MI: A realitásokhoz igazodtam. Engem mindig is az időutazás érdekelt, vagyis pontosabban a filmekben a fantasztikum, a csoda, én úgy szeretem hívni, hogy a “magic filmek” - ez most sincs másként. Viszont néhány éve voltam egy rafting túrán mint videós, azaz gazdag emberek raftingozását rögzítettem. Hazajövet azt vettem észre, hogy ez egy mini akciófilm lett, anélkül, hogy bármi extrát csináltunk volna, annyira jól néz ki a Szocsa-völgy, a sziklák, a barlangok, a víz, a borulások, a felszerelés. Mindenkinek azt magyaráztam, hogy bármilyen egyszerű történetet odaraknánk, az már egy erős film lenne. Elkezdtem kialakítani egy sztorit, hogy diákok raftingolni mennek és bajba kerülnek. Az első verzió részt vett a Fade In Forgatókönyvíró Börzéjén is, de aztán nem lett belőle film, úgyhogy az évek során fejlesztgettem, és mindig egyre egyszerűbbre írtam. A másik régóta dédelgetett filmtervem, a Hurok (Loop) nagyon bonyolult projekt, és szerettem volna egy szimplábbat is írni. Aztán megismerkedtem Lajos Tamás producerrel, akinek már volt bőven tapasztalata a tévéfilmezésben is, és ő mondta, hogy szerinte A legyőzhetetlenek a képernyőn is működne.
A fantasztikum, a csoda, a magic
Fotó: Valuska Gábor
filmhu: De úgy mint az Apacsok vagy A vizsga esetében, hogy a tévéfilm alatt valójában alacsony költségvetésű, sztoriközpontű filmeket értünk, amiket mégis játszanak a mozik?
MI: Öt évvel ezelőtt még mindenki mozifilmet akart csinálni, számomra nem is létezett olyan kategória, hogy tévéfilm! Most viszont az MTVA lassan újjá akarja éleszteni ezt a hagyományt, így kiírt egy pályázatot, hogy 60-80-100 millió forintból készüljenek tévéfilmek. Akár évente 52-t is lehetne ezekből csinálni, és akkor minden csütörtökön este 8-kor jöhetne az új magyar film a tévében. Mindenki dolgozna, ki lehetne próbálni rendezőket, színészeket, lenne filmkultúránk dögivel. És még csak nem is lenne annyira drága! Viszont az számomra óriási dolog, hogy a Magyar Televízió támogat mindössze hat új tévéfilmet, és a producerem kezdő rendezőként áttolt engem ezen a rendszeren. Nem én kaptam a legtöbb pénzt, de nem is a legkevesebbet! (A döntéseket itt lehet megnézni - Madarász filmje 63.905.000 forint támogatást nyert - a szerk.) Tök biztos középkategóriára lőttek be, egy elsőfilmes rendező fiataloknak szóló filmjét, ez nem kis kockázat. Szerencsére A vizsga nagyon jót tett a tévéfilmnek, mert végre lehetett látni, hogy komoly dolgokat is lehet csinálni ebben a műfajban. Nem titkolom, óriási mozifilmes karriert tervezek nagyszabású filmekkel, de én nagyon örülnék, ha lehetne közben tévés projekteket is csinálni évről évre. Korábban frusztrált, hogy én nem végeztem filmes iskolákat, és most úgy érzem, A legyőzhetetlenek-kel túl vagyok ezen: leforgattam, tök jól néz ki és egész rendesen működik most a vágás során is. Úgyhogy most már úgy gondolkozom, hogy vannak mozifilmes és tévéfilmes ötleteim egyaránt. De egyébként A legyőzhetetlenek rendes tévéfilm, tudja a helyét, nem lesz mozikban, a tévében fogják vetíteni.
Egy elsőfilmes rendező fiataloknak szóló filmje
Jelenet A legyőzhetetlenekből Még több kép
filmhu: Azt mondtad, a fejlesztés során egyre egyszerűbbre írtad a filmet - mi maradt belőle a végén?
