Magyar film, magyar filmkritika

Báron György filmkritikus, a beszélgetés moderátora sajnálatát fejezte ki, hogy kevesen jelentek meg, ennek okát abban látja, hogy párhuzamosan sajtóvetítések folynak. A mai beszélgetés témája a magyar film és a magyar filmkritika kapcsolata. A magyar filmkritikusok szerveztek egy beszélgetést, majd ezt követően Báron Györgyöt megkeresték a filmesek, mert néhány, a magyar sajtóban  megjelent kritika felháborította őket. Ezért a beszélgetés célja, hogy a rendezők mondják el, mit gondolnak a kritikáról, de olyanokat hívtak meg, akik nem kapcsolódnak bele ezekbe a harcokba, mert nincs aktuálisan futó filmjük. A beszélgetés résztvevői Szomjas György a Magyar Filmművész Szövetség elnöke, Durst György producer, Kamondi Zoltán filmrendező és Salamon András filmrendező.

Az alábbiakban jegyzőkönyv formájában számolunk be az eseményről.

Báron György: Sokan azon a véleményen vannak, a rendezőnek 1-3 éve munkája van egy filmben, a kritikus meg fél óra alatt elintézi. Ez igaz, de a két év az két év javítási lehetőség, a kritikusnak pedig sokszor csak egy napja van arra, hogy megírja a cikket, ebben az egy napos futamidőben benne van a hibázási lehetőség. Egy szakmában ülünk, nem egy lövészárok két partján, ezért mondják el a filmesek most, hogy mit gondolnak.

Kamondi Zoltán Fotó: Valuska Gábor

Szomjas György: Az egyik szervezője vagyok ennek a beszélgetésnek, ezért is nagyon sajnálom, hogy kevesen vagyunk. A kritikusok felmentése a sajtóvetítés, de a rendezőknek itt kéne lenniük, ennek ellenére szinte csak annyian vagyunk, ahányan az asztalnál ülnek. A szakma atomizálódása ebben is megmutatkozik. Én a kritika jelentőségét visszacsatoló funkciójában látom, mert a reflexió ma már csak a kritikákból érkezhetne a filmrendezők felé, hiszen a műhelymunka (amilyen a Balász Béla Stúdió volt egykor) mára teljesen megszűnt.

Salamon András filmrendező ekkor felolvasott egy levelet, amelyet B. Nagy László írt Szőts Istvánnak, és felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire más volt a hangnem 1943-ban, mint napjainkban, az online újságírás világában, mert jelenleg a hangnem eldurvulását tapasztalja. Majd felolvasta Báron György egyik hozzászólását a filmhu fórumában. Majd vitagerjesztőnek feltett egy kérdést: “van-e ma olyan funkciója a kritikának, hogy bevigye a nézőt a moziba?”

Durst György: Inkább megjegyzéseim vannak, és inkább producerként. Régen úgy ajánlottak egy-egy filmet, hogy melléírtak egy-egy sort egy nevesebb kritikustól, én mostanában nem tudnék egyetlen egy sort sem idézni egyetlen egy magyar kritikustól sem, amit odatennék a filmem DVD-borítójára. Ha Susan Sontag azt írja Tarr Béláról, hogy jó a filmje, akkor azt el is hihetjük neki. Ma már nincs ilyen mérvadó kritikus, de még olyan nagy nevek sem, mint B. Nagy László. Még a kritikusi szakosztály névsorát sem találtam meg a MUOSZ honlapján.  Sajnálatosnak tartom, hogy az online napi kritika Kamondi Dolináját vagy Dettre Tablóját agyonvágta egyetlen tollvonással, pedig öt év munkája van mindkettőben.

