Egy korábbi interjúban meséltél arról, hogy Az oroszlánkirály volt az első komoly filmes élményed – most Mindenkinek kell egy oroszlán címmel forgatsz filmet. Úgy tűnik, fontosak az oroszlánok az életedben.

Hát ez nagyon jó! Lehet, hogy van valami tudatalatti összefüggés, hogy bevonzottam ezt az oroszlánt. De nincs szándékos kapcsolat a film címe és Az oroszlánkirály-rajongásom között, amikor megtalált engem ez a projekt, akkor már megvolt a Mindenkinek kell egy oroszlán munkacíme. De pont tegnap gondoltam erre, hogy ez az oroszlán-dolog gyerekkorom óta kísér, eszembe jutott, hogy tizenegy évesen elkezdtem írni egy indiánregényt Oroszlánmancs címmel, azzal egyáltalán nem törődve, hogy Amerikában sosem voltak oroszlánok… Szóval igen, ebben van valami izgalmas.

Mikor találkoztál először ezzel a projekttel?

Tavaly ősszel keresett meg Csejdy András azzal, hogy Marék Veronikáról szeretnének egy portréfilmet, aminek a fókuszában a Laci és az oroszlán című, páratlan sikerű mese állna. Ennek az a háttere, hogy a hatvanas évek elején, 23 évesen Marék megírta ezt a mesét, ami kikerült a frankfurti könyvvásárra, ahol egy japán fickónak megtetszett az, hogy egy mesekönyvnek fekete a borítója – felkeltette a figyelmét a marketing. Megvette, aztán Japánban lefordíttatta és kiadta.

Instant siker lett, egyből volt rá kereslet, azóta pedig óriási kultusza alakult ki, közel egymillió példányban kelt el az elmúlt hatvan évben, és jelenleg is az egyik legfelkapottabb merch mesetermék Japánban. Generációk számára volt ez egy meghatározó mese, a sikere izgalmas fogást ad Marék Veronika életén, aki egyébként is az egyik legnagyobb kortárs klasszikusa a meseirodalomnak. Ő írta meg Boribon, a Kippkopp és a Kockásfülű nyúl történeteit.

Gyerekkorodban olvastad Marék Veronika meséit?

Igen, nekem leginkább a Kippkopp volt a meghatározó. A gyerekkoromat egy Marosvásárhely melletti faluban töltöttem, és ott állt a kis könyvespolcomon egy Marék Veronika könyv, a Kippkopp gyerekei, amit édesanyám olvasott nekünk. Kicsi gesztenyegyerekek története, és nekem is, meg az öcsémnek is megvolt a saját kipikopi karakterünk. Azon kevés mesekönyv közé tartozik ez, ami tényleg megmaradt érzelmileg is.

A Mesék a zárkából című, előző filmed börtönbüntetésüket töltő apák gyermekeiknek írott meséiből épült fel, keveredett benne a mesék fikciós világa és a dokumentumfilm. Ebben a filmben is keverni fogod a műfajokat?

Valamilyen formában igen. Mindenféle műfaji választás annak a kérdése, hogy végül mi lesz a fókuszban. Ebben a filmben leginkább a Laci és az oroszlán alapmotívumai érdekelnek, és az, hogy Japánban miért lett ekkora siker. Emögött a kérdés mögött univerzális, kultúrákon átívelő és kultúrák mentén árnyalódó emberi tapasztalatok vannak, és azt érzem, hogy ezeknek a közös alapélményeknek a felismerése, felismertetése adhatja majd a történet érzelmi mozgatóját.

A mese története szerint Laci a világ leggyávább kisfiúja, aki mindentől fél: a szomszéd kutyájától, a többi gyerekkel való játéktól, a sötéttől. Fél mindentől, amitől mi emberek félni szoktunk – az ismeretlentől, a másik emberrel való kapcsolódástól, a közösségben való megmutatkozástól. Ezekhez én is tudok kapcsolódni, de ugyanakkor ezek univerzális emberi alapélmények. Laci tehát otthon, a sarokban ülve nézegeti a képeskönyveit, meglát egy oroszlánt, és arra gondol, hogy ha lenne neki egy ilyen oroszlánja, akkor semmitől sem kellene félnie. Másnap megjelenik mellette egy kicsi, piros oroszlán, akit kinevet, mert nem hisz az erejében, de az oroszlán móresre tanítja, megmutatja, milyen bátor, és felajánlja, hogy Lacit is megtanítja bátornak lenni.

Marék Veronika / Fotó: Kaunitz Miklós

Ez a mese a belső énerő megtalálásáról szól, arról, hogy mindannyiunknak szükségünk van erre annak érdekében, hogy teljes életet tudjunk élni, és merjünk a környezetünkkel, és saját magunkkal őszintén kapcsolódni. Nagyon egyszerű és pontos ez a mese, és azt gondolom, hogy izgalmas lesz arra reflektálni, hogy ez az élmény hogyan van jelen a magyar és a japán kultúrában és az individuális történetekben. Ez egy izgalmas alap tud lenni.

A filmben Marék Veronika is meg fog jelenni. Milyen élmény vele gondolkozni, dolgozni?

Még nem kezdtük el az intenzív közös munkát, de nagyon jó találkozásaink voltak. Azt szeretem benne – és azt gondolom, hogy a személyiségének ez a dimenziója fontos eleme lehet majd a filmnek –, hogy van egy mindenre rácsodálkozó, lelkesedni képes, gyermeki énje és meg meri mutatni a sebezhető oldalát is, azt, hogy még vannak kérdései, kétségei, konfliktusai. Van benne egyfajta izgalmas befejezetlenség.

Van olyan film, ami inspirál az alkotómunka során?

Csak motívikusan kapcsolódik, de nekem fontos referencia a Rodriguez nyomában (Searching for Sugar Man, Malik Bendjelloul, 2012), ami alaphelyzetét tekintve picit hasonló: arról szól, hogy egy alkotás hogyan válik sokkal inkább meghatározóvá a maga kulturális közegén kívül, mint benne. Formailag ez kevésbé kapcsolódik, de nagyon jó film.

Hogy tervezitek, mikor láthatják majd a nézők?

A következő másfél évben csináljuk, leghamarabb ezután lesz látható.

A film gyártója a Filmworks Kft. A film kreatív producere a Filmhu kiadója.

Címlapképen: Visky Ábel / Fotó: Kürti István