az érdeklődőket az alapítók, a résztvevőknek először a terem két oldala között kellett elhelyezkedniük aszerint, hogy egyetértenek-e az olyan állításokkal, mint hogy a filmszakma jó hatással van a mentális egészségükre, vagy hogy előfordult már velük az, hogy azért nem mertek jelezni egy problémát, mert féltek a következményektől. A mozgásos szociometriai gyakorlat hamar láthatóvá tette, hogy a szakmában dolgozók közül sokan ismerik a bizonytalanságot, a kiszolgáltatottságot és a hallgatás kényszerét. Az egyik kérdés arra vonatkozott, érezték-e már úgy, hogy a szakmai teljesítményük fontosabb, mint az, hogy emberileg hogyan vannak. A válaszok itt is egyértelmű képet rajzoltak ki.
Fotó: BIFF
Tuza-Ritter Bernadett külföldi kutatások eredményeit ismertette, mivel Magyarországon egyelőre nem készült hasonló felmérés a filmesek mentális egészségéről. Egy brit, mintegy ötezer filmes és televíziós dolgozó bevonásával végzett kutatásban a válaszadók 77 százaléka nem tartotta mentálisan egészséges munkahelynek a filmszakmát, 64 százalékuk pedig az előző évben a szakma elhagyását is fontolgatta a mentális egészsége miatt.
Egy másik, dokumentumfilmesek körében végzett nemzetközi kutatásban a megkérdezettek 90 százaléka számolt be arról, hogy a munkája negatív hatással van a lelkiállapotára. Mint kiderült, a segítségkérés egyik legnagyobb akadálya a munka elvesztésétől való félelem: a bemutatott adatok szerint a zaklatást vagy diszkriminációt átélők 61 százaléka attól tart, hogy ha jelzi a problémát, később nem kap munkát, 52 százalékuk pedig azt sem tudja, kihez fordulhatna. A magyar filmszakmában ez különösen érzékeny kérdés, hiszen a szakmai közeg viszonylag szűk, a következő megbízás sokszor személyes kapcsolatokon múlik, így egy konfliktus vagy panasz könnyen a jövőbeli munkalehetőségek kockáztatásának tűnhet.
A program egy másik interaktív részében a résztvevők egy QR-kód segítségével, a telefonjukon keresztül anonim módon válaszolhattak arra, mit szeretnek leginkább a filmes munkában, mi segít átvészelni egy különösen nehéz napot, és mit jelent számukra a filmes jóllét. A változatosság, a kreativitás, az izgalmas feladatok és a jó csapat mellett a közösség, az együttműködés és a sikerélmény állt a pozitív oldalon, a nehéz napokon pedig a család, a barátok, a humor, a pszichológus, a mozgás, a séta, a jóga és persze a kávé segít. A filmes jóllétet a legtöbben a jó csapattal, az egészséges munkakörnyezettel, a stabilitással és az egyensúllyal kapcsolták össze. Arra a kérdésre pedig, mire lenne szükségük ahhoz, hogy hosszú távon is jól tudjanak működni a szakmában, a kiszámíthatóság, a tervezhetőség, a megfelelő munkaidő és a biztonságérzet került előtérbe.
Dévai Alexandra producer és mentálhigiénés szakember az emberközpontú szemlélet fontosságáról beszélt. A jóllét nem pusztán azt jelenti, hogy valaki jól érzi magát, hanem testi, lelki, mentális és társas viszonyainak egyensúlyát is magában foglalja. A mentális egészség pedig nem a problémák hiányát jelenti: sokkal inkább azt, hogy az ember a nehézségeivel együtt is képes megőrizni az egyensúlyát és fejlődni.
Fotó: BIFF
A mentálhigiéné egyik legfontosabb feladata éppen a megelőzés, vagyis hogy a kisebb elakadások ne váljanak súlyosabb problémákká. A szakmai teljesítmény és az emberi jóllét szempontja nem írhatja felül egymást. Tóth Judit „Hosszú” úgy látja, hogy az ő szakterülete elsősorban már fennálló problémák kezelésében lehetne alkalmazni akár egyéni, akár részleg szinten.