Van egy-két szaklap, ami megjelenik párszáz, maximum ezer példányban, ezek a komolyabb írások csak egy réteget érdekelnek, ezért a napi kritikát író embernek kellene megírnia tisztességesen a kritikát, hiszen ez jut el a közönséghez. A Metropolist például nem mindennapi olvasásra szánták, én nagyon szívesen forgatom, de ahhoz elmélyült odafigyelés kell. Egy ilyen negyedéves szaklap tematikus számai sok ismeretet tartalmaznak, de nem foglalkoznak aktuális filmekkel. A havi Mozinet is igényes, ráadásul a filmek széles spektrumáról ír, ezen könnyebben átszalad az ember.

Durst György Fotó: Valuska Gábor

Én olyan kritikákat szeretnék olvasni, amelyek személyesek kicsit. Azokat az írásokat olvasom szívesen, amin átsüt a kritikus személyisége. A személyes megközelítés, személyes feldolgozás fontos. Kiknek a kritikáit olvasom el szívesen? Bárontól meg tudom, mi a trend, Stőhrtől átjön a fiatalos hév, Varga Balázs nagyon precíz. Bíró Yvettet szívesen olvasnék, de azt nem tudom olvasni. Én a Filmhu írásait is szívesen olvasom el, sőt, néha még az Index pimasz írásait is, mert a fiatalos pimaszság, nonkonformitás jön át belőlük.

Kamondi Zoltán: Én nem látok nagyobb bajt a kritikában, mint ami az országban általában van. A 80-as években még a kritikusok is részei voltak a szakmának, mert megcsinálni egy filmet ugyanolyan felelősség teljes dolog, mint elmondani róla a kritikát. Néha sajnos van egy szembenállás a filmkészítő és az ítész között, hogy a magyar állam pénzén ilyen hülyeséget készített… Nincs meg a kritikus részéről az a jó szándék, hogy aki megcsinálta a filmet, az valami jót akart vele. Hogy mi jött át abból, amit szerettünk volna csinálni, az ezekből az írásokból kell, hogy összeálljon. Ez néha nagyon bosszantó az alkotó számára, főleg, ha személyeskedő, vagy politikai elvek mentén vezérelt írások is születnek, de persze meg lehet találni köztük a nekünk szólót. A neten persze nagyobbat kell szólnia a cikknek, hogy arra felfigyeljenek, mintha az ÉS-ben, vagy egy szaklapban jelenik meg. Én nem látok óriási problémákat, inkább az a gond, hogy egy film vetítése után nem alakul ki egy vita, egy beszélgetés a filmről, pedig ez az a fórum, ahol a kritikus és a filmkészítő találkozhatnának, vélemény, eszmét cserélhetnének. Nagy problémának tartom, hogy topográfiailag is elszigetelődnek egymástól a készítők és a kritikusok.

Báron György: Mi, a középgeneráció, a nagyokat siratjuk, Bíró Yvettet, B. Nagy Lászlót. Egyszer Szomjas azt mondja, hogy minden filmrendező a maga Andre Bazinját keresi, erre én azt válaszoltam, hogy minden kritikus a maga Godard-ját keresi, kár hogy nem találja.  Régen nem létezett a hecc-újságírás, ami nem azonos az online kritikával, mert vannak értékes online kritikák is, például a Filmhun, amin semmiképpen sem verném el a port azért, mert más online fórumok baromságokat írnak. Én nem keverném össze a Filmhut az Index-szel, mert akkor a Filmhu joggal  megsértődne. Borzasztóan megváltozott a helyzet, az online  nem csak technika, a multiplex sem csak technika, az egy kultúra. Szaklapot és online-t egyaránt szerkesztő kritikus mondta nekem egyszer, hogy ő sosem adná le a nyomtatott szaklapjában azt a cikket, amit az online fórumra lead.

