November 15. és 26. között kerül sor Amszterdamban az idei IDFA dokumentumfilm mustrára. A nem-fikciós filmek nemzetközi fesztiváljának elsőfilmes versenyszekcióban magyar alkotó munkája is helyet kapott Zurbó Dorottya és bhutáni születésű Arun Bhattarai közösen rendezett, The Next Guardian című alkotásának formájában.

Az egyedülálló, bhutáni-magyar koprodukcióban készült dokumentumfilm egy kis himalájai faluba vezet, ahol két, eltérő álmokat kergető generáció egy fedél alatt való létezését állítja a középpontba. A kamera lencséin keresztül egy helyi család mindennapjaiba nyerhetünk intim betekintést, akik az elzárt hegyi falu buddhista kolostorában élnek. A kolostor őrzői már évszázadok óta a 16 éves Gyembo felmenői közül kerülnek ki, jelenleg apja felügyeli a szent ereklyéket. Azonban az apa és fia között konfliktus érlelődik, mivel a fiatal Gyembo édesapja óhajával ellenében nem a családi tradíció továbbvivésének akarja szentelni életét.

Zurbó Dorottya filmrendező és Arun Bhattarai 2014-ben végeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Almási Tamás és Kékesi Attila osztályában, a DocNomads Nemzetközi Dokumentumfilm-rendező Mesterképzés ösztöndíjával. A közös munkát az egyetem elvégzése után is folytatták, ekkor fogalmazódott meg bennük az ötlet, hogy készítsenek dokumentumfilmet Bhutánban. A The Next Guardian az Éclipse Film gyártásában, Ugrin Julianna produceri felügyeletével készült és három éven keresztül forgott a himalájai buddhista királyságban, ahová külföldi stábokat csak nagyon ritkán engednek be.

 

A The Next Guradian mellett Zurbó Dorottya egy önálló projektet is rendez, Hat könnyű lecke című dokumentumfilmje a Filmalap Inkubátor-programjának támogatásával készül, egy Magyarországon élő szomáliai menekült lány hétköznapi küzdelmeiről szól

AZ IDFA elsőfilmes versenyének korábban már akadt magyar győztese, 2014-ben Hörcher Gábor Drifter című filmjével hozta haza az első díjat. A dokumentumfilmek saját Cannes-i filmfesztiváljaként számon tartott szemlén tavaly Simonyi Balázs hosszútávfutókról szóló filmje, az ULTRA képviselte hazánkat.

ForrásIDFA