Magyar rendezők Karlovy Varyban

Janisch Attila: „A történet ennél bonyolultabb”

Miskolczi Péter producer és Janisch Attila

Janisch Attila: Ez a kijelentés ilyen filozofikusan nem állja meg a helyét, mert a történet ennél bonyolultabb. A létrejöttének folyamata nem publikus, annyit azonban elmondhatok, hogy ha az ember túl személyes viszonyba kerül a filmjével, elmosódhatnak a határok. A Másnap forgatása előtt életemben nem improvizáltam, most azonban úgy tűnt, azt teszem. Hosszú ideig rettegtem ettől, de mivel hét évig készültem a forgatásra, rettentő nagy volt a felhalmozott tudásom a témával kapcsolatban, ezért nem görcsöltem rá olyan dolgokra, amiket például egy egyéves átfutású film esetében jó előre megrajzoltam volna. Jóformán nem forgatókönyvből, hanem memóriából dolgoztam, ami hétéves munka után tulajdonképpen már nem is memória, hanem pontos tudás. Vannak dolgok, amik könnyen mennek, és vannak, amikért meg kell szenvedni. A Törőcsik Marival forgatott Hosszú alkony például olyan könnyen készült el, ahogyan a kés siklik a vajban, semmi probléma nem volt. Most azonban csupa probléma merült fel, komoly volt az erodáció, éppen ezért egyre keményebben küzdöttem a filmért – a nagyobb ellenállás nagyobb erőt szült bennem.

filmhu: Mennyire vagy gyakorlott kapcsolatépítő-fesztiváljáró?

J.A.: A fesztiválozás is a munka része, én viszont szívesebben beszélgetnék a barátaimmal, mint fesztiválszervezőkkel és producerekkel. Ha már azonban elkészítettem egy filmet, akkor figyelnem kell az utóéletére, mert ha valamihez a nevemet adom, akkor annak vállalható színvonalúnak kell lennie. Nem a saját ismertségemért dolgozom, hanem azokért, akik sokat dolgoztak a filmben, például Gáspár Tibiért, akinek ez az első filmszerepe.

Nemes Gyula: „Az emberek egyre inkább kíváncsiak a valóságra”

filmhu: A prágai FAMU negyedéves dokumentumfilm-szakos hallgatója vagy. Hogyan kerültél a Kopaszi gátra?

Nemes Gyula: A Papagáj című filmemet három évig forgattam a Kopaszi gáton, és amikor megtudtam, hogy az egészet lebontják, újabb három évig követtem a munkálatokat, az emberek sorsát, az évszakokat és az árvizet. A mulandóság gátja 13 perces lett, félig-meddig a kamerában vágtunk, mert összesen másfél órányi nyersanyaggal dolgoztunk. A filmet Martin Blažiček cseh absztrakt-filmes vágta, és az eredeti elképzeléssel ellentétben nem némafilm lett, hanem a képek alá tettük egy korábbi, 1993-as filmemnek a hanganyagát, amely tulajdonképpen egy zenekari próba – egy falusi rezesbanda próbálja meg előadni Beethoven Egmont-nyitányát.

filmhu: Milyen nyersanyagra forgattatok?

N.Gy.: 16 milliméterre, most azonban a fesztiválnak és Muhi Andrásnak köszönhetően készült belőle egy 35-ös kópia.

filmhu:Milyen volt a film fogadtatása?

N.Gy.: Nagy tapsot kaptunk, ami A-kategóriás fesztiválon szép siker egy erősen kísérleti dokumentumfilm esetében. Ennek az experimentális jellegnek persze szerepe van abban, hogy a film versenybe került, ugyanakkor tudni kell, hogy a kortárs dokumentumfilm ilyen irányba tart: elsősorban a képekre koncentrál.

filmhu:Prágában mennyire támogatják ezt az irányzatot?