Bernáth László filmkritikus a közönség soraiból szólt hozzá a beszélgetéshez: Egyszer megkérdezték tőlem, hogy mi a kritika funkciója, és a következő hasonlatot találtam ki: az állatkerti állatokhoz kikiáltót rendszeresítenének, de amikor a közönség odajön, az oroszlánt nézi, viszont amikor hazamegy, azt fogja elmondani, amit a kikiáltótól hallott. Ez a kritika funkciója, hogy formálja az emberek véleményét. A kritikus közvetítő. Az online olyan, mint a kereskedelmi tévé, muszáj szponzort szerezni, ehhez pedig agresszívnek kell lenni, ezért az  oda író kritikus mindig magáról beszél. Nekem az a véleményem, hogy a műről az ég egy világon mindent le lehet írni, az alkotó személyéről viszont minél kevesebbet.

Báron György Fotó: Valuska Gábor

Báron György: A baj az, hogy ma már 18  kikiáltó áll az oroszlánketrec körül, és a néző már szinte az oroszlánt nem is látja, csak a kikiáltókat.

Kamondi Zoltán: A hitelesség kérdése és a tárgy szeretete rendkívül fontos, a kritikusnak szeretnie kell a filmet. Ma Magyarországon nincs olyan szaklap, mint a Variety, ami biztos útmutatót adna a közönségnek. Három-négy-öt évig eltemetkezik egy munkában a rendező (ilyenkor már a farkasvakság esete is fennáll), ezért amikor kikerül a közvélemény elé a munka, nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy egy értő, külső szem milyen összefüggéseket lát, hogyan tudja elhelyezni egy tágabb kontextusban, és ezzel ma már nagyon ritkán lehet találkozni. Szeretettel, gondoskodással és törődéssel kell a film felé fordulni.

Báron György: Szeretni nem kell, de utálni semmiképpen sem szabad a filmet egy kritikusnak. Én úgy látom, hogy sok kritikaíró utálja a filmet. Mundruczó mesélte, hogy milyen remekül felkészült újságírókkal találkozott Franciaországban, én meg mondtam neki, hogy ez nem felkészültség kérdése, mert ez egy szakma, neki ez kötelessége, nem pedig szívesség a rendezőnek.

Salamon András: A kritikus munkáját elsősorban a szerkesztőnek kell megítélnie, mert amikor a dilettáns írásokat olvasom, felháborodom, de ez a főszerkesztő kompetenciája és felelőssége. Én a forgatókönyveim megbeszélésére el szoktam hívni filmkritikusokat, mert utólag néha zseniális meglátásaik vannak, amit ha előbb hallok, megfontolom. Stőhr Lórántot többször meghívtam már. Én mozi előtt sosem olvasok kritikát, mindig csak utólag olvasom el, de akkor is csak a mértékadókat.

Durst György: “Én is próbálom bevonni a kritikusokat bizonyos munkafázisokban, mert a film beindulásáig mindent szabad, de utána már a rendező az úr. A Balázs Bélában néha már elegem lett a kollektív felelőtlenségből; sok embert meg kell kérdezni, műhelyeket szervezni, de valakinek egyszer azt kell mondani, hogy ez most a végleges. A Filmtettet is érdemes megemlíteni, mert ott mindig új arcok jelennek meg, néha rettenetesen rossz kritikákat hoznak le, de vannak nagyon figyelemreméltó írások is. Ezt a fórumot azért érdemes megemlíteni, mert rendkívül jól összefonódik egy filmkészítő műhellyel.

Szomjas György Fotó: Valuska Gábor

Szekfű András, a Zsigmod Király Főiskola tanára: Ha lenne magyar Variety, azt utálnátok csak igazán, mert az maga a hideg szakmaiság, a filmipar szakmaisága, nagyon tömör és kemény megfogalmazásokkal. Ez nem a magyar filmművészetnek lenne hasznos, hanem a filmiparnak. Csak annyit akarok még mondani, hogy a sokat szidott online nagyon széles spektrumot takar, az Apertúrától a Filmtörténet online-on keresztül a bogbejegyzésekig, ezeket nem lehet egy kalap alá venni. Ismerek olyan kritikust, aki elvből nem ül le filmkészítőkkel, mert azt érzi, hogy akkor már korrumpálódik. Arra kérlek titeket, mint filmkészítőket, hogy a rátok uszított diákoknak mutassátok meg a filmkészítés folyamatát, mert akkor, mire kritikusok lesznek, tisztában lesznek a nehézségekkel.

