Az Oscar-díjak odaítéléséről döntő Amerikai Filmtudományi és Filmművészeti Akadémia (AMPAS) az utóbbi években jelentősen megnövelte tagságának létszámát, hogy a szervezet minél sokszínűbbé, befogadóbbá és globálisabbá váljon. Ennek megfelelően idén újabb 842 tagot invitáltak a szervezetbe. Az 59 országból meghívott új tagok fele nő, 29 százaléka színes bőrű – közölte a filmakadémia.

Az AMPAS 17 ágazatába érkező új tagokkal a testületben a nők aránya 32 százalék lett. 2015-ben, amikor a filmakadémia intenzív bővítése elkezdődött, még 25 százalék volt ez az arány. A színesbőrű tagok száma megduplázódott az említett időszak alatt: 2015-ben 8 százalék volt, idén pedig már 16 százalék a nem fehér tagság.

Testről és lélekről (fotó: Mozinet)

A filmakadémia létszáma tavaly 928 új taggal nőtt. Ezt a rekordot idén nem döntötték meg, de az idei tagfelvétel is a legjelentősebbek közé tartozik a 92 éves testület életében. A teljes tagság létszáma már meghaladja a kilencezret. Az újonnan meghívottak között szerepel a filmakadémia honlapján közzétett lista szerint Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Oscar-jelölt filmjének vágója, Szalai Károly is.

A színészek és zenészek közül meghívást kapott Winston Duke, Elisabeth Moss, Letitia Wright, Claire Foy, Sterling K. Brown, Tom Holland, Gemma Chan, Will Poulter, Lady Gaga és Adele is. A rendezők közül többek között Jonathan M. Chu (Crazy Rich Asians), Phil Lord, Christopher Miller (Pókember - Irány a Pókverzum), Nisha Ganatra (Late Night), Liza Johnson (Elvis & Nixon) és Jon Baird (Stan & Ollie) vált az Akadémia tagjává.

forrás: MTI
borítókép: Szalai Károly az Arany Medvével (forrás: HSE - Hungarian Society of Film and Video Editors Facebook)