2014. 03. 06. Gorácz Anikó

Megbízható Ikea minőség

Dyga Zsombor: Couch Surf

Március 6-án mutatják be a mozik Dyga Zsombor Couch Surf című neurotikus vígjátékát, egy tíz epizódból álló szkeccsfilmet, amelyben a kanapé nem csak díszlet, hanem az egyik főszereplő. Kritika a filmről.

 A Couch Surf előzetese

Dyga Zsombor a Köntörfalak sikere és egy önhibáján kívül be nem mutatott film (Utolér) kudarca után három évig készítette új, alacsony költségvetésű moziját, a Couch Surföt (olvasd el interjúnkat a rendezővel itt). A tíz epizódból összeálló egészestés mozi egy használati tárgyat, az életünk központi helyét elfoglaló kanapét teszi meg főhősévé; a különálló történetekben ezen a bútordarabon vagy e körül zajlanak az események. A Jóbarátokból a popkultúrába átmentett örök kérdés, hogy ha nincs tévéd, akkor merre néznek a bútorok, itt most fel sem merül, a kanapék nem a tévé felé, hanem a néző felé fordulnak, s a rajtuk helyet foglalókról mesélnek vicces, olykor kissé keserű történetet.

 Couch Surf (fotók: Fegyverneky Sándor)

A szkeccsfilm sok szempontból hálás műfaj, főleg, ha független filmként vág bele az alkotó, hiszen az epizódokra tagoltság a szokottnál nagyobb rugalmasságot jelent térben és időben, ami megkönnyíti a szűkös költségvetésből gazdálkodást. Ilyenkor előnyös, hogy nem kell egybefüggő néhány hét alatt levezényelni a teljes forgatást, hanem lehet hónapokra, évekre beosztva készíteni a filmet, lehet változtatni egy-egy történeten, sőt, akár kihagyni vagy utólag kicserélni epizódokat. Dyga Zsombor élt is ezekkel az előnyökkel: bővítette a repertoárt két forgatókönyvíró (Mészöly Ágnes és Köbli Norbert) ötleteivel, pótforgatott, kihagyott, átvariált, és egy összességében szerethető filmet hívott életre állandó alkotótársaival, Marosi Gábor operatőrrel és Czakó Judit vágóval, valamint a zenéért felelős The Uptown Felaz-zal. A látványvilág, az operatőri munka, a díszletek, a világítás minden esetben a történethez igazodik, egészen más hangulata van a hetvenes években egy párizsi utcasarkon játszódó jelenetnek, mint a menő kecóban játszódó kapcsolati válásgnak. A színészek jól működnek az epizódokban, és akad néhány emlékezetes alakítás is, mint például Balsai Mónikáé, vagy a tinédzser szerelmi háromszög lány tagját alakító Döbrösi Lauráé.

A szkeccsfilm, amilyen hálás műfaj az elkészítés szempontjából, olyannyira problémás lehet befogadói  szempontból. A filmfogyasztó közönség hozzászokott, hogy másfél-két órában egy történetet mesélnek neki, kevésbé tudunk mit kezdeni azzal, hogy tízpercenként új világba csöppenünk. Mert erről van szó: minden egyes epizód egy külön világ, saját szabályokkal, miliővel, szereplőkkel. A magyar filmben nem ismeretlen a szkeccsfilm, az elmúlt években is készültek ilyen alkotások, a kevésbé sikerült Magyarország 2011, vagy az Enyedi Ildikó végzős tanítványai által készített Nekem Budapest. Utóbbit érdemes megemlíteni Dyga Zsombor filmje kapcsán, mert a két szkeccsfilm összességében nagyon hasonló képet mutat. A Nekem Budapestben volt három kiváló, három jó-közepes és két elégséges darab, ami az összképet tekintve messze nem rossz. A Couch Surf ugyanígy hullámzik, vannak jobban és rosszabbul sikerült történetek, ahogy egy kortárs képzőművész kiállításán is mindig láthatunk jobb és rosszabb darabokat.

Az elképzelt, abszurd országban játszódó Dramaturgia, a pokol várótermébe álmodott Pokol kapuja vagy a hátborzongató Folt hátán folt a leginkább jól sikerült epizódok, de nem kevésbé szórakoztatók és emlékezetesek a kamaszok pikáns szerelmi háromszögének, vagy egy gyerekkori sérelem terápiás feloldásának történetei. Biztos jót tett volna a filmnek, ha elkészül, mondjuk, húsz epizód és a legjobbakból áll össze a mozi, a többit pedig dvd-n, vagy tévében láthattuk volna, de így is színvonalas alkotás született, ami követendő példa a magyar filmesek számára. Dyga Zsombor kérlelhetetlen filmezni akarása és kitartása becsülendő, mint ahogy az is, hogy nem a költségvetéstől és a grémiumoktól teszi függővé az alkotóvágyát. Mivel törénetmesélő és kísérletező kedve töretlen, ha gyakrabban jut lehetőséghez, Dyga az olyannyira hiányolt midcult vonalat erősíthetné, amire nem csak a magyar filmnek, de a magyar nézőnek is óriási szüksége lenne ahhoz, hogy újra egymásra találhassanak.