Az íróként is aktív (magyarul eddig két műve olvasható: A virágokat ne felejtsd, és a Ha a macskák eltűnnének a világból) Kawamura egy minimalista indie-videojátékot választott második egészestés filmjének alapjául. A 2023-as Exit 8 egy belső nézetes sétaszimulátor, amiben a játékosnak egy aluljáróból kell kijutnia. A földalatti kis passzázs egy folyamatosan ismétlődő tér, a szinteket (0-tól a kiutat jelentő 8-ig) úgy lehet teljesíteni, hogy a játékos megfelelően detektálja a játéktérben elrejtett anomáliákat.
Kép az Exit 8 című videojátékból
Anomáliának számít például, ha a fali posztereken lévő alakoknak megmozdul a szeme, vagy ha vér folyik a falakból, de az is előfordulhat, hogy indokolatlanul sok matrica kerül a falra. Ha biztosak vagyunk abban, hogy amit láttunk, az egy anomália, akkor vissza kell fordulni, a szintlépést az aluljáró-szakasz elején elhelyezett tábla jelzi. Azonban ha valamit anomáliának gondoltunk, pedig nem az, akkor a játék visszadob a 0. szintre, vagyis kezdhetjük az egészet elölről.
Az Exit 8-nek, mint általában a hasonló, kis költségvetésű, high concept játékoknak, nem volt igazán története, a szemlélődésre és nyomok keresésére épülő mechanika, a klausztrofób, különös hangulatú tér, a horrorelemek, valamint a modulárisan változó szintek mégis egészen népszerűvé tették. Ráadásul ez tipikusan az a játék, amit a speedrunnerek is előszeretettel nyüstöltek: volt, aki egyetlen perc alatt jutott el a kiutat jelentő 8. szintre, amihez némi valószínűség-számításra, és egy kis szerencsére is szükség volt.
Korábban is készültek olyan játék-adaptációk, amiknél a forrásműnek nem igazán volt érdemi története: a Rihanna mellékszereplésével készült Csatahajó (2012) a Torpedó nevű klasszikus tengeri csatázós, körökre osztott táblajáték alapján készült, a Gran Turismo játékokban is inkább maga a versenyzés volt a lényeg, ezen próbált fogást találni a 2023-as, Neill Blomkamp rendezte film, de a szinte csak jelzésértékű sztorival rendelkező Doom íróinak is rendesen fel volt adva a lecke a 2005-ös, nem túl szép emlékű feldolgozásnál.
Kawamura az Exit 8 játékmechanikáját egy az egyben átemelte a filmbe, és nemcsak kitalált egy főhőst, hanem a játékban megjelenő más karaktereknek is saját szálat írt. Az Exit 8 első nyolc perce a játék előtti tisztelgésként is felfogható egyetlen, belső nézetes hosszú beállítás, amelynek során a névtelen főhős, az Elveszett férfi (Ninomiya Kazunari játssza, aki énekesként és műsorvezetőként is ismert Japánban) a tokiói metrón utazva megtudja, hogy apa lesz. Az is kiderül, hogy a születendő gyermeke anyjával már szakítottak, ám amikor arra terelődik a szó, hogy mi lesz most (azaz, megtartsák-e a babát), a vonal megszakad, a hátizsákos, asztmás férfi pedig az aluljáróban reked.
Kép az Exit 8 című filmből
A küldetését, a játékhoz hasonlóan egy tábla adja a tudtára: keressen anomáliákat, ha nem talál, menjen végig az aluljárón, ha viszont bármi furcsát észlel, forduljon vissza. A film ezt a küzdelmes utazást követi végig, miközben bár racionális magyarázatot nem ad a loop-aluljáró létezésére, mégis utal arra, miféle helyről van szó. Ezt elsősorban azzal éri el Kawamura, hogy tisztázza, milyen emberek kerülnek ebbe a furcsa csapdába. A főhőst az apaság dilemmája sodorja ebbe a ciklikus térbe, és az általa tapasztalt anomáliák is többségükben olyanok, mintha a tudattalan kivetülései lennének.
