Putyini Oroszország kézikamerával, érzékeny lelkű kiskamaszok bicikli nélkül, és örök optimista hősszerelmesek, akik már csak Michael Jacksonban bízhatnak. Ezeket a Karlovy Varyban versenyző filmeket szeretnénk látni a magyar mozikban.
Welkome Home - trailer
A Little Accidents című 2010-es rövidfilmben egy fiatal gyári munkás próbálta rávenni mentálisan sérült munkatársát, hogy lopjon el neki egy terhességi tesztet. A Little Accidents című 2014-es nagyjátékfilmben egy anyuka nyomoz eltűnt fia után egy olyan bányászszerencsétlenséget követően, aminek egyetlen túlélője van. Mindkét filmet Sara Colangelo rendezte. A nő a reménytelen kutatás során egyre messzebb sodródik férjétől, aki a bánya egyik felügyelője, egyre közelebb kerül a túlélőhöz, és megismerkedik fia osztálytársával is, aki jelen volt a srác eltűnésénél. A városka közben még mindig a felelősöket keresi.
Elégedetlenség, korrupció, cinizmus sűrűsödik Damián Szifrón feketekomédiájának, a Relatos Salvajes-nek (Wild Tales) borzongató, elgondolkodtató és nyers jeleneteiben. Esküvője napján félrelépő vőlegény és bosszúszomjas menyasszonya, fia bűncselekményét eltusoló gazdag apuka, robbantási szakértők, középkorú zenekritikusok és súlyos testi sértést tervezgető szakácsok próbálnak boldogulni a saját dühükkel - kevés sikerrel. Szifrón filmjében az ember pillanatok alatt kifordul önmagából. Az Agustín és Pedro Almodóvar által producerált szatíra Cannes-ban közönségkedvenc lett, hamarosan kiderül, hogy vajon megfekszi-e Karlovy Vary gyomrát.
Karlovy Varyban debütál majd Ivan I. Tverdovszkij Correction Class című nagyjátékfilmje. A mozgássérült Lenának, aki tanulmányait évekig otthonról folytatta, újra iskolába kell mennie. Kiégett tanárai egyáltalán nem motiválják, és hozzáállásuk miatt a lány hamar kiábrándul az intézményesített oktatásból. Osztálytársával, Antonnal kibontakozó kapcsolatát sem nézik jó szemmel, és minden eszközzel megpróbálják elnyomni azt, aki különböző. Tverdovszkij dokumentumfilmes eszközökkel mutatja be a speciális iskolák kegyetlen világát.
Romokban heverő házassága megmentéséért elég sok mindenre képes az ember. Virágot küld, felelőtlenül ígérget, és ha semmi nem jön be, épít egy emlékművet Michael Jackson tiszteletére. 2010-ben járunk, egy kis szerb városban, ahol semmilyen munkalehetőség nincs, ezért a helyi fiatalok nagyobb városokba költöznek a nihil ellen. Költözne Ljubinka is, ám férje, az örök optimista Marko hajmeresztő ötlettel áll elő, hogy megmentse városukat. Végső kétségbeesésébe azt találja ki, hogy egy Jackson-szoborral helyettesíti a város főterének kommunista emlékművét. A polgármesternek azonban más tervei vannak, és ehhez egy jobboldali csoportot is igénybe vesz. Darko Lungulov fekete komédiája, a Monument to Michael Jackson látlelet egy kisváros életéről, ahol csodabogárnak nézik azt, aki túl nagyot mer álmodni. (Kapcsolódó film César Charlone és Enrique Fernández édesbús komédiája, az Ahová a Pápa is egyedül jár.)
A mexikói rendező, Jorge Pérez Solano is második nagyjátékfilmjével érkezett Karlovy Varyba, és a La Tirisiában is egy különös háromszög körül bonyolódnak az események. A lélek olyan, mint egy pillangó, ami feltölt energiával – állítja filmjében Solano, a "la tirisia" viszont a lélek hiányát jelenti, az utolsó lépést a halál előtt. Lehet ugyan küzdeni ellene, de könnyen átveszi az irányítást a test felett. Egy elszigetelt sivatagi falu két fiatal nője, Cheba és Angeles Miguel ugyanattól a férfitól esnek teherbe, és a mexikói falvakban élő nők tömegéhez hasonlóan választaniuk kell gyermekük és partnerük között. Életük folyamatos küzdelem a ködként rájuk ereszkedő és szűnni nem akaró, ólmos szomorúság ellen. Ha valaha úgy döntenénk, hogy egy kietlen sivatagi falucskában szeretnénk leélni az életünket, elég csak egy pillantást vetnünk az operatőr, César Gutiérrez Miranda lenyűgöző és nagyon nyomasztó képeire, és azonnal meggondoljuk magunkat. Forróság és nihil, a kaktuszok árnyékában.
LA TIRISIA trailer from TIRISIA CINE on Vimeo.
A belga David Lambert első filmjét, a Beyond the Walls-t a cannes-i kritikusok hete keretében mutatták be 2012-ben, és rögtön el is nyerte a Rail d’or-díjat. A börtönbe került szeretők után a rendező egy nyughatatlan argentin fiúról, Lucasról forgatott, aki Belgiumba utazik, hogy életében először találkozzon az interneten megismert Henryvel, az ötvenes belga pékkel. Lambert egy furcsa szerelmi háromszögről mesél, amelyben két ember megpróbálja szeretni egymást, ezért még a harmadik féllel is képesek szembeszállni. Lucas és Henry szokatlan kapcsolatába ugyanis Anne, a pékség egyik alkalmazottja zavar be. All Yours.