Kamondi Zoltán: Én azért említettem a Variety-t, mert az nagyon pontosan meghatározza, hogy kinek szól, miről szól, és mi a funkciója, nekem inkább ez hiányzik a magyar filmkritikából.

Báron György: A Variety-t ide, sőt Európába sem lehet átültetni. Amerikában, aki művészi értékekről akar olvasni, az a Sight and Sound-ot olvassa. És van elkülönült szellemisége a magyar sajtóorgánumoknak is, a Filmvilág, a Mozinet, a Magyar Narancs, az És, a Filmhu nagyon határozott profilt visz, lehet tudni, hogy kinek szól és milyen hangnemben. Pontosan tudom, hogy mit kapok Gelencsér Gábortól és hogy a skála másik végét említsem, Fáy Miklóstól. A két szerző egy mondata sem keverhető össze.

Dudás Viktor, Vox Mozimagazin főszerkesztője: Ki hitelesíti a filmet, a szakma vagy a néző? Ki végzi rosszul a munkáját, ha egy film rosszul megy, a filmrendező vagy a kritikus? Kell-e szégyenkeznie egy kritikusnak, ha a lapját többen veszik meg, mint ahányan egy hónapban magyar filmet néznek? Hat évvel ezelőtt 12 filmet mutattak be havonta, ma 25 alatt nem ússzuk meg a premiereket. A legtöbb ember az ingyenes műsörfüzetekből tájékozódik. Komoly problémának tartom, hogy a filmkritikusok nem foglakoznak a tévéműsorokkal, pedig a Barátok köztet naponta többen nézik, mint egy év alatt az összes magyar filmet. Ha a fekete-fehér papírra nyomtatott, kis példányszámú lapban megjelenő kritika az igazi kritika, akkor nem tart lépést a mozi fő korcsoportjával, akik már hihetetlen vizuális élményeket fogyasztanak akár a mobiljukról is. Nekem az a tapasztalatom, hogy a magyar filmrendezők nem járnak moziba, még azokat a filmeket sem nézik meg, ami a saját filmjük profiljába vág, pedig így nem veheti fel a versenyt a Dolina a James Bonddal.

Kamondi Zoltán: Nem versenyzik a Dolina a James Bonddal, nem is találkoznak a célcsoportok, még csak nem is ugyanannak a mozinak a műsorán  szerepelnek. Az, hogy miért veszítette el a magyar film a nézőit, az egy másik beszélgetés témája. Szerintem a Filmtörvénynél nem figyeltünk oda eléggé, hogy a saját érdekeink is érvényesüljenek. Ma már egy magyar művészfilm esetében az ötezer néző már jó szám. A Valami Amerika és a Kaméleon versenyez a James Bonddal, nem a Dolina vagy a Delta.

Magyar film, magyar filmkritika Fotó: Valuska Gábor

Báron György: Az olvasottság és a minőség nem ugyanaz, a kritikust csak a saját sorai hitelesítik, semmi más. A mi véleményünknek egy év múlva is érvényesnek kell lenni, nem a forgalmazók vagy a nézők holnap utánig tekintő szempontjai szerint kell  tevékenykedni. Ha tíz év múlva elővesszük a kritikánkat, annak akkor is működnie kell, érvényesnek kell lennie. A közönség és a kritika így nincs közvetlen kapcsolatban egymással.