Az aluljáró így egy purgatórium-szerű, allegorikus helyszínként működik, a benne bolyongók feladata pedig az, hogy megtalálják a kiutat a rájuk nehezedő személyes dilemmákból, elfogadják önmagukat, beismerjék a bűneiket, és ezzel új emberként térjenek vissza a valóságukba. Kawamura ezt a tézist egy-egy mesteri nézőpontváltással nyomatékosítja, amikor rövid időre a „pálya” egyik állandó elemének, a Sétáló férfinek (Yamato Kôchi) a kálváriájába is betekintést enged.
A forgatókönyv csak félmondatokkal sejteti, valamint a férfi által tapasztalt anomáliák által utal arra, mi lenne az ő küldetésének a célja. Az írók (Kentaro Hirasze és Kawamura Genki) elsősorban arra használják ezt a mellékszálat, hogy a néző jobban megértse az okokat, és egyértelművé váljon: az aluljáró elsősorban egy szimbolikus hely, a szereplők bűntudatának és szorongásainak kivetülése, kár keresni a racionális magyarázatokat a látottakban. Ahogy például a Silent Hill-játékokban, úgy itt is attól függően változhat a tér és érkezhetnek új anomáliák, hogy az ismétlődő térben bolyongó emberek milyen bűnökkel léptek be először az aluljáróba.
Az Elveszett férfi apai dilemmáit annyira hatásosan pakolja a nézőre Kawamura és a főszerepet játszó Ninomiya Kazunari, hogy az Exit 8 sokszor tűnik inkább high concept pszichológiai drámának, mint hagyományos horrornak. Az alkotók érzékenyen tapogatják le az apaság tudatosodásának közel sem egyszerű és magától értetődő folyamatát. A film nagy bravúrja, hogy ehhez nincs szükség könnyes kitárulkozásokra, és banális életbölcsességek puffogtatására sem: Kawamura a forrásmű, azaz a videojáték mechanikáját állítja a történet szolgálatába. Így válik az ismétlődő aluljáró egy monoton, kisszerű, cél nélküli élet metaforájává, amiből a kiutat a személyiség fejlődése, az önreflexió jelentheti. Az Elveszett férfi esetében ez egy új szerep, az apaság, míg a Sétáló férfinél a bűnbánat és a felelősségvállalás.
Kép az Exit 8 című filmből
Amellett, hogy az Exit 8 tudatfilmként is jól működik, az anomáliák ábrázolása több alműfajt idéz meg: vannak testhorrorra és természetfeletti horrorra emlékeztető jelenetek, de a jump scare-eket is okosan, a „pályák” működéséből levezetve adagolják az alkotók. A rendező előző filmjén is dolgozó Imamura Keiszuke operatőr pedig nem csak azt bizonyítja, hogy kiválóan ismeri a horrort: tökéletesen érzékelteti az aluljáró egymásba fonódó tereit. A bravúros első hosszú beállítás (a főhőst a metróajtó üvegében látjuk először, tükröződve), után is a sétaszimulátor stílusához illeszkedve mozog a kamera, hol légiesen, hol darabosan, valamint a színhasználat is sokat hozzáad a hangulathoz: a steril, fehér és sárga színek által uralt, csempézett felületek fojtogató atmoszférát teremtenek.
Szintén lenyűgöző teljesítményt nyújt a film hangcsapata, azaz Kitada Masaya, Julien Paschal és Yano Masato. A léptek kopogása hűen idézi a játékot, az atmoszférikus zajok pedig jól asszisztálnak a klausztrofóbiához és a horrorhoz is. Szintén elegánsan idézi a videojátékok mechanizmusát a szintek és a „fejezetek” elején elhangzó rövidke zenei téma, aminek elemei az Amimori Shouhei és Nakata Yasutaka által írt filmzenében is rendre visszaköszönnek.
Az Exit 8 egyértelműen a videojáték-adaptációk élvonalát képviseli: Kawamura úgy tudta egy izgalmas, titkokkal és meglepetésekkel teli történettel megtámogatni az alapművet, hogy a játék meglévő elemeit elegánsan dolgozta bele a sztoriba. A végeredmény egy bizonyos jeleneteiben megható (!), érzékeny midcult film, amivel nemcsak a horror-rajongók, de a műfajtól kissé ódzkodók is nyugodtan tehetnek egy próbát.
Az Exit 8 már látható a mozikban, az ADS Service forgalmazásában.