Pavel Kosztomarov és Alexander Rasztorgjev The Term című websorozata a putyini Oroszország mindennapjaiba avat be mindenkit, aki többre emlékszik a gyerekkorából annál, hogy домашнее задание. A fesztiválra sorozatuk dokumentumfilm-változatával érkeztek, melynek producere az ismert orosz ellenzéki újságíró, Alekszej Pivovarov volt. A filmesek nem utcai tüntetések krónikáját készítették el, hanem a leghangosabb ellenzékiek gondolataiba szerettek volna belelátni. Provokatív ügyvédekből, botrányhős popsztárokból és baloldali politikusokból válhat ellenzéki hős a demokráciát már csak hírből ismerő országban, ám hogy mit hoz a holnap, azt senki sem tudja megjósolni. A Term talán segít megérteni a miérteket.
The Term - websorozat, 199. rész
Milyen állat lenne Luc Dardenne, teszi fel a kissé szokatlan, ám nagyon is elgondolkodtató kérdést első saját rendezésében a svájci filmes, Alice Fargier. Aki válaszol, a 11 éves Bradley. A fiú nevelőszülőknél nevelkedik, csak úgy, mint Dardenne A srác a biciklin című filmjének főszereplője. Cyril története mélyen megérinti Bradleyt, mivel őt is elhagyta az édesapja, gondolatait pedig videóüzenetek formájában magával a rendezővel osztja meg. A The Water and the Wall című rövid dokumentumfilm a „mozi rendkívüli erejéről” mesél, demagógia és világmegváltás nélkül.
A cseh fesztiválon három magyar film debütál majd. Az East of The West versenyprogramában mutatkozik be Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című indie-filmje a srácról, akinek még a CV-jét is az anyja írja. (Hogy milyen reményekkel vág neki a fesztiválnak Reisz Gábor, azt olvasd el ITT.) Kategóriájában magyar kihívója is lesz, méghozzá Zomborácz Virág visszajáró lelkészszellemeket és Máriának öltözött lelkészfiúkat felvonultató alkotása, az Utóélet. „Európa egyik legeredetibb filmrendezője”, vagyis Pálfi György pedig a hivatalos versenyprogramban mutatja be Szabadesés című filmjét, amiért a dél-koreai műértőknek kell köszönetet mondanunk.
Még több magazin
magazin
Egy csapat elszánt anya közel harminc éve küzd azért, hogy a fogyatékkal élő gyermekének tisztességes lakhatást biztosítson arra az időre, amikor ő…
továbbmagazin
A vonatjegy-hamisításról szóló briliáns magyar animációs dokumentumfilm, az év legmegosztóbb testhorrorja és kedves karácsonyi mesék is érkeznek az…
továbbFriss
Nepp Józsefről és a Pannónia Filmstúdióról készül dokumentumfilm
Két magyar dokumentumfilmtervet díjaztak Zágrábban
Nepp Józsefről és a Pannónia Filmstúdióról készül dokumentumfilm
Premier előtti vetítésekkel érkezik az új magyar családi film
Cannes-i nagydíjassal folytatódik januárban a Mozinet Filmnapok
A Filmhu és az NFI közreműködésében készültő Filmgyár podcast adásaiban a hazai mozgóképipar, a filmfinanszírozás és a filmgyártás szakterületeiről beszélgetünk filmesekkel és a Filmintézet szakembereivel.
Filmgyár podcast #23: Stratégia a magyar animáció fejlesztésére
Filmgyár podcast #19: Reformkori város díszlet épült Fóton
Filmgyár podcast #21: Filmklub hálozat
a teljes dossziéNovember 15-én kilencedik alkalommal rendezik meg az Inkubátor Program pitchfórumát. Mi pedig szokásunkhoz híven egyenként bemutatjuk az alkotókat és filmterveiket.
Inkubátor 9.0 – Schnabel Annabella: Ennyit jelent, ha az ember felnőtt?
Inkubátor 9.0 – Karácsony Péter: Az utolsó vonatrablás
Inkubátor 9.0 – Dóczé Péter: Nyugalom megzavarására alkalmas
a teljes dossziéRendezőnők a magyar filmtörténetben
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.
Dr. Balázs Mária, aki öt percig gondolkodhatott, hogy lesz-e ő az első magyar filmrendezőnő
Filmhu podcast #88: Szederkényi Olga és a magyar filmrendezőnők
Riedl Klára, a filmrendezőnő, aki “magyar népi filmmel” futott be 1939-ben
a teljes dossziéOktóber 29-én indul az első BIFF, azaz a Budapest International Film Festival a Corvin moziban. A november 3-ig tartó eseményen olyan filmeket láthat először a magyar közönség, mint a Velencében körülrajongott The Brutalist, Andrea Arnold legújabb könnyfakasztója, a Bird vagy épp a német Oscar-nevezés, A szent füge magja.
Horváth Kristóf: Ez egy tiszta lappal induló fesztivál
Keményen dolgozó kisemberek a BIFF-en
A brutalistát is elhozza nekünk a Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál
a teljes dosszié