N.Gy.: Ők elsősorban kísérleti dokuban utaznak. A világ összes országában – Magyarországot leszámítva – a dokumentumfilmezés jelenleg arról szól, hogy a fikció és a kísérleti film módszereit és erényeit gyömöszölik bele a műfajba. Nem nagy dolog, amit én csinálok, hiszen lényegében mindenki erre törekszik: az emberek egyre inkább kíváncsiak a valóságra, mert a mesterségesen gyártott képek elözönlötték a mozikat.

filmhu: Az általad művelt műfajnak milyen magyar gyökerei vannak?

N.Gy.: Én hatvanas évek rajongó vagyok, ezért számomra az az igazi magyar dokumentumfilm, ami annak midején a Balász Béla Stúdióban keletkezett. Nevezzük azokat kísérleti filmnek vagy filmversnek, a lényeg az, hogy elsősorban képekben és montázsban gondolkodnak.

filmhu:Számodra az Egmont-nyitány párhuzamot von ’56 és a Kopaszi gát lebontása között? (A forradalom első napjaiban a Magyar Rádió az Egmont-nyitányt sugározta.)

N.Gy.: Számomra nem igazán, de a vezető tanáromnak nagyon megtetszett ez a gondolat, ő ugyanis imádja a történelmi összefüggéseket. Goethe szomorújátéka és Beethoven nyitánya ugyanakkor elsősorban a németalföldi szabadságharcról szól, és a filmben a szabadság ünneplésének egyfajta kiforgatása, hogy bemutatjuk: Magyarországon forradalmi változások – rendszerváltás, európai uniós csatlakozás – keretében szétvernek egy gyönyörű tájat és kilakoltatják az embereket. A zenei kísérletnek van egyfajta önreflexív jellege is: próbálok valamit elkapni, ami nem sikerül, próbálok valamit eljátszani, ami se a zenészeknek, sem nekem nem sikerül – és az egész éppen ettől sikerül. Remélem, ez a fesztiválszereplés a segítségemre lesz abban, hogy anyagi támogatást kapjak a Kopaszi gát további történetének rögzítésére.

Steven Lovy: „Van bennem egy közönség-kielégítő vágy”

filmhu:Milyen fesztiválokon járt már a Mix?

Steven Lovy: A Magyar Filmszemlén kívül bemutatták Seattle-ben és Las Vegasban, most pedig megérkezett Karlovy Varyba, köszönhetően a film forgalmazójának és a Magyar Filmuniónak.

filmhu: A Mix az East of the West szekcióban szerepel, annak ellenére, hogy nem tipikus kelet-európai film.

S.L.: Mert egy mix. Én sem tartom igazi kelet-európai filmnek, elsősorban azért, mert happy enddel végződik, másodsorban pedig mert amerikai lévén nagy hatással volt rám Hollywood.

filmhu: Hogyan fogadta az itteni közönség?

S.L.: Nagyszerűen: mindkét előadás teltházas volt, még a terem szélén is ültek, tapsoltak derekasan, a vetítés után pedig 20 percig kérdezgettek a filmről. Érdekes módon Amerikában leginkább a technikai dolgok iránt érdeklődtek a nézők, itt azonban sokkal inkább izgatta őket a történet kulturális oldala.

filmhu: A poénokat vették rendesen?

S.L.: Magyarországon, Amerikában és Csehországban különböző poénokra mozdult a közönség. Itt a legnagyobb kacajt az a jelenet kapta, amelyben a főszereplő megiszik egy korsó Pilsner Urquelle-t.

filmhu: Felfigyeltél már arra a jelenségre, hogy az elmúlt év legsikeresebb magyar filmjeit, a Kontrollt és a Mixet amerikás magyarok rendezték?

S.L.: Amerikai szocializációnk miatt valószínűleg mindkettőnkben, Nimródban és bennem, van egyfajta közönség-kielégítő vágy, törekvés. Ez lehet a siker oka.

filmhu: Milyen filmeket láttál eddig Karlovy Vary-ban?

S.L.: Sok filmet láttam, a kedveincem azonban ennek ellenére a Kontroll, a Másnap és a Dealer.

filmhu: Miről szól a következő filmterved?

