A Tisza nagyköveteként is szoktak téged emlegetni. Miért kötődsz ennyire ehhez a tájegységhez?
Apai ágról ukrán, anyai ágról magyar vagyok, Oroszországban, a mai Szentpéterváron születtem. Egyéves koromban költöztünk Magyarországra, aztán több városban laktunk, Karcagon, Kisújszálláson, Tiszafüreden és Tiszaörvényen, közel a Tisza-tóhoz. Édesapámnak két szerelme volt életében, az egyik az édesanyám, a másik a Tisza-tó, amit akkoriban fedezett fel. Hároméves koromtól kezdve folyamatosan kivitt magával a tóra és napokat, néha heteket töltöttünk el ott. Ez egy olyan rendszeres, minőségi idő volt az apámmal, amihez nagyon jó emlékek kötődnek. Tényleg itt nőtem fel, és amikor fiatal felnőttként elkezdtem keresni, hogy tulajdonképpen mi is az én hazám, hol vannak a gyökereim, rájöttem, hogy a Tiszán. Amikor egy darabig külföldön éltem és amikor honvágyam volt, a Tisza kanyarulatait láttam a lelki szemeim előtt. Kilenc éve édesapám a Tiszán halt meg, miközben horgászott. A Tisza nekem így az a hely is, ahol mindig úgy érzem, hogy ott van az apám, és hogy jó helyen van.
Reklámügynökséget vezetsz, filmezel, környezetvédelemmel foglalkozol. Mit tanultál eredetileg?
Kereskedelmi főiskolára jártam Szolnokra, de nem fejeztem be. Egy évet Los Anglelesben töltöttem, ahol felvételt nyertem az USA legjobb autótervező iskolájába, de ösztöndíjat második évtől kaphattam volna. Így visszajöttem Magyarországra, ahol informatikát tanultam, de végül a METU-n szereztem közgazdász diplomát, munka mellett.
Hogyan vágtál bele a természetfilmezésbe?
Négy éve filmezek. A YouTube-on indítottam egy csatornát, ahol a Tisza-tó értékeiről készítettem természetfilmeket személyes stílusban. Azért kezdtem el, mert régi gyerekkori álmom, de akkoriban csak fotózással próbálkoztam. Negyvenéves elmúltam, amikor úgy döntöttem, hogy megpróbálom ezt a szakmát elsajátítani, és keresek egy olyan témát, ami közel áll hozzám. A Tisza-tó mellett forgattam Székelyföldön és a Hortobágyon is rövidfilmeket. Tavaly a Tisza nevében című egész estés természetfilmemért megkaptam a fődíjat a Gödöllői Természetfilm Fesztiválon, de még fontosabb, hogy Kárpátalján sikerült eredményeket is elérni vele a rahói szeméttelep felszámolása kapcsán.
Menet közben tanultad a filmkészítést?
Autodidakta módon tanultam meg mindent. Az online masterclassokból elsősorban a filmkészítés alapjait és a szenvedélyt tudtam átvenni. Találkoztam itthon tapasztalt filmesekkel is, akiktől próbáltam minél több tudást magamba szívni.
Kiket tartasz példaképnek?
A történetmesélés szempontjából Almodóvár, de nagyon bejön Tarr Béla stílusa is, nagyon más látásmódot képvisel, mint ami Magyarországon megszokott. A természetfilmesek között pedig Török Zoltán, vele forgattam is egy werkfilmet, nagyon sokat tanultam tőle, tetszik a hozzáállása profizmusa és az alázata.
A covid idején tényleg elvonultál a Jóreménység-szigetre. Miben volt más az ottléted a filmben ábrázolthoz képest?
A legnagyobb különbség, hogy a valóságban ez egy félsziget. Próbáltam úgy fényképezni, hogy tényleg szigetnek tűnjön, amire egy híd vezet, de valójában oda lehet biciklizni a szárazföldön, mert egy 300 méter hosszú földnyelv. 190 napot töltöttem ott, tényleg önellátó voltam, nem támaszkodtam külső segítségre, leszámítva, amit a filmben is lehet látni, hogy édesanyám csomagot küldött és az nagyon jól jött.
Először online bejelentkezéseket csináltál, ebből jött az ötlet, hogy filmként dolgozd fel?
Négy bejelentkezést csináltam a YouTube-ra, a legutolsóból jó néhány felvételt felhasználtam a nagyjátékfilmben is, csak más körítéssel. Eredetileg egy másik filmet szerettem volna forgatni a kunyhóban, Papp János főszereplésével, aki egy pákászt alakított volna. De aztán jött a covid és a kijárási korlátozás, és nem tudtuk leforgatni. Úgy döntöttem, hogy beköltözök ebbe a kunyhóba két hétre, és annyira megtetszett, hogy ott ragadtam. Nem hiányzott a város. Közben jött az ihlet a Jóreménység-sziget történetére és ott írtam meg a forgatókönyvet, aztán elkezdtem minden nap filmezni. Alaposan túl is forgattam az egészet, mert elsőfilmesként nem voltam azzal tisztában, hogy mire lesz szükség, és mire nem.