Dettre Gábor filmrendező a közönség soraiból szólt hozzá a vitához: Ha még nívótlanabbak lesztek, akkor még többen fogják olvasni az újságotokat (ezt a filmkritikusoknak általában mondta a filmkészítő, a szerk.)! Mert a nívótlanság vonzza az olvasókat. A film, amit mi művészetnek tartunk, rendkívül meghatározó a világ formálásában, a nyelvben, a tudatban, a lélekben. A lélektani állapotaink, a társadalmi problémák művészi feldolgozásért kiáltanak, ennek a filmben is meg kell jelennie. A filmkritikusok többsége utálja a filmet, és elutasítja a tárggyal való foglalkozást, egyáltalán nem alaposak, és arra hivatkoznak, hogy ezzel válaszolnak a kor igényeire. Ettől egyre silányabb a filmkritika. Pedig pont a film fontossága miatt ennek nem kellene így lennie. A nevelő, tudatformáló, érékelő, analizáló volta miatt a film a legjelentősebb művészet, mert többen nézik, mint bármi más művészetet. Hihetetlen műveletlen, felkészületlen, primitív és rosszindulatú a filmes újságírók jelentős része. Se írni, se olvasni nem tudnak, a tárgyi tudás, a filmmel kapcsolatos tévedések sorozata hemzseg az írásaikban, csak személyeskedni és sértegetni tudnak, mert ez divatos. A szerkesztők pedig épp olyanok, mint az újságíróik. A filmrendező alkotó, a kritikus nem az, ezt be kell látni. A személyeskedés pedig olyan, mintha én azt mondanám, hogy ez a (az itt elhangzottakat Báron György kérte, hogy tekintsük el nem hangzottnak) ne írjon a Népszabadságba. Az online meg csak szórakozzon, az tulajdonképpen nem is érdekes.

Dudás Viktor: A filmkritikust számon kéri a főnöke, a szerkesztő, hogy miért esett a példányszám, a kattintás szám, a filmrendezőt senki sem kéri számon, hogy hány nézője volt.

Salamon András: Bocsáss  meg, de ez óriási tévedés.

Salamon András

Báron György: Most nem  a Voxot támadtuk, csak a jelenségre hívtuk fel a figyelmet, hogy vannak lapok, ahol sokszor színvonaltalan írások jelennek meg.

Dettre Gábor: Mi megpróbálunk művészetet teremteni, de azt tapasztalom, hogy a máskülönben igényes lapok, napilapok is igénytelenek a filmkritikában. Ez nem viszi előre a filmművészetünk ügyét. Úgy látszik, divatos dolog fikázni, mint rászánni az időt és igényesnek lenni.

Szomjas György: Én arra kérem az újságokat, többek között a Vox magazint, hogy legyenek egy kicsit barátságosabbak és megengedőbbek a magyar filmmel szemben.

Kamondi Zoltán: Azért nem értem az arroganciát a filmkritikusok részéről, mert a művész, a “difficult” filmek járják be a világot, és szereznek külföldön óriási nézőszámot, még akkor is, ha itthon nem nézik sokan.

Sós Mari: Filmrendező és filmes nem lesz senkiből, aki nem szereti mélyen a filmet. A filmkritikusokon azt érzem, hogy nem szeretik a filmet, pedig ennek nem lenne szabad így lennie. Nincs felelősége a kritikusnak, akármit mondhat, pedig igazából a magyar filmkritikusok is felelősek a magyar filmért. A magyar filmkritika attitűdje, hogy inkább lebeszélje a nézőt a magyar film megnézéséről. Pedig az lenne a feladata, hogy elküldje a moziba, még ha vannak is szigorúan esztétikai alapon elmondott kritikai észrevételei. A magyar film a készítők és a kritikusok közös ugye, közös felelősége, ezért lenne szükség mély párbeszédre.

Báron György zárszava: A magyar kritikáról általánosságban nem lehet beszélni, de az biztos, hogy van benne egyfajta nyafogás, mint minden másban hazánkban. Pedig külföldön rögtön sorolják a sok tehetséges magyar filmrendezőt. Nem szabad egymással szembeállítani filmeket, azt hagyjuk meg a politikának. Fanyalgunk, populisták vagyunk, ahelyett, hogy örülnénk a sikereknek.