Animáció, dokumentumfilm és rövidfilm kategóriában a Robert Bosch Alapítvány minden évben jelentős pénzösszeggel is járó koprodukciós fődíjat adományoz. A pályázatnak fontos feltétele, hogy ne egyéni filmkészítők, hanem csapatok jelentkezzenek: a német és kelet-európai alkotók koprodukciójában megvalósuló győztes projekt - kategóriánként - legfeljebb 70 ezer eurós támogatásra számíthat majd.

A 2014-es kiírásra több mint kilencvenen jelentkeztek, ebből 56 projekt került a zsűri elé (8 animáció, 28 dokumentumfilm, 20 rövidfilm). Az újabb szűrőn már csak három animációs, öt dokumentumfilmes és négy rövidfilmes alkotás ment át. Köztük a magyar-német-román koprodukcióban készülő Opening (rendező: Cristina Grosan, forgatókönyvíró: Gát Anna, producer: Nedeczky Dóra), amely egyetlen magyar filmtervként bejutott a 2014-es European Short Pitch-re is, a német-román gyártású Confession (rendező-forgatókönyvíró: Felméri Cecília, producer: Julian Schwantes), és a német-magyar színekben versenyző The Wild Boar (rendező-forgatókönyvíró: Szederkényi Bella, producer: Lissi Muschol).



Felméri Cecília: Kakukk

A kiválasztott projektek alkotóit január végén Berlinbe várják, ahol több workshopon vesznek majd részt. A végső döntés a wiesbadeni goEast filmfesztiválon jelentik be jövő áprilisban.

További információért katt IDE.