Mennyire alakult spontánul a forgatás ahhoz képest, amit megírtál?
Sok spontán dolog volt benne, például a szemétben találtam a plüssbékát, aminek nagy szerepe lett a filmben. Márti, a nagylilik is magától érkezett a szigetre, ahogy a róka is. Előbb ezeket leforgattam, aztán véglegesítettem a forgatókönyvet, így kerültek bele a visszaemlékezések, például az őzes jelenet, ahol édesapámat alakítom. Akkor már tényleg olyan érzésem volt, mint egy valódi film forgatásán.
Ekkor már stábbal dolgoztál?
Stábnak nem mondanám, két operatőr barátom segített, volt egy sminkes, és a kisfiú, aki engem alakított. A hangfelvételt közösen oldottuk meg, aztán külön visszamentem mindenhova felvenni az atmoszférazörejeket. A tavalyi nyarat csak azzal töltöttem, hogy heteken át a Tiszán voltam, és próbáltam minden hangot rögzíteni, hogy ne stock-zörejeket kelljen használni. Számomra ez nemcsak egy elvonulás és egy elengedés története volt, hanem egy nagy tanulási folyamat is a játékfilmek készítéséről.
Mi volt a legnagyobb kihívás a forgatásban?
Az időjárási viszontagságok és mindig kivárni, hogy ne legyen egyetlen csónak se a Tiszán. Az eszközöket feltölteni, a felvételeket átnézni és lementeni szintén nem volt egyszerű a kunyhóban. Nem segített senki, mindent nekem kellett megcsinálnom. Nem arról volt szó, hogy van egy rendes büdzsém és stábom, akik mindenre figyelnek és előkészítik az egészet, nekem csak rendezni vagy szerepelni kell. De ez így is volt jó, mert különben nem lett volna meg az igazi magány, ami ennek a filmnek a hangulatát adja, és amiről úgy látom, hogy a közönség is értékeli.
Mi a legszebb emléked ebből az időszakból?
Minden percére szívesen emlékszem vissza, de talán a legszebb a madárral, Mártival töltött idő volt, aki minden nap visszajött a szigetre és esténként mindig távozott. Tényleg összebarátkoztunk és hallgatott is a nevére. Sosem gondoltam volna, hogy egy madár ennyire a szívemhez nő és ő is megszeret engem. Az őzes jelenet forgatása is fontos volt, ennek egy régi emlék az alapja, amit így megrendezhettem és közben elmaszkírozva eljátszhattam az apámat. Különleges pillanat volt ez a forgatás során és az életemben is.
A filmes éned megtanulja, hogy egyedül is tud boldogulni, közben megpróbálja elengedni az édesapját is, akivel közösen építették a kunyhót. Mennyire jártad be ezt az utat a valóságban?
Fél év alatt teljes mértékben. Korábban féltem az ilyen magánytól, kerültem is, de azzal, hogy megtapasztaltam és sokáig ebben léteztem, megértettem, és tényleg sikerült édesapámat is elengedni.
Nehéz volt visszatérni Budapestre?
Abszolút, a végén már a barátaim és a családtagjaim is aggódtak, hogy nem fogok onnan visszajönni, ott maradok, mint valami ősember. A városban annyira más az élet, és most már teljesen más dolgokat tartok fontosnak, mint azelőtt. Persze tudom, hogy nem élhetek egyedül remeteként az egész életemben, de életem eddigi legjobb döntése volt, hogy akkor visszamentem a szigetre. Ez egy igazi kis El Camino volt számomra, amiből el tudtam készíteni életem első nagyjátékfilmjét, és ehhez az elmúlt négy év lépcsőfokról lépcsőfokra vezetett. Nem egy klasszikus nagyjátékfilm, de azt gondolom, hogy valahol el kell kezdeni.
Sokszor volt olyan érzésem, mintha valójában természetfilmet néznék, rengeteg szép képet mutatsz a tájról és a történetvezetés is egy kicsit erre hasonlít. Szándékosan mentél ebbe az irányba?
Teljesen, és mivel a természetben játszódott az egész történet, szerettem volna ezt nagyon szép képekkel átadni. Fel kellett fedezni a területet, sokat keresni a megfelelő szemszögeket és kivárni az alkalmas pillanatokat. Nem csak egy szimbolikus elvonulást akartam ábrázolni, hanem tényleg ki szerettem volna szakítani a nézőt a hétköznapokból, egy lassú folyású, merengő történettel. Nyilván persze inkább ebben van tapasztalatom, mint a többszereplős jelenetekben, ezért például nagy kihívás volt az éttermes jelenet megrendezése.
Saját magad vágtad a filmet. Volt olyasmi, amit nehezen engedtél el?
