„A redukált lehetőségek intenzitása” – foglalja össze váratlan vendége számára az egyik filmben szereplő zajtechnikus a phone art-kísérletek működési elvét. A szemlére idén benevezett 126 kísérleti- és kisjátékfilm heterogén mezőnyének nagy hányadát tekintve mindennek talán az ellenkezője igaz: a bővülő lehetőségek hozta megszelídítő átlagosság.

Az átlátható időn belül leforgatható, ütemezhető költségvetésű kisjátékfilm népszerűsége, a sokasodó produkciós irodák, stúdiók, műhelyek, filmes táborok, filmszakok szemével nézve is érthető, mint ahogy az is, hogy egyre többen „saját” produkcióban vágnak neki a műfajnak. Természetes a megmérettetés igénye is, és mivel az éves magyar filmszemle nevezési szabályai nem írnak elő túl sok kizáró tényezőt, várható módon egyre bőségesebb lesz a választék. A mezőnyt továbbszínezhetik még a tévé- és animációs filmek, melyek a filmszemle mostohagyermekeiként, külön kiírás hiányában, vagy nem is neveznek, vagy végül a kísérleti- és kisjátékfilmek között landolnak, ahonnan versenyprogramba is be-betévednek. Bár az animáció elkülönített információs vetítéseken közönség elé kerülhet, a nevezett tévéfilmek nem mindig állják a sarat a kisjátékfilmekkel a versenyprogramig.
 
Azt gondolhatnánk, hogy ez a sokféleség egyre intenzívebbé teszi a keresést, mivel évről évre újabb és jobb ötleteket kell meghaladni, egyre gazdagabb hagyományhoz képest kell filmet kitalálni, igaz, egyre rafináltabb technikai arzenállal, egy mindig bonyolultabb világról. A korábbi szemlék néhány kiváló évjárata óta érthetően nagy elvárások nehezednek a kisjátékfilmre, melyet gyakran játékfilmek helyett rendeztek. De tekintsük a kísérleti- és kisjátékot akár előszobának, kísérleti laboratóriumnak vagy edzőpályának, az idén, a nagy forgalom ellenére, kevés valóban maradandó nyomot hagytak maguk mögött az erre járók. 

Kísérletek – és receptek

A kísérleti filmtől új technikák, megoldások kipróbálását reméljük, de ez a felszabadítónak tűnő lehetőség korlát, kizáró ok is lehet egyben. Hiszen például vajon tágítja, feszegeti, vagy éppen félreérti a kísérleti film fogalmát a színes felületek, textúrák, szövegek vizualitását felhasználó képzőművészeti film (Repriz), az adott szoftver animációs lehetőségeit bemutató opusz (new Anime, Ajtai Tamás), az - egyébként míves – fotográfiákat egymás után felsorakoztató etűd (Sóhajtenger – Kuba, Vonalba tört hétköznapok), a színifelvételi izgalmait végigkövető családi dokumentumfilm (Hanna filmje), az igaz történeten alapuló, 87 perces amatőr fikciós film (Trauma), vagy az érzékeny témával jó szándékúan eljátszó, fogyatékosokat szerepeltető kisjátékfilm (Álomturné)?

A Kontraszt fekete-fehér, formai és tematikai ellentéteket ütköztető képvilága


Kifejezetten a filmképre fókuszáló „kísérletet” az idén kevesen végeztek; Sopsits Árpád kameramozgásokat tanulmányozó filmjei (Forgás, Kilengések) mellett a Kontraszt - fekete-fehér, formai és tematikai ellentéteket ütköztető képvilága emelhető még ide, melynek távoli párja a szintén fekete-fehér Panel párbaj, - a sok ismerős panelből építkező, végső formájában mégis egyfajta eredetiséget nyerő, párperces darab. Szintén ismerősen, de végeredményét tekintve megdöbbentően használja a kereten belüli és kívüli adagolását Sólyom Miklós a minden snittjében bravúros Ebéd-ben, mely fokozatosan fedi fel a már az első másodpercekben bekövetkezett tragédiát, annak minden következményével együtt.