MI: A rafting. A legelső verzió olyan összetett volt, hogy a szereplői előbb itthon megnyertek egy ultrabrutál paintball versenyt, odautaztak, bajbakerültek, majd egy gigamentőakció kimentette őket. Most a tévéfilmes változatban megérkeznek, megtörténik a baj, és a végén a mentést már nem is látjuk. Nagyon sok verziót készítettem, de képtelen voltam visszafogni magam, mindig drága és bonyolult lett a végeredmény. Végül Hegedűs Bálint társíróval nulláról újraírtuk a sztorit, csak a szereplőkre koncentrálva, és ez sokkal jobb így, mert én folyamatosan Ridley Scottot akartam játszani helikopteres mentéssel meg vízben sodródó döglött állatokkal, de így A legyőzhetetlenek egy sokkal kézzelfoghatóbb és megvalósítható első lépéssé vált számomra.
Ráadásul még ezt is nagyon nehéz volt leforgatni. Bár néha két-három kamerával is dolgoztunk, néha mégis szinte gerilla módszerekkel kellett forgatni, mert a Szocsa-völgy Európa legfelkapottabb rafting útvonala, miközben a mi sztorink arról szól, hogy a szereplőink csak magukra számíthatnak, mert nincsen senki a közelükben. Erre amikor a főszereplő Sztarenki Dóri a sztori szerint fennakadt egy sziklán és ott kapálódzott segítségért kiabálva, akkor egyszercsak beúszott a képbe 14 kajak német turistákkal megpakolva, és megálltak, hogy akkor most jöttek menteni. Állandóan mindenki segíteni akart a szereplőknek, egyszerűen senkinek nem tűnt fel, hogy a parton emberek állnak kamerával, mikrofonnal, kábelekkel, csak az, hogy az ember a vízben bajban van.
Az ember a vízben bajban van Még több kép
De hát már Spielberg is megmondta, hogy vízen forgatni rémálom, és egyet kell értenem Stevennel, fogok is írni neki egy levelet, hogy mindenben igaza volt. Ráadásul ez a víz jéghideg volt. Mindig olvasom, hogy komoly rendezők hogy gyötrik testileg és lelkileg is a színészeiket, és én sosem akartam ilyen lenni, de most azt éreztem, hogy kegyetlen vagyok, amikor kérem őket, hogy menjenek vissza a vízbe még egy felvételre. Volt olyan hogy délelőtt 11-kor azt mondta az egyik szereplő, hogy nem bírja tovább, annyira fázik és remeg. Pedig már a casting során tudtuk, hogy olyan főszereplőt keresünk, aki majd bírja a strapát. De amikor Sztarenki Dóri anno először megjelent, még nem tudtunk róla semmit, csak tátott szájjal néztük, hogy ez meg ki és mit csinál? Elképesztően jó volt már az első pillanattól kezdve.
filmhu: Aki azóta igazi sztár lett a Terápiának köszönhetően. Láttad?
MI: Igen, végignéztem és szerettem nagyon, az HBO elképesztő jó dolgokat indított el itthon, remélem folytatják. Dóri pedig tényleg a kedvencem volt benne. Vicces is volt, amikor megtudta, hogy gipszben lesz, hiszen a Terápiában is gipszben kezd, nálunk meg abban végzi. A legmegdöbbentőbb, hogy ez a lány nem is tanult színész! Egyébként mázlink volt vele, mivel ő eredetileg táncos, így profin tudja kontrollálni a testét, hozzá van szokva, hogy fáj.... ami egyfelől nagyon jó volt, másrészt nagyon nehezen tudott ügyetlen lenni, állandóan az volt az instrukció, hogy “legyél már sutább, ne balettozz!” Komoly karriert jósolok neki, remélem jól fogják használni, de egyébként fejben is teljesen rendben van. A casting során az volt az igazi nehézségünk, hogy 18 év körüli fiatalokat kellett keresnünk: 140 stúdióst és főiskolást néztünk meg Mattyasovszky Zsolnay Bálint casting directorral és nagyon jókat láttunk, pedig a főiskolások közül az első három évfolyamot meg sem nézhettük. Az volt a baj, hogy márciusban válogattuk a szereplőket egy júliusi forgatásra, ami aztán átcsúszott szeptemberre, és közben két szereplőnket is felvették színész szakra, így már nem tudtak velünk eljönni forgatni, de ez is azt mutatja, hogy mennyire jól választottunk. Viszont ott álltam a forgatás előtt két héttel, és hiányzott még három színész a hatból! Ilyen ez: fél évig rágódsz valamin, nagyon átgondolod, meghozod a döntésed, aztán öt perc alatt át kell variálni az egészet. De ugyanígy került bele a filmbe Szabó Simon is, az utolsó pillanatban.