S.L.: Jövőre szeretnék forgatni egy a Mixhez hasonló filmet, amelyben amerikai fiatalok utaznak Budapestre, és ott különböző kalandokba keverednek.

Antal Nimród: „Ez az egész egy álom”

Antal Nimród

Antal Nimród: Nem tudom pontosan, de azt hiszem, hogy a Magyar Filmszemlén kiosztott Külföldi Kritikusok Díjának egyik zsűritagja felelős a történtekért, ő ugyanis a Variety munkatársa. Tulajdonképpen mindegy is, mert a lényeg az, hogy ez eddig a legkellemesebb fesztiválélményem: az emberek rettenetesen lazák, feszültségnek nyoma sincsen, a filmre nagyon sokan kíváncsiak.

filmhu: Hutlassa Tamás, a Kontroll producere azzal dicsekedett, hogy a Variety szekció automatikusan egyengeti a film útját, így nektek szinte semmi tennivalótok nem volt Karlovy Varyval kapcsolatban.

A.N.: Ez így igaz, ezért aztán nagyon hálás vagyok nekik. A legjobb az egészben, hogy a szekció más akotóit is megismerhettem, például az Aaltra című film belga rendezőit, akik félelmetesen jó figurák. Persze a filmjük sem hétköznapi történet: két kerekesszékes ürge Belgiumból elindul Finnországba.

filmhu: Milyen volt a Kontroll fogadtatása?

A.N.: Elmentem a vetítésre, mert izgultam, hogyan fogadja a közönség. Szerencsére röhögtek, ahol kellett, de a csehektől nemigen tartottam, hiszen nagyon hasonló a humoruk a miénkhez. A legjobb, ha dicsekvés helyett bevallom, hogy ez az egész, ami a Kontroll körül folyik, egy álom, beszarás.

filmhu: Hogyan tervezed a továbbiakban?

A.N.: Már dolgozom a következő film forgatókönyvén, annak ellenére, hogy otthon mindenki azzal ijesztget, hogy általában csak az első film durran nagyot. Több humort szeretnék belevinni a következő történetbe, mert az nagyon hálás dolog, a szerzői filmes és közönségfilmes arányok azonban valószínűleg változatlanok lesznek. Én elsősorban mozirajongó vagyok, ezért számomra nem az a legfontosabb, hogy a lelkemet kiöntsem a nézőkre, hanem hogy megfogjam őket. Nem művészfilmet szeretnék készíteni, hanem egyszerűen jó filmet.

filmhu: Jó.

Fliegauf Benedek: „A sikerem kulcsa nem az én kezemben van”

filmhu: Muhi András, a Dealer producere lelkesen újságolta, hogy a film vetítésein a csilláron is lógtak a nézők. Te is láttad őket?

Fliegauf Benedek: Persze, mert én is ott voltam minden vetítés előtt. Döbbenetes volt látni, hogy milyen hatalmas érdeklődés és tapsvihar övez egy ilyen nyomasztó filmet. Most tudtam meg, hogy a közönségszavazáson a Dealer a harmadik helyen áll, ami nagyon hízelgő hír, hiszen a legnépszerűbb film jelenleg Jim Jarmusch Coffee and Cigarettes című munkája. Ráadásul teljesen szürreális dolgok is történnek: ami plakátot a Magyar Filmunió reggel kitesz, azt délutánra ellopják.

filmhu:Mindenki gombát akar a falára. Ezen a fesztiválon már az újravágott Dealer szerepel?

F.B.: Igen, ez a változat 20-25 perccel lett rövidebb, de nem a hossza miatt kellett újravágni, hanem mert egyes jelenetektől különböző okokból meg kellett válni. A legjobban azt a jelenetet sajnálom, amelyikben Lénárt István elmesél egy régi hindu történetet a főszereplőnek egy padon. Ezért igazán vérzik a szívem, szerintem ugyanis ez a legjobb jelenet, amit életemben forgattam, csakhogy éppen arról szól röviden, amiről a film egésze hosszan. Túl direkt, didaktikus lenne tehát, ha benne maradna, a DVD-n azonban szerencsére szerepelni fog. Eredetileg azért került a forgatókönyvbe, és azért forgattuk le, mert attól tartottam, nem lesz egyértelmű a film üzenete – a film azonban szerencsére sikerült, a jelenetnek pedig sajnos távoznia kellett.