Az experimentális blokk legkiemelkedőbb szerzeményeiben a tudatos és sikerült kísérletezés nem elsősorban a filmezés módjára, hanem tárgyára irányult. A Futta például jó arányérzékkel, minimális eszköztárral, elegánsan végigvezetett fordulatokkal játszik szürreális játékot a reális, természeti környezetben, melynek során az erdőn-mezőn keresztül kocogó férfi bagatell témájára (és alakjára) fokozatosan egyre több réteg rakódik, míg végül maga az alkotó „vágja zsebre” saját filmjét.

Az újrafelhasználás ideáját három epizódban kicsomagoló RECYCLEd/Pro-Reo-Neo átgondolt tematikai-formai kísérlet, a szemét(lélek)tantól a semmibe taxizó és a Jövőt lepuffantó, amnéziás Múlton át, a dialógjaik szilánkjai között vergődő szeretőkig, melyhez a mindvégig alkalmazott körmaszk nem csupán ornamentális érdekességként tartozik hozzá, hanem folyamatosan aktivizált komponáló erejével hívja fel magára a figyelmet.

Az idén több dokumentumfilmben is felelevenített 56-os események állnak Halász Péter helyenként groteszk-komikusan direkt, villanásnyi emlékekből, anekdotákból felépülő Herminamező – Szellemjárás című múltidézésének hátterében, mely a fontosabb épületek makettjeit tartalmazó terepasztalon játszódik, egyenarcú Chaplin-babák és más műanyag figurák főszerepeltetésével, melyeket Halász színészei animálnak. Nem könnyű film, rá kell hangolódni a játékszabályaira. Minden egyes kép a kamera szűk, közeli nézőpontjához igazodik, organikus és poliészter összekomponálásából születik, a technikában rejlő gazdag variációs lehetőségeket szemléltetve. A kerület-lakók és a nyomorékok hétköznapjainak profán részletei közé az októberi napok és a forradalom külső eseményei úgy szüremlenek be lépésről lépésre, hogy az orosz tankok nyomán maradt csendéletben a Herminamező minden addigi bizarrsága keserű tragédiává lényegülhessen át.

Halász Péter helyenként groteszk-komikusan direkt, villanásnyi emlékekből, anekdotákból felépülő Herminamező – Szellemjárás című hetvenhét percese


Ugyancsak 56 privát eseményeinek nyomába ered az eredetileg kisjátékként benevezett, végül kísérleti filmként értékelt Ecseri tekercsek. Czigány Zoltán ál-talált filmje eleinte ravaszul kétségek között hintáztatja nézőjét az egymásnak ellentmondó jelzéseivel, de végül éppen az izgatott, kétségbeesett fiatalokról „fennmaradt” felvételek leplezik le a film alapkoncepcióját.   

Kisebb-nagyobb szeletek

A hol vérlázító, hol zsibbasztó, máskor csak simán „kedves” amatőrizmus diszkrét báját hirdető, a benevezett kisjátékok több mint negyedét alkotó művek mellett egy olyan masszív középmezőny körvonalazódott, mely többé-kevésbé „jól megcsinált”, ám igazi tét nélküli munkákból állt. Ezek a korrekt kivitelezésű, nem sokban kitűnő, átlagosan jó filmek gyakran egy-egy műhely, iskola szárnyai alatt születtek, és sikerrel végrehajtott szövegadaptációkat, ujj- vagy stílusgyakorlatokat jelentenek, melyek nem tudtak kiszabadulni ebből a minőségükből. Személyesség hiányában ¬pedig a galvanizáló hatás elmarad. Mintha a biztatóan sokasodó filmkészítési lehetőségek éppen a kiugróan jó munkák megszületésének ellenében hatnának, és a lendületéből veszítő kisfilm domesztikálódni, szelídülni kezdene. Mert mit várunk a kisjátékfilmtől? Eredeti ötleteket, friss szemléletet, egyéni megoldásokat, mindent, amit e műfaj szabadsága, rugalmassága megengedne. Persze szerencsés találkozás, ha ehhez illő költségvetéssel tud dolgozni egy-egy alkotó, de számtalan ellenpéldát szolgáltattak az invenció és költségvetés egymáshoz viszonyított aránytalanságáról árulkodó darabok.

