Nem a „lány-Belga” vagyunk!

Ludditák a Szigeten

filmhu: Utánatok néztem a neten. Rengeteg anyag van rólatok.

Móki: Épp azt figyeltem, hogy a Google-ban már nem fér ki egy oldalon a találatok száma.

filmhu: Ahhoz képest, hogy arról volt szó, van vagy hatvan rajongótok…

Móki: Ezt az egyik dalunkban énekeljük. De emelkedik a számuk.

Titi: Ez főleg mostanában van, gondolom, a Nyóckerrel állhat kapcsolatban. Elindult a kampány, elég nagy hírverést csinálnak, emiatt egy csomó helyen szerepeltünk. Engem is meglep, mert a lemezünk tavaly márciusban jött ki, azóta volt egy DJ-csere, elég hosszú időre elhallgattunk, nem is történt körülöttünk semmi.

filmhu: Lelkesnek tűntök…

Móki: Nagyon jó szám lett a filmhez készült Kurvaélet, meg vagyok elégedve. Láttam az animációt, amit rávágtak, nagyon profi. Remélem, hogy el tudjuk kunyerálni saját videóklipnek.

filmhu:A szöveghez milyen támpontokat kaptatok?

„Hízelgő, csábító asszonyaim” - Kurvaélet

Titi: Adott volt a három kurva. Ezek az első versszak alatt tollászkodnak, megbeszélik, hogy milyen az életük, refrén, akkor jön a stricijük, Csorba Károly, elkapja őket. Együtt fedeztük fel az Erikkel, a producerrel, hogy ez a szitu mennyire hajaz arra, amikor Vikidál Gyula az István, a királyban énekli azt a részt, hogy „Hízelgő, csábító asszonyaim”. Ott is három csaj van, meg egy macsó középen. A stricinek az utolsó szövege tulajdonképpen ennek a dolognak az átirata, és a refrén, a „Jöjj, teljesítsd a vágyunk édes úr!” is abból lett.

filmhu:Ez beleillett a Ludditák koncepciójába?

Móki: Persze, teljesen.

Titi: Hát Ludditák-albumra nyilván nem írnék ilyen kurvázós, szexuálisan túlfűtött szöveget.

Móki: Maga a feladat azért elfért, testhezálló volt.

Titi: Azért tök jó dolog filmekhez csinálni zenét, mert adott egy téma, amivel kapcsolatban elő kell venned magadból az érzéseket, ötleteket.

filmhu: A Sohasevolt Glóriában szerepeltek is…

Móki: A film készítői egy dunaújvárosi amatőr, vagy már nem is annyira amatőr filmes társaság tagjai.(Cruel Team World – A szerk.) Őket is baráti szálakon ismertük meg.

Móki a női főszereplő

Titi: Úgy ismerkedtünk meg, mert szerintem ez fontos, hogy Bátaszéken van egy jó barátunk, Kis-Szabó Márk, aki azóta már Pesten él. Pár éve megírta a Bádi Meller című film forgatókönyvét. Ez egy rövidfilm, kicsit tarantinós, mi is szerepeltünk benne, nagyjából együtt dobtuk össze. Benevezte a filmet az OFF Filmfesztiválra, ami akkor indult, és meg is nyerte a legjobb dialógus díját. Ekkor találkozott a dunaújvárosiakkal, később írt nekik több forgatókönyvet is. A Hasfalmetszőket, az Einstein mega Shotgunt. Abban már a Móki a női főszereplő.

filmhu: Ti milyen filmeket néztek szívesen?

Móki: Mostanában nagyon meg vagyok elégedve a magyar felhozatallal. Pedig nincsenek könnyű helyzetben. Forgatás közben a legnagyobb tanulság tényleg az volt, hogy ezek a filmek nagyjából szerelemből vannak összerakva. Mindenki mindent ingyen, szívességből, nagyon szoros határidőkkel csinál.

Titi: Ahogy mi cd-t csinálunk, az is nagyjából hasonló, és ez valahogy átsüt ezeken az alkotásokon.

Móki: Jó, de te sem csinálod már ilyenre a második cédédet,  a Zsolti viszont az ezredik filmjét is ilyenre csinálja, és ez egy idő után gátat szab. A pénztelenség hazavágja a jó ügyeket. Szóval kár értük, azt mondom. Igaza van annak, aki szerint bár mindez megadja a báját a produkciónak, mondjuk az ötödik film után a rendező sem arra vágyik, hogy ettől legyen „bájos” a filmje.

filmhu: Mint ahogy ti is más utakon jártok a második cédénél…

Titi: Most új Dj-ink vannak, Kondor Peti, Nagymester P, és Jakab Zsolti, DJ Nafta, meg lesznek élőhangszerek is; a terjesztést remélem, sikerül jobban megoldanunk. Az egyik DJ testvére foglalkozik lemezkiadással. Abban állapodtunk meg, hogy az internetről ugyanúgy letölthető lesz a lemez, mint az első. Előbb-utóbb úgyis felkerül, többnyire már a megjelenés napján. Aki meg úgy gondolja, hogy tetszik neki, hogy erre áldozna, vagy ennyivel támogatna bennünket, az megvehet egy borítós példányt, amiben benne lesznek a szövegek is.

filmhu: Erről a lemezről mit lehet már tudni?

Norykával is lesz egy-egy közös számunk

Móki: Nagyon sok közreműködő lesz rajta. Akkezdet Phiai, ők szerintem ismertebbek; az IMMC-ből Buppa. Szekeres Péterrel és Norykával is lesz egy-egy közös számunk, a Hippikillerrel pedig két dalt éneklünk.

