Úgy fogalmazott, az ilyen fontos társadalmi kérdések mellett a "film nem szűnik meg a legfontosabb közvetítő erőként létezni", a politikus szerint ez az a közeg, amelyben a "legtöbb jó kulturális üzenet" meg tud születni.

 

csakaszel_500
Fliegauf Benedek: Csak a szél


A magyar film helyzetéről szólva azt mondta, a kormány súlyos örökséget vett át 2010-ben. "Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a filmfinanszírozásban olyan dolgok történtek, amelyeknek nem lett volna szabad megtörténniük. Több évre előre elköltött pénzek, felelőtlen vállalások lehetetlenítették el az alkotók munkáját".

Mint mondta, szükség van arra, hogy Magyarországon is kialakuljon egy olyan közeg, amelyben népszerű, ám színvonalas filmek születnek. Andrew Vajna kormánybiztos révén lehetőség van arra, hogy megtörténjen ez a váltás, és biztosított legyen annak lehetősége, hogy Magyarországon olyan filmek szülessenek, amelyek régen híressé tették az ország filmművészetet. "De szülessenek olyanok is, amelyekre a magyar nézők bemennek a mozikba! A két vonalat egyszerre kell erősíteni" - vélekedett.

A művészet világa nagyon érdekes, vannak kiemelkedő területei, amelyek látszólag többet adnak, a film esetében azonban ez nem csak látszólag van így - mondta. A magyar film az elmúlt évtizedekben méltán emelkedett olyan hírnévre, amely megkerülhetetlenné tette a magyar filmrendezőket. "Egyetlen célunk lehet, hogy ez a tradíció megmaradjon" - hangsúlyozta az MTI-nek.

A gazdasági válság vagy a pénzügyi értelemben beszűkülő lehetőségek egyben - jó - lehetőséget is adnak - fejtette ki arra a felvetésre, hogy a válság megnehezíti a kultúra támogatását. "Nemcsak
a negatívumokat kell látni ebben. Mindez megerősíti a minőségi kultúra iránti törekvésünket, és még keményebb szűrőt állít azok elé, akik eldöntik, mire áldoznak pénzt" - mondta. "Amikor szűkében vagyunk a pénznek, kiemelkedő kulturális értékeinkre kell összpontosítanunk, azokra, amelyek maradandót tudnak hagyni maguk után Európában, illetve a világban" - fogalmazott.