Sztarenki Dóra A legyőzhetetlenek című filmben Még több kép
filmhu: Szabó Simon a színészkedés mellett rendez filmeket is, és még Dyga Zsombor is dolgozott első asszisztensként a stábban. Hogyan dolgozott együtt a három rendező?
MI: Bevallom, aggódtam, hogy nem lesz ez jó, hogy három rendező van a stábban, akik közül én vagyok a legkevésbé tapasztalt. Simont ráadásul nem ismertem korábban, de gyorsan kiderült, nagyon megnyerő természete van és ötvenes lába, ami biztos egyébként is nagy teher az életben, hát még ebben a filmben! Ilyen méretben ugyanis nem gyártanak rafting cipőt, így hiába neki kellett volna sugároznia az erőt, gyakorlatilag bukdácsolt szegény a köveken, mi meg egész Szlovéniát bejártuk, de nem árultak ötvenes cipőt sehol, így végül egy kínai papucs talpát ragasztottuk a szörfcipőjére, hogy megoldjuk a helyzetet. Dyga Zsombortól állandóan kértem tanácsot, hiszen ő egy sokkal rutinosabb fickó, de nagyon jó első asszisztens, sosem próbálta megrendezni helyettem a filmet, ehelyett rengeteg kérdést feltett. Az én korábbi imidzs és rövidfilmjeimben, az Előbb-utóbb-ot leszámítva szinte még csak nem is beszélnek, úgyhogy dialógrendezésben, színészvezetésben egyáltalán nem voltam jártas. Márpedig A legyőzhetetlenek-ben általában hat ember beszél egyszerre, amit rögtön beállítani, snittelni kell, úgyhogy próbáltam előtte a színészekkel. A próbákon meg egyébként Simon segített sokat, még ha nem is direktben, egyszerűen csak mivel kétszer olyan magas, mint a többiek, a szerepe szerint is, meg a színészgyerekek között is falkavezér tudott lenni. Aztán Marosi Gábor operatőr is komoly támasz volt a forgatáson, mindent meg tudott csinálni, jobban, mint kértem, gyorsabban, mint gondoltam, úgyhogy körbevettem magam nálam sokkal ügyesebb emberekkel, akik állandóan kérdezgettek. Én meg ott álltam, hogy ú, basszus, még jó hogy szóltok, én erre nem is gondoltam volna!
Szabó Simon - nagyon megnyerő természete van és ötvenes lába Még több kép
filmhu: Dehát végigcsináltál egy csomó nagyfilmet asszisztensként, készítettél werkfilmeket, vágtál mozielőzeteseket, aszittem mindent megtanultál ezek során.
MI: Azért nagyon más nézni, mit csinálni. Pont Zsomborral dolgoztam sokat, aki nagyon természetesen tud instruálni, de amikor nekem kellett megfogalmazni ezeket a dolgokat, akkor az máris nagyon nehéznek tűnt. Hál' Istennek azért nagyon jó hangulatú forgatás volt, egyetlen egyszer veszekedtünk egy hatalmasat - a póker miatt. Miközben kifejezetten nehéz fizikai körülmények között dolgoztunk, nem volt térerő, napról napra változott az időjárás, nem volt a stábnak széke, mindenki sziklákon ült vagy támaszkodott. Volt olyan helyszín, ami 40 perc gyalogútra volt a parkolótól, úgyhogy nem az volt, hogy én besétálok a kólásüvegemmel, és várom, hogy berakodjanak, hanem mindenki, a rendezőtől a színészeken át a büféskocsisig (ami szintén nem volt) a két kezével megragadta, amit kellett és vitte. És bár estére mindenki nagyon fáradt volt, azért nem egyszer hajóztunk még egyet a forgatás után, sőt a gripesek kocogtak és erőnléti edzéseket tartottak az orvosunkkal, akiről kiderült, hogy thai box világbajnok és időnként még kaszkadőrködni is beállt.
