Az A pályázaton indított új filmtervek közül Sándor Pál Noé bárkája, Szász János Egy elmebeteg nő naplója, Szabó István Rokonok és Jancsó Miklós Ede megevé ebédem avagy a Kísértetcsapda című filmterve egyenként 120-120 milliós támogatásban részesült. Az első két mű a Sándor Pál vezette Hunnia Filmstúdióban készülne, a másik két film producere pedig Rózsa János ill. Garami Gábor.

100 milliós támogatást kap Szilágyi Andor Mansfeld, 90-et Török Ferenc Overnight című produkciója, 80-nal pedig Szomjas György vághat bele az 1956 avagy a Nap utcai fiúk című munkájába.

Az A kategóriában (ahol össszesen 1 milliárd 67,5 millió forintot osztottak szét)  előkészítésre kapott pénzt 4 filmterv, illetve másik 4 pályamű lehetőséget arra, hogy pályázati díj befizetése nélkül részt vegyen a következő filmterv fejlesztési illetve kisjátékfilmes pályázaton. Két filmet a Kuratórium a koprodukciós alap pályázati rendszerébe irányított át, 5 terv esetében pedig "- ahol a döntési arányok közel álltak egymáshoz - a következő heti ülésre konzultációra hívta a szakkollégium elnökeit és további indoklást kért a filmekkel kapcsolatos döntési javaslatokról."

A B pályázatoknál a már leforgatott (esetleg már be is mutatott) filmek további támogatásáról döntöttek. Itt végül 308,5 millió forintról adtak szándéknyilatkozatot, és összesen 13 filmet segítettek ki átlagosan 20-30 millióval. Itt is akadt egy film (Gárdos Péter Az igazi Mikulás), melynek kapcsán a döntést 3 hónappal elhalasztották, megvárva a koprodukciós tárgyalások befejezését.

A C kategóriában azok a még el nem készült filmek indultak, melyek már korábban kaptak valamennyi MMK-támogatást. Itt 8 filmtervet találtak érdemesnek a támogatásra, összesen 281 millió forint értékben. Másik 8 filmnél a Kuratórium ugyancsak elhalasztja döntését 3 hónappal, és az elbírálás feltétele: a szerződésekkel véglegesített finanszírozási dokumentumok bemutatása.

Itt letöltheted a pályázati döntéseket!