filmhu:Nehéz ma fiatal színésznek lenni?
Kolovratnik Krisztián: Igen – és most elsősorban a színházról beszélek: sok helyen nem nevelnek ki újabb generációt, nem figyelnek oda a fiatalokra, kihasználhatják, hogy az ember frissen végzett, magukra hagyják őket. Filmes szempontból azt hiszem könnyebb a helyzet – itt egy újabb filmes nemzedék, ami jó, igaz kevés lehetőséget kapnak az öregektől. Az is probléma, hogy túl sok színész jön ki a főiskoláról.
filmhu: Hogyan lehet kitűnni?
K.K.: Mindenki más úton próbálkozik. Egy csomóan rohannak, hogy minél több filmszerepet kapjanak, válogatásokra mennek, hogy dolgoztassák őket. Én nem vagyok ilyen rohangálós, az ilyen típusú szakmai barátságoktól irtózom. Azt gondolom, hogy a szakmát meg kell tanulni – jól kell ismernie az embernek önmagát ahhoz, hogy jó színész legyen. Ezért gondolom azt, hogy a túl korán jött sztárság nem él meg sokáig. Hosszútávfutó vagyok, nem hiszek abban, hogy azonnal karriert kell csinálnia egy színésznek. Jobban bízom abban, hogy ha jó vagyok, úgyis eljutok valahová. A Mix válogatásán nem is vettem részt, úgy kerültem a produkcióba, hogy a rendezőnek, Steven Lovy-nek senki sem tetszett a castingon, a felesége azonban látott színpadon, így Steve elment a Pesti Színházba, megnézett a képeken, és elhívott egy próbafelvételre. 
Tisztán elérni a tapasztalatot
Kolovratnik a Mix-ben
filmhu: A Mix segített abban, hogy további filmszerepeket kaptál?
K.K.: Mindenféleképpen. A filmrendezők nem túl sűrűn járnak színházba, nem nagyon ismerek olyan rendezőket, akiket érdekel, hogy milyen színészek jöttek ki a főiskoláról, vagy hogy mit és hogy dolgoznak éppen. Sokan megnézték ezt a filmet – ha már a színházban nem láttak, legalább itt láthattak.
filmhu: A rendezők többsége szerint nem lehet igazán eldönteni egy színházi előadás alapján, hogy az adott színész eléggé kamera-érzékeny-e.
K.K.: Nyilván más a filmezés, mint a színház, de karaktereket, a személyiségeket, az arcokat bőven meg lehet látni a színházban is. A rendezők nem ismerik a színészeket – neves filmrendezőnk nem tudta az egyik vezető színészünk nevét, ami azért eléggé elkeserítő.
filmhu: Megteheti manapság egy fiatal színész, hogy visszadob egy filmes felkérést, vagy el kell vállalnia mindent?
K.K.: Miért ne tehetné meg? Attól függ, hogy ki kéri fel és mire. Az emberek azt gondolják, hogy mivel kevés film készül Magyarországon, hihetetlen megtiszteltetés, ha egy moziban játszhatunk. De nem az – rengeteg a rossz film, a rossz rendező, miért ne válogathatna egy színész? Miért csináljak olyasmit, ami nem esik jól nekem?
filmhu: Értsem úgy, hogy utasítottál már vissza filmszerepet?
K.K.: Igen. De nem azért dobtam vissza a szerepet, mert megalázó lett volna eljátszani. Egyszerűen választottam, és mást csináltam helyette. Nem kell rohanni mindenáron minden után. Amit csinál az ember, azt csinálja jól.
filmhu: Elhasználódhat egy színész arca, ha túl sok filmszerepet vállal?
K.K.: Nehéz erre válaszolni – az lenne jó, ha hasonlóan a színházhoz, minél több feladata lenne egy színésznek a vásznon is. Ha minél több filmben szerepelhetnénk, az ember úgy-ahogy kialakulhatna, de túl kevés a film ahhoz, hogy ki lehessen tanulni szakmát. Hogy menyire használódhat el egy arc? Vannak olyan színészek, akiket milliószor láttam már, mégis imádom minden filmjüket, de van olyan színész, aki el tud kopni. A rendezőnek kell látnia, hogy ki az, aki nem.
filmhu: András Ferenc Csáth Gézáról készült tévéjátékában, a Mixhez hasonlóan, egy kábítószerfüggőt alakítasz. Te volnál a magyar film ügyeletes szenvedélybetege?
