A választott filmrészletek előtt persze a est fénypontjáról se feledkezzünk meg: Török Ferenc saját élményekből összerakott Így jöttem-sztorija érettségire készülő fiatalok átlagos hétköznapjait tárja elénk – mindezt a ’89-ben történt, távolról sem átlagos, főhőseink gondolataiban így sem sok vizet zavaró események keretein belül. Petya, Kigler és társaik (néhány kivételtől eltekintve) annak a korosztálynak az úttörői, akiknek a Poptarisznya újdonságai vagy egy Gellért-beli éjszakai fürdőzés százszor többet jelent Nagy Imre újratemetésénél. A bűnszövetkezetben elkövetett érettségi csalás, a nemzetközi turizmusban rejlő lehetőségek kiaknázása, vagy a Párizsba hajtó libidó jelentősége mellett eltörpül egy negyven évig tartó önkényuralmi rendszer összeomlása. A Moszkva tér egyik legfőbb erényeként felhozható hitelesség az ehhez hasonló preferenciák torzításmentes bemutatásának is köszönhető.

 

Roncsfilm / Szomjas György, 1992

 

Budapest nyolcadik kerületének epicentrumaként jelenik meg a legendás Gólya presszó Szomjas György Roncsfilmjében. A szomszédos bérház lakóinak második otthonát jelentő rekreációs központ belsője megbonthatatlan egységet alkot a macskakövön való kutyauszításhoz tökéletes terepet biztosító Szigony utcával.

 

Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten / Jancsó Miklós, 1999

 

Amennyire nagy jelentőséggel bírt Jancsó Miklós filmművészetének több fejezetében a vidéki Magyarország végtelen pusztája, annyira fontossá váltak Kapa és Pepe abszurd kalandjaiban az olyan, emblematikus fővárosi helyszínek, mint a Hősök tere, a Globex-székházként elhíresült rózsadombi betontömb, vagy a fenti jelenetben megmászott Erzsébet-híd.

 

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan / Reisz Gábor, 2014

 

A Moszkva térhez hasonló átéléssel és hitelességgel kapja el egy generáció komplett életérzését Reisz Gábor szívmelengető nagyjátékfilmes belépője, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan. Áron csetlő-botló coming of age sztorijának természetes közege a főváros, ami a film kezdő képsorain azonnal egyértelművé válik.

A Moszkva tér napnyugta után kezdődő vetítésének helyszíne a Budapest Rooftop Cinema, kapunyitás 19 órakor. További tudnivalók a rendezvényről itt.