Megtanultam, hogy nem véletlenül nem a rendező vágja a filmet az esetek többségében, mert sokkal nehezebben enged el dolgokat, mint az, aki külső szemmel tudja nézni. Voltak jelenetek, amiken egy-másfél hetet dolgoztam, de mégis ki kellett venni a filmből, mert egyszerűen nem illettek bele. Az első vágata így is 2 óra 40 perces lett, ezt végül nagy nehezen 2 óra 6 percre tudtam letornászni négy-öt hónap alatt. Ha valaki más a vágó, biztos, hogy sokkal határozottabban kivett volna egy csomó mindent a filmből. Bár a legtöbb néző, akivel beszéltem, nem gondolja túl hosszúnak, de van egy 10 százalék, aki igen, és hajlok afelé, hogy igazuk van.
Ki volt a tesztközönséged?
Tavaly nyáron Abádszalókon volt egy nyilvános tesztvetítés, amikor még egy hosszabb változatot mutattam be, nagyjából ezer ember jött el rá egy nyári estén. Csináltam egy részletes online kérdőívet, amit négyszázan ki is töltöttek, ez alapján ki is került még néhány dolog, például a háttérben ment egy kormányinfó a pandémia kapcsán, amiről sokan úgy érezték, hogy kizökkentő. Biden és Trump vitáját viszont szándékosan benne hagytam, mert tényleg ekkor jöttem vissza Budapestre, és a mókuskerék része, hogy a tévéből ömlik az ilyesmi, hogy a világ elsőszámú országában is ilyen primitív szintű viták mennek.
Említetted korábban, hogy jelenleg a film angol szinkronján dolgozol. Te leszel a saját hangod?
Őszintén bevallom, hogy megpróbáltam, de rájöttem, hogy ehhez olyasvalaki kell, aki tényleg perfektül beszél angolul. Haumann Mátét kértem fel a szinkronhangomnak, ő nagyon jól beszél, több hollywoodi filmben is szerepelt már. A többi szereplőnek pedig Magyarországon élő angol színészek adják a hangjukat. Tíz nyelven készül felirat is.
Szeretnéd külföldön forgalmazni a filmet?
Szerencsét próbálok vele, meglátjuk, most kezdődtek meg ez ügyben a tárgyalások. Az eddigi külföldi nézők nagyon jó visszajelzéseket adtak, úgy tűnik, hogy a történet univerzális, földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül megértik az emberek.
Az itthoni mozikban a film már túl van a 28 ezer nézőn, ez egy teljesen önköltségből, állami támogatás nélkül készült alkotástól komoly eredmény. Minek tudod be ezt a sikert?
Én is meglepődtem azon, hogy sok olyan magyar filmet megelőzött nézettségben, amik állami támogatásból készültek. Minimális marketing büdzsém volt arra, hogy a moziban elérjem vele az embereket. Van egy reklámügynökségem, 18 éve csinálom, van egy elképzelésünk arról, hogyan lehet online minél nagyobb közönséget elérni. De bíztam abban is, hogyha jó a film és tetszik a közönségnek, akkor beszélnek róla, ajánlják másoknak. És mindig az ilyen ajánlás a legerősebb. Sok olyan ember is eljött megnézni, akik már eleve követik a munkáimat és ez is sokat segített. Benne lehet az újdonság varázsa is, a Jóreménység-sziget mind felépítésében, mind helyszíneiben és történetében is teljesen más, mint amit itthon megszoktak, és szerintem az emberek ki vannak éhezve az ilyen jellegű filmekre.
Mit tanácsolnál most valakinek, aki lényegében szintén nulláról szeretne belevágni a saját filmjébe?
Azt, hogy ne azért csinálja meg a filmet, hogy pénzt keressen vele, hanem az alkotás kedvéért, szenvedélyből, tanulásból, és hogy valamit adjon vele a közönségnek. Csak legyen benne sok kitartás és meg fogja találni a saját útját és stílusát.
Mi a leginkább jóleső visszajelzés, amit eddig a filmre kaptál?
Sok apuka írt nekem arról, hogy a fiával együtt nézték meg, és hogy mennyire sokat adott nekik ez a film, ami jól esett, mert az apa-fia kapcsolatot fontos elemének tartom. Arra nem is számítottam, hogy milyen sok gyereknek is tetszik a film, hogy ennyire le tudja őket kötni. Tiszakécskén volt egy közönségtalálkozós vetítés, az egész gimnázium, 12-től 18 évesekig megtöltötték a termet. Rengeteg kérdésük volt, minden részletet megfigyeltek, alig akartak elengedni utána.
Látod már magad előtt a következő filmtervet?
Éppen egy természetfilmet fejezek be két másik rendezőtársammal, van egy dokumentumfilm-tervem és két nagyjátékfilmes forgatókönyvvázlatom is, de ezeket több országban szeretném forgatni. Gondolkozok egy sorozaton is. De egyelőre még sok munka van a Jóreménység-szigettel, bízom benne, hogy sikerül elvinni külföldre, és kitapasztalhatom a forgalmazást ott is, nem csak belföldön.
