filmhu: A Cérnaszálon óta, amely a két évvel ezelőtti Szemlén elvitte a kategória rendezői díját, ez az első elkészült dokumentumfilmed?
Litauszki János: Nem, készült tavaly egy hrabali történet, dokumentumfilmbe öntve, de ez nem jutott be a 38. Szemlére.
filmhu: Most 2008-ban, miért nyúlsz vissza ’56-hoz?
L.J.: Nem ’56-hoz nyúltam vissza. ’89 után nem kifejezetten történelmi témájú dokumentumfilmeket készítettem, mert úgy éreztem, hogy a rendszerváltás után annyi az érdekes aktuális történés, hogy inkább azokra akartam reagálni. Ezzel a témával 2001-ben találkoztam, egy televíziós műsor, a Záróra kapcsán, és azt vettem észre, hogy kezd az országban eluralkodni egyfajta nosztalgia a Kádár-rendszer iránt. Azt éreztem, hogy vissza kell nyúlni az időben és megmutatni, hogy a dolgok nem egészen úgy történtek, ahogy utólag visszaemlékszünk. A film ebből az indíttatásból készült.
filmhu: Miért pont ez az öt ember kap szót? Mi a közös bennük?
L.J.: Sokan mások is megszólalhattak volna, de szűkíteni kellett a kört, és így maradtak a kivégzettek gyermekei, ez volt a közös szál.
filmhu: Hogy találkoztál ezzel az öt emberrel?
L.J.: Az 56-os Intézet munkatársai írtak egy könyvet, ebben 22-en szólalnak meg, olyanok is, akiknek börtönbe zárták és nem kivégezték a szüleit. Az egyik barátom is szerepelt ebben a könyvben, innét jött a téma.
A dolgok nem egészen úgy
történtek
Litauszki János
filmhu:
Mit akartál bemutatni a sorsukon keresztül?
L.J.: Engem az érdekelt, hogy ezek a gyerekek ártatlanul beleszülettek egy családba és a rendszer ezt tette velük. Persze az nagyon fájdalmas, ami a szüleikkel történt, de engem az érdekelt, hogy működött a rendszer ’56 után, és mennyire ördöngösen találták ki a hatalmi technikákat, ahogy az apjuk vétke miatt eléri, és megbélyegzi a gyerekeket. Azt akartam megmutatni, hogy ennek a „legvidámabb barakknak” - amelyre ma sokan nosztalgiával tekintenek - azért volt egy erősen diktatórikus vonulata, csak erről keveset beszélünk.
filmhu: Milyen célt szolgálnak a bevágott Filmhíradók?
L.J.: Megpróbáltam a hatalom gondolkodását bemutatni, hogy hogyan kommunikálták a rendszert, és ehhez képest mi húzódott meg a háttérben. Ezeknek a szereplők sorsával párhuzamba állítva van igazán jelentősége. Egy faluban tömegek tapsolnak Kádárnak, közben a filmem szereplői meg nem temethetik el megölt apjukat. Mintha két külön Magyarországon éltek volna a szereplőim és a Filmhíradók szereplői.
filmhu: A Titkolt örökség a szereplők sorsára vagy magára a rendszerre vonatkozik?
L.J.: Ez összetett és bonyolult. Ahogy elhangzik sok családban tabu volt a kivégzett apa, ha boldogulni akartak, nem vállalhatták fel a személyét nyilvánosan, így a szereplők sorsára vonatkozik. Ugyanakkor a korra is -- sokat foglalkoztam történelemmel, otthon is sokat beszélgettünk, de sok olyasmi derült ki forgatás közben, amiről én sem tudtam.
filmhu: Azt éreztem, hogy a női elbeszélők jobban feldolgozták a múltat és a történteket, továbbléptek és nincs bennük annyi harag és bosszúvágy, mint a férfiakban, pedig ugyanazt élték át.
L.J.: A nők jobb túlélők és pragmatikusabbak. A férfiak jobban ragaszkodnak az ideákhoz.
filmhu: Hány órányi anyagot kellett megvágni, és belesűríteni 60 percbe?
L.J.: A felvett anyag 25-30 órányi volt és egy alanyt teljesen ki kellett vágni, mert egyszerűen nem fért bele egy órába.
