Január végéig kellene ebből egy olyan anyagot csinálni, aminek már „leér a lába a talajra”. Bizonyos dolgokat konkretizálni kell, az egymás mellé rakott célok közül ki kell jelölni a prioritásokat, meg kell nézni, hogy a kormányzat hajlandó-e befogadni ezt az elképzelést, és egy kormánydöntés keretében szentesíteni a Nemzeti Fejlesztési Terv részeként.

Azt nagyon fontosnak tartanám, ha bizonyos szakmai viták elindulnának a részleteket illetően - már amennyiben a szakmák elfogadják ezt a társadalompolitikai beágyazódást. Tehát ha például a filmszakma végig tudná gondolni, hogy ebben a jelenlegi helyzetben – a közalapítványi, személyi és művészi feltételekkel együtt – mi lehet a filmipar szerepe az esélykülönbségek csökkentésében. Grunwalskyval többször nekilódultunk például azt végiggondolni (és most egy közös kutatás mellett döntöttünk), hogy milyen eszközeink lehetnének arra, hogy a film, mint szolgáltatás, és mint élmény, mint kulturális igénybevétel – a nagyvárosok után meg tudjon jelenni a maga fizikai valóságában a kistelepüléseken is. Elindítunk egy technológiai kutatást, és kérünk szakértői véleményt, hogy merre lehet elindulni, a DVD-től kezdve a műholdakig. Utánajárunk, hogy szerzői jogi oldalról van-e ennek akadálya. Ha mindezeket tudjuk, akkor elkezdünk gondolkozni egy olyan pilot-on, amit felépíthetünk kistelepüléseken, ahol van valamilyen kulturális intézmény: iskola, közösségi ház, vagy könyvtár. Itt egy házimozival elérhetővé válnának a magyar filmek vagy más művészfilmek, akár ingyenesen, vagy a Kulturális Alap támogatásával. Ha csak 10 ember nézi meg, akkor is, az már 10-zel több, mint amennyien most láthatják ezeket az alkotásokat.

Ebben az esetben az a feladatom, hogy a magyar film közönségét segítsek megteremteni. Ez pedig már nem pusztán stratégiai feladat.