Körút Tömeg(nyomor). Villamoskígyók nyomják át magukat rajta. Aztán a kirakatok között feltűnik néhány egészen meglepő. Kolbászok és ingnyakak. Feltűzött lepkék és repülőmakettek vallanak a Repülés elméletéről, wc-ülőke, kefék és szűrők formázzák Az új Évát. Filmdekorációk. Persze aki gyakran jár erre, megszokta. Ezek „csak” a Művészmozi installált, ihlető filmplakátjai. Nemcsak ez más. A MÁS mintegy a mozi személyiségét határozza meg. Szabó Márton, a mozi vezetője azt mondja, ebben semmi meglepő nincs, mert az artmozizás eleve a másságról szól. A művészfilm egyik ismérve, hogy nem a megszokott élettel, életritmussal foglalkozik.

- Mi adja a Művészmozi ízét-zamatát?

Tény, hogy nem a legmodernebb technikával dolgozunk, de maga a hely unicum. Kicsit lerobbant, de ez adja a charme-ját. Elég sokat utaztam a világban, és ehhez hasonlót nem találtam. A dekorációk nálunk mindig a filmmel kapcsolatos életérzéseket fejezik ki. Itt minden a filmről szól.

- Mióta művész a Művész?

- A rendszerváltás után bejöttek a nagy amerikai forgalmazók, eltűntek a magyar és európai filmek. Ekkor döntött úgy a Budapest Film, akkor még FÖMO, hogy átalakítja az Új Tükör klubmozit. Előbb három, 94-től pedig öttermes lett. Emlékszem, a Fal volt az első vetítésünk. Óriási siker. Aztán jött egy időszak, amikor minimum nézőszámmal tengődtünk. A rajzoló szerződése 91 körül ismét növelte a mozi népszerűségét , 95 óta pedig tartjuk az évi 240 ezres látogatói számot, sőt 2000-ben, amikor a hagyományos mozipiac megszűnt, nem csökkent, hanem emelkedett a hozzánk járók száma.

- Ez minek köszönhető?

- Elsősorban annak, hogy tényleg jó filmeket játszunk. Ezen kívül a Művész kialakította a saját törzsközönségét.

- Milyen ez a törzsközönség?

- Mondjuk 15 és 40 év közöttiek. Az itt játszott filmek többsége hatással volt a nézőkre, kinevelt egy közönséget. Ez tizenegynéhány év eredménye. A sznobéria is működik, de csak kismértékben, és nem feltétlenül negatív irányban. Azért is szeretnek ide járni az emberek, mert ha órákig üldögélnek az előtérben, akkor sem fog senki rájuk szólni. Sőt, akár beszélgetni is lehet a személyzettel. Ez az otthonos, kellemes szellem része.

- Itt minden csapatmunka, vagy adott feladatkörök vannak?

- A fűtővel együtt összesen 17-en vagyunk. Külön van a pénztár és a gépház, de ezen túl tényleg mindenki mindent csinál. Diktatórikus vagyok, viszont nem csak egy irányvonal létezik. Az itt dolgozók többsége tanul valamilyen főiskolán vagy egyetemen, tele vannak ambíciókkal, készségekkel és ötletekkel. Ezeket itt kiélhetik. Az összes dekoráció az ő kezük munkája, a kirakatok és installációk pedig Pál Rebekához és Donkó Lacához tartoznak.

- Mi a helyzet az itt működő bérlőkkel? ők is a „berendezés” részei?

- A gyöngyössel és a könyvessel nagy szerencsénk volt. Kiegészítik a mozit, hozzátartoznak a karakteréhez. Kellemes konstelláció. Nem beszélve azokról a fotókiállításokról, amiknek folyamatosan helyet biztosítunk.

- Vannak a mozinak saját rendezvényei?

-Hagyományosan tartunk nemzeti filmheteket, ősszel rendezzük a 11. Európa Filmhetet, augusztus 26. és szeptember 2. között pedig Zsidó Nyári Filmfesztivál lesz.

- Miben különbözik a Művész a többi art-mozitól?

- Máshol ritkán vetített filmeket játszunk. Nálunk láthatott a közönség először olyan botrányfilmeket, mint a Krisztus utolsó megkísértése, vagy Mudroczó Kornél Nincsen nekem vágyam semmi c. filmjét. Ezen kívül kéthetente új produkciót tűzűnk műsorra, ugyanakkor egy-egy filmet évekig is játszunk. Időnként belefér egy-egy kommerszebb munka is, mint mondjuk A nő kétszer. Ez összesen 6000 előadást jelent évente. Látszik is az eredmény, mert a mozi kihasználtsága több mint 42%-os, ami Magyarországon az egyik legnagyobb.