K.K.: Csáth Gézánál tágabb a mozgástér, ő nem ugyanonnan indul, ahonnan a fotós fiú Steven Lovy filmjében. Elhatározásból nyúl a morfiumhoz, amikor megtudja, hogy tüdőbajos – egy nap alatt több évet akart leélni, ezért szokik rá a morfiumra. Csáth megfigyelte a szer hatását, naplót vezetett róla, tanulmányozta, hogy hogyan szabadítja fel az alkotói géniuszát. Mindig nagyon izgatott, hogy milyen lehet, amikor megnyílik a tudat, milyen az az állapot, amikor az ember teljesen felszabadítja magát, csak nyilván ezt a tapasztalatot tisztán szeretném elérni. A morfinisták hisznek abban, hogy az anyag kiteljesíti az alkotóképességet – ennek az érzésnek a megmutatása is nagyon érdekelt, illetve annak az ábrázolása, hogy hogyan megy tönkre egy ember fizikailag, szellemileg a drog hatására. Csáth Géza impotens lett, miközben korábban iszonyatos nőfaló volt. Ugyan András Ferenc eredetileg egy kisjátékfilmet tervezett, de túl sűrű a téma a formához – lehet, hogy játékfilm lesz a Morfiumból. 
Nem önmegvalósító műfaj
Gryllus Dorkával a Mix-ben
filmhu: Akárcsak Bollók Csaba Miraq című kisjátékfilmjéből, melynek szintén a főszerepét alakítod.
K.K.: Szinte már be is lett nevezve a film az idei szemlére, de aztán Csaba úgy döntött, hogy szeretne dolgozni még rajta. Ezt a filmet egy életen át fogjuk forgatni, nagy buli, kicsit David Lynch-es őrület. A történet szerint egy srác, aki egy vonalazó intézetben dolgozik…
filmhu:???
K.K.: …ez majd érthető lesz – egy hajnalban hazaindul a munkahelyéről. Egy lány miatt vonatra száll, ahonnan kizuhan, és egy időtlen térben találja magát, ahol olyan dolgok történnek vele, amikhez semmi köze, például gyilkosságba keveredik. Többet nem árulhatok el.
filmhu: A Miraqban a zeneszerzésből is kivetetted a részedet.
K.K.: Nem – a különálló zeneszám, amiről beszélünk, szerintem nem fog a film stílusába beleférni. Régóta komponálok, még a főiskolán kezdődött, amikor a fiatal rendezők megkértek arra, hogy készítsek zenét a darabjaikhoz. Aztán levédettem a szerzeményeket, és képzeld, levédték – zenekadémiai tanárok bírálták el, és a darabok bekerültek a kortárs komolyzenei alkotások közé. Majd valamikor szeretnék belőlük egy CD-t is kiadni.
filmhu: Ha ilyen tehetségesnek bizonyultál a zenélésben, végül is két út állt előtted. Miért a színészetet választottad?
K.K.: Úgy nőttem fel, hogy taníttattak ezerféle dolgot nekem – tizenhat évesen még olimpiai bajnok akartam lenni, és jól is haladt a dolog, magyar bajnokságot nyertem távolugrásban, de egy sérülés miatt abba kellett hagynom a sportot. Nem gondolom, hogy az embernek egyetlen útja volna az életben – nem azt akarom, hogy egy szakmában fussak be irgalmatlan karriert. Egy ember vagyok, aki színészként, zeneszerzőként működik, de fotózom is, és szeretném mindezt úgy csinálni, hogy jó érzést adjon. Jó úgy fotózni, ha nem az lebeg a szemem előtt, hogy ez a kép majd megjelenik a National Geographic-ban, bár ez nem lenne rossz, mert természetfotókat készítek. Az ember többrétű, de nem mindent kell a kirakatba tenni. A zene jól kiegészíti a színészlétet, akárcsak a fotózás, mert rengeteg mindent ki tudok fejezni ott, amit a színészetben nem. Sokan élnek abban a tévhitben, hogy az egyik elveszi a másiktól az energiát, holott pont fordítva van, ezek hozzáadnak a másikhoz, látásmódot, gondolkodást, legfőképpen pedig nyitottságot.
filmhu: Mennyire tág tér a színészet az önmegvalósításra?
K.K.: Azt gondolom, hogy a színészet nem önmegvalósító műfaj még a színházban sem. Magyarországon nagyon erős a rendező-centrikusság, a fesztiválokra is a rendezőket küldik. Rémes látni a plakátokat, amin nincs egy darab színész neve sem feltüntetve, csak a rendezőé, pedig a színésszel lehet eladni a produkciót. Az igazi önkifejezés az, ami csak tőlem függ.