Fliegauf az independent szeretet gyűrűjébe zárva

F.B.: Nekem az első filmemtől kezdve hatalmas szerencsém van, de ez szerintem semmilyen összefüggésben nincsen az alkotói kvalitásaimmal – ha egyáltalán vannak ilyenek. Az, amit én csinálok – és ezek szerint az is, amit Nimród művel – valamilyen okból beleilleszkedik a fesztiválvilág hangulatába, ebbe a furcsa streambe. Csakhogy a szerencsével az a baj, hogy könnyen elmúlhat, a sikerem kulcsa tehát nem az én kezemben van.

filmhu:Milyen fogadtatása számítasz otthon?

F.B.: A helyzet jelenleg nagyon kecsegtető, mert már a Szemlén is két pótvetítést kellett tartani a Dealerből, nemrég pedig a Moziünnepen két teltházas előadása volt. Számomra ez csoda, mert én azt gondoltam, hogy a sötétséget és kiúttalanságot ábrázoló filmek tasztítják az embereket. 

filmhu:Karlovy Varyban a Függetlenek Fóruma nevű szekcióban vetítik a Dealert, s a sajtótájékoztatón Te is függetlenfilmesként nyilatkoztál. Ha azonban jobban belegondolunk, akkor rájövünk, hogy tulajdonképpen minden magyar film függetlenfilm.

F.B.: Jó dolog egy olyan szekciót szervezni egy fesztiválon, ahol kvázi szuverén alkotók mutatkozhatnak be, de ezt a szekciót persze el kell nevezni valahogy. Talán a független a legtalálóbb kifejezés erre. Ennek a fogalomnak, vagy besorolásnak azonban szerintem semmi értelme sincsen, mert Gore Verbinski ugyanolyan szuverén alkotó, mint Lars von Trier, csak más koordinátákhoz igazodnak. A sajtótájékoztatón azért beszéltem a független filmezés határairól és nehézségeiről, hogy ez a státusz ne tűnjön olyan heroikusnak, mert a függetlenfilmek készítése ugyanolyan szűkre szabott szempontrendszer szerint folyik, mint egy műfaji filmé. A különbség a kettő között csak annyi, hogy a függetlenfilm esetében a zsáner, a műfaj az alkotó maga. Lars von Trier feladata például az, hogy Lars von Trier filmeket csináljon, mert ha nem, akkor azt nem fogják érteni és szeretni. Én azt látom, hogy aki független, az többségében nem a saját választása miatt az, hanem ilyen-olyan kényszerűségből. Aki ezt szabadságnak hívja, azon én csodálkozom.

filmhu: A szekció igazgatója a sajtótájékoztató legelején, amikor még nem értél oda, lezsenizett téged. Motivál téged az ilyesmi vagy inkább igyekszel nem meghallani?

F.B.: Nagyon megtisztelő, hogy a Forum of Independents vezetője elismerően nyilatkozott rólam. Az a helyzet, hogy a sikereimmel együtt egyenes arányban megjelentek az irigyek is. Régi tömegsport ez, amit ráadásul Magyarországon mesterien űznek. Emellett persze kezdek paranoiddá válni. Nemrég panaszkodtam egy közeli ismerősömnek, hogy úgy érzem, kezd elhatalmasodni rajtam az üldözési mánia. Erre Ő azt mondta: van a paranoiás rendező, és a sikertelen. Az meg persze olaj a tűzre, hogy nem szívesen pazarlom az energiáimat az álszerénységre. Kelet- Európában ez tabusértő magatartás, olyan, mintha az anális szexről beszélnél. Úgyhogy kezdem belátni, hogy ez még több energiát visz el, tehát: álszerény leszek. Jól kitaláltam, mi?