Nem volt a stábnak széke, mindenki sziklákon ült vagy támaszkodott Még több kép
filmhu: Visszatérve a műfajra: az ifjúsági kalandfilm neked mennyire volt nehéz terep?
MI: A legyőzhetetlenek-et eredetileg nem akartam ifjúsági filmnek írni, de azt gondoltam, minél fiatalabbak a szereplők, annál magasabb a tét. Egy “tényleg veled is megtörténhet” típusú sztorit akartam elmesélni. Voltál már kirándulni a Rám szakadékban, barlangokban, a Balatonnál, amikor azért előfordulhatnak helyzetek, amikről azt érzed, hogy “ó jaj, anyám”. És aztán megúszod, utána már csak egy sztori, de akkor, közben, egy nagyon erős szituáció, akár ténylegesen halálfélelem. Az egyik korai elhatározásom volt, hogy senki sem fog benne meghalni. A Fade In Börzén Enyedi Ildikó volt a fejlesztőm, és neki nagyon tetszett benne ez, és szerintem is pont ettől lesz ifjúsági kalandfilm, nem pedig thriller. Semmi olyan nem történik, ami ne történhetne meg velünk akár a Bükkben. És mivel gyerekek, izgulsz értük. Sztarenki Dóri tehetséges, intelligens és nagyon szép lány, de van benne valami nagyon törékeny, valami nagyon gyermeki. Ezt kerestem a többiekben is. Mert A legyőzhetetlenek egy gyermeki rácsodálkozás egy akciófilmre, ami éppen veled, körülötted történik meg..
Gyermeki rácsodálkozás egy akciófilmre, ami éppen veled történik meg Még több kép
filmhu: Most pedig Lemhényi Rékával vágjátok a filmet, ő hogyan került a képbe?
MI: Csúszott a forgatás, az utómunka meg ezzel minden, és hirtelen vágó nélkül találtuk magunkat, senki nem tudta elvállalni a filmet. Erre kínomban, félig viccből felhívtam, mire ő azt mondta, hogy ha várunk rá egy hónapot, akkor ő benne van. Mivel ő Magyarország egyik legjobb vágója, a producerrel úgy döntöttünk, hogy megéri várni. Kicsit meg is voltam illetődve, mert én még sosem dolgoztam vágóval, mindig magamnak vágtam, élveztem is nagyon, de kifejezetten érdekelt már, hogy milyen egy alkotótárssal a munka. Hát most megkaptam. Amikor először beszéltem Rékával, akkor megmondtam neki, hogy mivel vágtam már sokat, én eléggé pontosan tudom, hogy mit akarok, ő meg azt válaszolta, hogy az jó, de ő meg szeretné azt kérni, hogy minél kevesebbet legyek jelen a vágásnál. Hú, mondom, ez jól kezdődik! De az első nap negyedik órájában egymásba szerettünk, és annyira megdöbbentő, hogy ugyanazt a képet nézzük és mégis teljesen mást látunk rajta. Úgyhogy ez egy nagyon jó párosítás, a múltkor még töltött káposztát is hozott nekem.
filmhu: Beszéljünk a többi filmtervedről is. Az Offbeat forgatásán annak idején mi is kint voltunk - mi lesz most a kisfilm sorsa?
MI: Ez egy fájó pont.... Az Offbeat-nek egy napját forgattuk le, az atomkirály lett, de aztán minden összedőlt. Az egy négyévszakos mini-eposz lett volna, de télen nem volt hó, nyáron nem sütött a nap, csak esett és tavasszal megszületett a kisfiam, és engem kicsit elsodort az ő betegsége. Nemrég egyébként újraolvastam a könyvet, és elszomorodtam, hogy ez mennyire egy jó agymenés volt! Talán még egyszer neki fogok állni...
Kifejezetten érdekelt, hogy milyen egy alkotótárssal a munka
filmhu: Említetted, hogy mozis és tévés ötleteid egyaránt vannak. Menjünk végig ezeken!
