„Micsoda film!”- kezdi írását Anke Westphal, a Berliner Zeitung kritikusa. (A maximálisan adható négy pontos értékelés után kritikáját továbbra is szuperlatívuszokban folytatja: „Fliegauf Bence különböző arcokkal ruházza fel a romákat, vannak köztük szépek és vannak köztük csúnyák, mégis valamennyin látszik a teljes reménytelenség és félelem. A rendező úgy mutatja meg a szegénységet, hogy azt nem teszi ki kliséknek. Respektálja az életüket, érzi a félelmüket mindenfajta pátosz nélkül.”. De a kritikusnő nem felejti el méltatni Lovasi Zoltán kameráját sem: „A kamera végig a fenyegetettekkel tart, egészen más filmnyelvet kölcsönözve ezzel a témának. Ez a film a filmezés legmagasabb szintű művelése: esztétikailag is térde kényszeríti a nézőt.” Anke Westphal szerint nem kérdés, hogy a Csak a szél-nek kell kapnia az Arany Medvét, minden más döntés helytelen- zárja sorait a Berliner Zeitung kritikusa.
Fliegauf Bence grandiózus roma-drámát alkotott, írja a szalagcímben Peter Becker Tagesspiegel kritikusa. Becker egészen odáig merészkedik írásában, hogy ilyen film még nem volt a Berlinale-n. „Egy film, ami végig nagyon csöndes, mégis ordít. Egy film, ahol a felszínen nagyon kevés dolog történik, mégis minden másodperc tele van feszültséggel.”- folytatja lelkesedését Becker. „Fliegauf eposza gazdag és mesterien minimalista. Nem történetfestés, ugyanakkor nem is kommentár egy témáról. Nem az emberekről szól, hanem az emberekkel tart. Semmit nem szépít, a nyomor mégsem pitoreszk.” Becker még a film végét is szerette, amit a legtöbb kollega amúgy kifogásolt. „Már kettővel előtte azt hisszük, hogy itt a vége, így még katartikusabb a meglepetés.” De a Tageszeitung kritikusa nem megy el szó nélkül az aktuálpolitika mellet sem: „Magyarország egy olyan ország, ahol ma sem a romák, sem a zsidók nincsenek biztonságban, ahol a nacionalizmus és antiszemitizmus a politikában és a médiában újra üdvözölt jelenség. Nem hinném, hogy egy Medvére esélyes filmnek szüksége lett volna a KIM által a sajtótájékoztatón szétosztott, Magyarországon uralkodó idegengyűlöletet magyarázó brosúrára”- fejezi be írását Becker.
Tobias Kniebe, a Süddeutsche Zeitung kritikusa sem hagyja szó nélkül a Magyarországon zajló kultúrharcot. Szerinte is ott kellett volna abbahagyni a filmet, ahol az anya csak annyit mond: „Csak a szél az..” De, hogy nem így történik, azt Kniebe azzal magyarázza, hogy egy rendezőnek, aki ma Magyarországon a kultúrharc össztűzében áll, muszáj ehhez a pedagógiai sokkhoz nyúlnia.
Jó esélyekkel indul az Arany Medvéért a Csak a szél, írja a Frankfurter Allgemeine kritikusa is. „Fliegauf úgy mesél a mészárlásokról, hogy nem mutatja azokat. Helyette féldokumentarista kamerával skicceli egy romacsalád hétköznapjait. Amikor a lövések eldördülnek, bennünket nézőket éppúgy váratlanul ér, és épp úgy sérülünk, mint elszenvedők maguk. Amikor a film végén kitámolygunk a napfényre, akkor jön a felismerés, hogy ugyan ép bőrrel megúsztuk, de ez közel sem hozza el a megváltást.” – írja Andreas Kilb.
A Variety is kitér a magyarországi aktuálpolitikára, egyenesen az elrejteni próbált rasszizmus visszaigazolásának tekinti a filmet. A Variety kritikusa szerint Fliegauf hírneve és a további fesztiválokon való részvétel segítheti ezt a bátor filmet. Alissa Simon is kiemeli, hogy Fliegauf olyan atmoszférát kreál a filmben, hogy végig érezni a fenyegetést, de nem válik egy pillanatra sem történetmesélővé.
Mérsékelt rajongásának ad hangot a Screen írása. Flieguaf nem tesz kísérletet a történtek és a főszereplők idealizálására, csak a halálukban öltöztetik fel őket úgy, hogy az beleférjen mások róluk alkotott exotikus imázsába. Nem könnyű észlelni az emberi viszonyokat a kamera végtelen utazásai közben, mert beleragad a főhősök szignifikáns és kevésbé szignifikáns cselekedeteibe. Ez talán hatékony megoldás abból a szempontból, hogy létrehozzon egy olyan hangulatot és klímát, amilyet festeni akar, de ugyanakkor azt is megkockáztatja, hogy a nézők egy része idő előtt elhagyja a mozitermet.
Hollywood Reporter sem feltétlenül oszt medvét Fliegaufnak, de dicséri az elgondolkodtató és kompromisszumok nélküli látomást és örömmel fogadja, hogy Bence a Womb után visszatért rögös magyar gyökereihez. Jordan Mintzer egyenesen Gus Van Sant Elefánt-jához hasonlítja a film 24 órát felölelő struktúráját. „Fliegauf mixeli a baljós háttérsztorit a dokumentarista intenzitással és ezzel olyan atmoszférát hoz létre, ami egyfolytában fenyegető és meglepően realista.