A beszélgetés egyik hangsúlyos része a wellbeing koordinátor lehetséges szerepét mutatta be. A gyártásvezetők, producerek és a rendezőasszisztensek a válaszokban gyakran jelentek meg olyan szereplőként, akikhez konfliktus esetén fordulni lehet, ám a MEP képviselői szerint nem várható el tőlük, hogy minden ilyen helyzetet egyedül kezeljenek. Sokszor ők maguk sincsenek felkészítve erre, ráadásul a produkciós érdekek és az egyes stábtagok szükségletei között is közvetíteniük kell. Egy független wellbeing koordinátor éppen ezért másfajta bizalmi szerepet tölthet be.
Ideális esetben a wellbeing koordinátor — amely képzés a Werk Akadémián és időszakonként az NFI és a MOME együttműködésében érhető el — már az előkészítés során bekapcsolódik a produkcióba: a forgatókönyv, a gyártási terv és a stáb összetétele alapján felmérheti a lehetséges kockázatokat. Ilyen lehet például az éjszakai forgatás, a túlóra, a hétvégi munka, egy traumatikus téma feldolgozása vagy a különleges figyelmet igénylő szereplők jelenléte.
A koordinátor segíthet a stáb felkészítésében, a részlegek közötti kommunikációban, a konfliktusok kezelésében, és abban is, hogy a dolgozók tudják, kihez fordulhatnak, ha elakadnak. Fontos azonban a kompetenciahatárok tisztázása: a wellbeing koordinátor nem terapeuta, nem végez mély terápiás munkát, hanem felismeri, ha valakinek további szakmai segítségre van szüksége, és segít megtalálni a megfelelő szakembert. A munkája nem ér véget a forgatás utolsó napján sem: a stáb számára a közös munka lezárása, az intenzív időszakból való kilépés, az utómunka során pedig a rendező és a vágó együttműködése is megterhelő lehet.
Fotó: BIFF
Komlósi Orsolya és Csánki Kata a wellbeing koordinátor mellett más segítő lehetőségekről is beszéltek. A szupervízió egyéni vagy csoportos formában segíthet feldolgozni a munkafolyamat során felmerülő nehézségeket, külső nézőpontból ránézni a konfliktusokra, és felismerni azokat a helyzeteket, amelyekbe valaki újra és újra belekerül. A coaching inkább az aktuális elakadásokkal, a jelenben megoldandó helyzetekkel foglalkozik, míg a mediáció a konfliktusban álló felek közötti kommunikációt segítheti. A résztvevőknek ugyanakkor nem kell előre tudniuk, melyik módszer mire való: elég, ha felismerik, hogy segítségre van szükségük, a MEP szakemberei pedig segíthetnek megtalálni a megfelelő irányt.
A szövetség szerint a változásnak nemcsak egyéni, hanem produkciós és rendszerszinten is meg kell történnie. Etikai kódexre, prevenciós képzésekre, stressz- és kiégéskezelési programokra, valamint olyan visszajelzési lehetőségekre lenne szükség, amelyekkel a problémák következmények nélkül jelezhetők. A szemléletváltásban különösen fontos a producerek és a részlegvezetők szerepe, hiszen az általuk kialakított munkakultúra az egész stábra hatással van. Kiss Viki Réka kiemelte, hogy egészséges producerek nélkül nehéz egészséges produkciókat létrehozni.
A program végén a szervezők arra biztatták a jelenlévőket, hogy üzenetekkel, kérdésekkel és javaslatokkal is keressék őket. A MEP még az építkezés elején jár, de célja, hogy a filmes szakma minél több tagja számára elérhetővé tegye a segítséget, nemcsak azoknak, akik a forgatáson dolgoznak, hiszen a forgatókönyvírók, dramaturgok és utómunkában részt vevő szakemberek jólléte ugyanúgy része a filmkészítésnek. A szövetség üzenete egyszerű, de a szakmai kultúra átalakításához komoly munkára lesz szükség, túl kell lépni azon a beidegződésen, hogy a kizsigereltség szakmai erény, a segítségkérés pedig gyengeség.