MI: Babits Mihály Gólyakalifa című kisregénye még csak treatmentként létezik, de szeretnék vele komolyabban foglalkozni. Nem akarok múlt századi, kosztümös filmet csinálni, hanem a jelenben dolgoznám fel ezt a suttyó-úrifiú szembenállást – ezt például egy ideális tévéfilm lehetne. A mozis ötletek közül Rejtő Csontbrigád-ja például régi mániám, elég sokat dolgoztam már vele, ez az egyetlen nem vicces, drámai regénye, szerintem ez egy magyar A remény rabjai szintű epikus film lehetne, amiben a mindent túlélni akaró emberi lélek küzd a gonoszság és az igazságtalanság ellen. De ez egy nagy falat, nem akarom elbarmolni, nem elsőfilmesnek való, így ezt kb. csak 2016-ra tervezem... Az a bajom, hogy itt van az országban ez a rengeteg bérmunka, mindenki dolgozik és pénzt keres, csak a rendezők nem. Ülök otthon, miközben szívesen lennék a magyar Soderbergh, évente csinálnék két tévéfilmet aztán meg egy mozit közben meg reklámokat. Most A legyőzhetetlenek esetében író és rendező is voltam, de nem ragaszkodom én ehhez, örömmel rendezném mások könyvét is, ha megtalálna, mert a rendezőnek az lenne a dolga, hogy rendezzen... A Filmalap Forgatókönyvbörzéjén nagyon tetszett az a gasztrokomédia, a Kecskesajt és szerelem, szívesen csinálnék ilyen feelgood hangulatú filmet is, nekem az nagyon menne.
Mátyássy Bence, Szegi Péter György, Fehér Balázs Benő, Szabó Simon, Gárdonyi Fanni
Még több kép
filmhu: És mi lesz a sorsa a Hurok (Loop) című időutazós filmtervednek?
MI: Minden olyan jól ment, míg ki nem jött Bruce Willis-szel a Looper, ami egy időutazós film.... Ez volt egyébként életem első forgatókönyve, ami persze azóta rengeteg változáson átment, de fontos hangsúlyozni, hogy nem időutazós, hanem időkavarós film! Ez nagyon fontos különbség. Mielőtt pályáztam a Filmalaphoz, hiába hívtam fel 15 producert, hogy hahó, van egy izgi könyvem, légy szíves pályázz velem - mindenki, kivétel nélkül visszautasított. Volt akinek egyszerűen nem tetszett, ilyen persze előfordulhat, volt aki szerint ilyet itthon nem lehet, és volt aki vissza sem hívott. Hutlassa Tamástól tartottam, azt gondoltam, hogy őt biztosan nem érdekelem, mégiscsak ő csinálta a Kontrollt! De amikor találkoztunk, egészen más dolgokról beszélt mint a többiek, nem arról, hogy ez kivitelezhetetlen, és különben is tapasztalatlan vagyok, hanem a filmről tett fel kérdéseket. Aztán a Filmalap befogadta a tervet, de kb. abban maradtunk a fejlesztői megbeszélésen, hogy tök jó a szerkezet, a forma, amit kitaláltam, de mégis csak jobb lenne az egészet újra írni az elejétől. Ez némileg letört, mikor aztán Hutlassa kimondta a bűvös mondatot: “Miért nem beszélgetsz egyet Gigor Attilával?” Akivel még életemben nem találkoztam, de szerintem a producernek éppen az az egyik feladata, hogy a megfelelő embereket ültesse le egymás mellé. Hát ez most nagyon bejött, Gigorral meglett az új koncepció, nagyon gyorsan megírtam egy új forgatókönyvet, amiben bár egy betű nem egyezik a korábbi verzióval, az eredeti high concept mégis ugyanúgy benne maradt, miközben lett egy nagyon finom és érzékeny sztorija. Jelen állás szerint abban reménykedünk, hogy ez lesz az első mozifilmem, most az a címe, hogy A hatvannyolcadik nap. Körkörös, időkavarásos szerkezet, izgalmas akciójelenetek és Az ember gyermeke iránt érzett imádatomnak megfelelően trükkös egysnittesek. Jaj, már nagyon várom!
Nézd meg Madarász Isti Előbb-utóbb című kisfilmjét!
