A 225 millió dollárból készült Tenet a mozik idei messiása, amelytől azt remélik, hogy megmenti a COVID által taccsra vágott nyári blockbuster-szezont. Nolan ázsiója miatt jogos elvárás, hogy még a mostani körülmények ellenére is képes legyen jelentős profitot termelni a világ pénztáraiban. Mert ha még a stílusos, intelligens, precíz és lélegzetelállító megaprodukciókról ismert rendezőnek sem sikerül visszacsábítani a nézőket, akkor kinek?
(fotó: Intercom)
Nolan neve minden alkalommal újra felbukkan, amikor arról van szó, hogy ki fogja dirigálni James Bond következő kalandját, hogy aztán rendszerint önmaga lője le a találgatásokat személyével kapcsolatban - a sok évnyi nyüstölés viszont csak meghozhatta a kedvét ahhoz, hogy Bond-mintájára, a saját ízlésének megfelelően készítsen egy kémthrillert. Mert az időcsavar koncepciója mellett mégis csak egy nemzetközi helyszínek között cikázó, titkos találmányt hajszoló szuperügynökről van szó, akinek még egy világot fenyegető főgonosz is az útjába kerül.
A névtelen főhőst egy homályos érdekeltségű csoport szervezi be azzal a céllal, hogy derítse fel a világban rejtélyes módon egyre gyakrabban felbukkanó, az idő általunk ismert törvényeinek ellentmondóan működő fegyverek eredetét. Sajnos a 007-es ebben az amerikai kiadásban minden idők egyik legérdektelenebb főszereplője. Nagyon profi titkosügynök, de nincs meg benne semmi a híres angol kolléga sármjából.
Szinte semmit sem tudni róla azon túl, hogy a munkáján kívül láthatóan nincs élete, eredetileg talán a CIA-nak dolgozik, szolgálatban nem fogyaszt alkoholt és a csábítás sem tartozik a repertoárjába. Sótlanságához hozzájárul a Csuklyásokból ismerős John David Washington kifejezetten lapos, még az izgalmas helyzetekben is érzelemmentes játéka.
(fotó: Intercom)
Másodhegedűsként az indie-filmes periódusával (Cosmopolis, Jólét, A világítótorony, hogy csak a legkiemelkedőbb szerepeit említsük az utóbbi időből) frissen szakító Robert Pattinson némileg ellensúlyozza a főszereplő megközelíthetetlenségét, kettőjük közül ő az, akinek egyszerre rejtélyes és vagány, még egy minimális humorérzéket is megcsillant. Figurája, a titokzatos Neil látszólag mindig egy lépéssel előrébb jár, miközben hajmeresztő tervekkel segíti a főhőst a küldetése során.
Az ausztrál Elizabeth Debicki nagy kiugrása lehetett volna a film női főszerepe, az ügynök és az “invertált’’ fegyverekben utazó orosz maffiózó közti kapcsot jelentő Kat. A történet szerint sorsfordító kapcsolata a főhőssel a vásznon legfeljebb közepes rokonszenvként csapódik le, az öt közös gyerekükkel sakkban tartó, erőszakos férjével való jelenetei néha a szappanoperák mélységét ostromolják.
De még jobban kibabrál a film szegény Kenneth Branaghhal, aki egy-két jelenettől eltekintve még a Wild Wild West steampunk pókrobotját irányítva is hatásosabb főgonosz volt, mint luxusjachton terpeszkedő orosz fegyverkereskedőként. Még egy tisztességes gonosz-monológ sem jutott neki, csak a pulzusával van elfoglalva, miközben 2020-ban olyan elcsépelt mondatokat vág a felesége fejéhez, mint hogy “Ha nem lehetsz az enyém, akkor másé se legyél!” Az angol színszájtszás egy másik nagyja, Michael Caine ezúttal csak kabalaként szolgál Nolannél, de legalább a film egyetlen olyan jelenete fűződik hozzá, amikor a főszereplő egy pillanatra felenged jeges burkából.
(fotó: Intercom)
Érezhető, hogy a forgatókönyvet is egyedül jegyző Nolant nem a karakterek belső világa izgatta. A Tenet minden lapot a filmben korábban még soha nem látott időmechanizmusra tesz fel, ebben viszont tud újat mutatni. “Megfájdult már a fejed?” - kérdi Neil a főhőstől, miután megpróbálja elmagyarázni, mi a helyzet a furcsán viselkedő idővel. Az enyém majdnem bele is fájdult, mert a film ráadásul még túl is magyarázza azt, ami valójában inkább egy rendkívüli látványelemként szolgál. Az időutazással kapcsolatos filmek általában nem képesek elkerülni a kisebb-nagyobb logikai buktatókat, ez alól a Tenet se kivétel (talán még mindig csak egy 2004-es low-budget sci-fi, a Primer az egyetlen, ami mikroszkóp alatt is megállja a helyét ilyen téren).
Az viszont biztos, hogy Christopher Nolanon kívül senki más sem tudta volna így használni az inverz-idő ötletét és ilyen magas színvonalon levezényelni a bámulatos szekvenciákat, mint amilyen mondjuk az egymással ellentétes idő-irányokban zajló autósüldözés. A rendező hozzáértése a témában magától értetődő, már a 2000-es, ördögien ravasz Mementóban is kísérletezett a fordított idejű történetmeséléssel, az eltérő idősíkokra bontott, ám párhuzamos akciójelenetek technikáját pedig az Eredet eltérő sebességű álomszintjein fejlesztette tökéletesre. A Tenet azonos térben, de ellentétes irányban zajló akciójelenetei ennek a folyamatnak a csúcsát jelentik.
(fotó: Intercom)
Nagy szerencse, hogy Nolan sikerrel járt abban, hogy a stúdió ne engedjen a streaming platformok csábító sziréndalának, és a bemutató többszöri elhalasztásával ugyan, de világszerte eljut a mozikba. A Tenet egyértelműen ilyen körülmények között tudja kifejteni a legnagyobb hatást, legyen szó a falból a pisztolycsőbe visszareppenő golyók vagy a visszafelé leomló épületek látványának élvezetéről, az adrenalint bőszen pumpáló filmzenéről (kivételesen nem Hans Zimmer, hanem Ludwig Göransson) és Hoyte van Hoytema makulátlan operatőri munkájáról. Mindez a vetítés közben néha bevillanó “miért” és “hogyan” kérdéseket is képes elnyomni az ember fejében.
Megláttam magamat a magyar punkokban
Dunkirk viharos partja és a Tenet világkörüli hajszája után Eggert Ketilsson látványtervező most a 80-as évek magyar underground világát teremti újra Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című készülő nagyjátékfilmjében. A nemzetközi szuperprodukciókban edződött izlandi filmes szakemberrel magyar punkokról, a látványtervezés kihívásairól és kedvenc alkotótársairól beszélgettünk, továbbá utánajártunk egy Christoper Nolanről terjedő pletykának is.
