A cannes-i versenyprogramból alighanem a legnagyobb várakozás Francis Ford Coppola több évtizede dédelgetett szerelemprojektét, az Adam Driver főszereplésével készült Megalopolist övezi. Coppola azon kevés rendezők egyike, aki már két Arany Pálmát nyert Cannes-ban, 1974-ben a Magánbeszélgetéssel, majd 1979-ben az Apokalipszis mosttal. 

Coppola hétfő este tette nyilvánossá az epikus, saját maga által finanszírozott Megalopolis előzetesét, amelynek zenéjét Magyarországon vették fel. A The Hollywood Reporter szerint rendező először 1983-ban kezdte írni a filmet, amely elkészítése állítólag 120 millió dollárba került. Ezt az összeget többek között a rendező borbirodalmának jelentős részének eladásából finanszírozta.

A Megalopolis a szereposztásban is nagyra tör, a főszereplő Adam Driver mellett Aubrey Plaza, Shia LaBeouf, Jon Voight, Jason Schwartzman, Laurence Fishburne, Kathryn Hunter, Grace VanderWaal, Chloe Fineman, James Remar, D.B. Sweeney és Dustin Hoffman is feltűnik majd a vásznon.

 

A film, amelyet május 17-én mutatnak be Cannes-ban, egy római eposz és egy elképzelt modern Amerikában játszódik. Coppola még a forgatás megkezdése előtt a Deadline-nak nyilatkozott arról, hogy a Megalopolisszal egy olyan filmet akar létrehozni, amelyről halála után is beszélnek, és amely arra ösztönzi az embereket, hogy elgondolkodjanak arról, miként tehetnék jobbá a társadalmat és az életüket.

Bár mi is nagyon várjuk, hogy megérkezzen a mozikba, a The Hollywood Reporter értesülései szerint Coppolának egyelőre nem sikerült megállapodnia a forgalmazókkal.