Igazi kisfilmes erényeket villantanak fel például a pofonegyszerű, egyetlen ötletre felépített, nem annyira kivitelezésükben, mint inkább csattanójukban megkapó gegfilmek, mint a slusszpoénos Autogram, vagy az abszurditásig élezett Minden nap egy új kaland; máskor olyan érzéki részletek, mint a gyerekbicikli küllőinek pattogása, a porcelántányéron koppanó csokoládécikkek hangja, vagy egy-egy pontosan kiválasztott arc egyetlen dialógus nélkül képesek vérfagyasztóan szuggesztívvé tenni a cseppet sem originális témát, mint A tárca esetében.

Szikár, lecsupaszított környezetben játszódik Madarász István filmje, az Előbb-utóbb


Stílusegységgel, atmoszférateremtő erejével jeleskedik az izolált, földalatti környezetben játszódó Csendélet hallal..., vagy a csendes falusi drámát egy festmény világából levezető, az elő- és hátteret stílusosan különkezelő Ballada, de míg az utóbbi esetében mindehhez sikeres történetvezetés társul, az előbbinél a stílusra nem fekszik hasonlóan erőteljes történet. Szikár, lecsupaszított környezetben játszódik Madarász István filmje, az Előbb-utóbb, hogy minimális eszközökkel csavaros, mégis átlátható szituációt skicceljen föl, a már és a még nem között ugrálva, sikeresen kiszabadítva hősét kísérleti nyúl szerepéből.

Sokan az összehangolt színésztechnikára építenek, mint a Melletted, melyhez sem témája, sem képei nem tudnak sokat hozzátenni, szemben a színészeire szintén méltán sokat bízó Oldalbordák vagy Aqua esetével, ahol a gondosan „ápolt” látvány is kiemelkedő, melyet csak fokozhatott volna a poénok körültekintőbb időzítése. A nagyobb lélegzetű történetet megjelenítő Kontakt sikerrel helyez egymás mellé két élesen különböző kort és világot, éppen egy olyan trendi sajtófotós figuráján keresztül, aki pontosan szakmája révén járhat át egyikből a másikba. Játékosságával, az irreális betétek ötletes megoldásaival tűnik ki a réteges szerkezetű Lux úr szabadalma, mely ezáltal jóval többet vállal és szállít a sikeres adaptációnál.

Forgatókönyvének, dialógusainak eredeti pillanatai hívják fel a figyelmet Gligor Attila Rossz helyen szálltunk le című, kesernyés-fanyar árnyalatai és cinikus kifakadásai ellenére valójában velejéig romantikus történetére. A figurák fokozatos dramaturgiai, és színészileg is figyelemreméltó kicsomagolása messzemenően elemeli a végeredményt a sikeres vizsgafeladat szintjétől. A szekció biztos kezű, az egyik legmarkánsabb rendezői jelenlétről árulkodó darabja Török Ferenc – inkább tévéjátéknak, mint kisjátékfilmnek tekinthető – Csodálatos vadállatok-ja; a jellegzetes képvilág (fejek fölött köröző kamera, semleges fekete háttérbe olvadó környezet) műtermet, vagy valamiféle múzeumi tárolót idéző sterilitása, az előtte zajló pontos színészi fogalmazásokkal olyan jellegzetes zamatú ízkombinációt hoz létre, mely határozott stílusérzékre vall.

És ott van végül a kisjátékfilmek két elsőrangúan kimunkált, nyilván hosszú ideje készülő, dramaturgiailag és vizuálisan tökéletesre csiszolt, majdhogynem makulátlan gyöngyszeme, a múltba illetve a jövőbe kiránduló Csendes éj és A 639. baba, melyekben minden részlet a pedánsan kiszámított helyén pihen. És nem csak miliőjében precízen pontos ez a két darab; Politzer Péter filmjében a láncreakció, a Désy-Móray párosében a napi rutin olajozottsága mérnökien megtervezett, mely utóbbit csak tovább fokoz Scherer Péter és Murányi Tünde profi jelenléte.

Mit kívánjunk a rövidfilmeseknek? Több vakmerőséget, kevesebb langyos szelídséget.