Titi: A Hippikillerrel nem hagyományos, samplerrel vagy számítógéppel megcsinált hiphop-alapokkal dolgozunk, hanem élőzenés felvételeket rögzítünk. Koncerten is egészen más a dinamikája annak, amikor zenekar játszik mögötted, mint amikor egy Dj bead valamit hátulról.

Móki: Az előző lemezünket egy csomó kritika érte amiatt, hogy „darálós”, kevésbé dallamos; mi is éreztük, hogy nem az igazi. Mivel mi nem énekeltünk és refrének se nagyon voltak, vagy zenei betétekkel oldottuk meg a dolgot, vagy sehogy. Most jobban strukturáltak a számok, jobb a felépítésük, élvezhetőbbek koncerteken. Tehát ha a szöveget abszolút nem érted, akkor is találsz benne valami fogyaszthatót.

filmhu: Kijelenthetjük, hogy átléptetek valamifajta profizmusba?

Móki: Ezt azért ne mondjuk! Az előzőnél mindenképp komolyabb lesz. Az egy belvárosi galérián lett felvéve. Egyszerű demónak indult. Most sokkal jobbak a körülmények, nagyon ügyes stábbal dolgozunk, de hogy mi lesz a vége, azt még nem tudjuk belőni.

Titi: Azt majd utólag döntsétek el, merrefele léptünk!

filmhu: Már csak azért is vetettem fel ezt a „profi-kérdést”, mert ez azt is jelenti, hogy többet kell foglalkozni a „gyerekkel”. Jut majd erre időtök?

Móki: Inkább a jó oldalát domborítjuk. Van egy csomó felkérésünk. A koncertezés-része még rendben van, azzal nincs baj. A mindenféle tévés és egyéb közszereplés már egy kicsit síkosabb.

Titi: Abban válogatósabbak vagyunk. Balázs Show-ba, Mónika Show-ba, reklámba, ilyesmibe nem megyünk.

Móki: Amikor a Propagandába hívtak, azt gondolkodás nélkül elvállaltuk. Na jó, kicsit erős, hogy gondolkodás nélkül, de rövid gondolkodás után. Én előtte viszonylag kevés adást láttam, de nagyon megbízható csapatnak tűntek. Tényleg nívós műsor, komolyabb fenntartásaim nem voltak. Ugyanezt azért nem tudnám elmondani egy Balázs Show-ról, ahová szintén hívtak.

Titi: Igazából nem is mint Ludditákra találtak ránk, hanem rapperlányokat kerestek.

filmhu:Vannak még rajtatok kívül magyar rapperlányok?

Titi: Van egy hiphop.hu fórum, onnan ismerünk többeket. Lesz egy olyan kiadvány, ami csak a honlapon keresztül lesz elérhető, amolyan unikumként. 11 előadóval, lányegyüttesek és lányok szólóban.

Móki: Egy jó dögös, hiphoppos, r’n’b-s lemez lesz. Csak csajokkal. Ez a kérdés máskor is előkerül különben, hogy vannak-e rappercsajok, meg hogy kik ők. Minket könnyebben meg lehet találni, mert mi egy zenekar vagyunk, a többiek viszont sokszor inkább csak közreműködőkként vannak jelen más csapatokban.

Sokat segített a Tilos Rádió

Titi: Nekünk sokat segített a Tilos Rádió, mert alapvetően onnan indultunk, és nem ebből a hip-hop körből. Az underground hip-hop körben vannak nálunk ismertebbek, de azok valamiért nem jutnak ekkora nyilvánossághoz.

filmhu: Két összehasonlítás forog közszájon rólatok: a Belga kishúga vagytok, illetve ahogy ti magatok nyilatkoztátok egyszer, szeretnétek olyanok lenni, mint a Tereskova, csak hip-hopban.

Móki: Ezt a mondatot nem akartuk benne hagyni abban az interjúban.

Titi: Mondtuk a Déri Zsoltnak, hogy ezt így fogalmaztuk ugyan, de nehogy leírja!

Móki: És a Ludditák nem a lány-Belga. Remélem, hogy ez elég egyértelmű. Nem azért, mintha valami bajunk lenne velük. Szerintem elég jól kitapinthatóak azok a pontok, ahol eltér a kettő.

Titi: Lehet, hogy vicces mind a kettő, de a vicc jellege egész más. Mi inkább ironikusak vagyunk, ők meg inkább parodisztikusak. Többször bújnak mások bőrébe, mintha ők lennének a paprikaárusok, az ellenőrök, satöbbi. Mi talán kicsit egységesebb hangon szólalunk meg: az „én” többnyire ugyanaz, csak mást vesz célba. Más a vicc forrása, már amennyiben a Ludditák annyira vicces, mint egy Belga vagy egy Sickratman. A Paizs Mikivel persze jóban vagyunk, mert egy évig együtt voltunk a Tilos Rádióban, meg nekem tetszik is, amit csinál.
Jobban behatárolható a közönség is, akinek szólunk. A Belgának kiterjedt közönsége van, mert nagyon sok síkon befogadható. Ez a Ludditák szövegeiről nem mondható el. Többnyire csak annak mond valamit, aki ezt a biciklisfutáros, tilosos dolgot ismeri. A Tereskovát már nem is tudom, miért mondtuk. Talán mert ő egy provokatív női hang.

Móki: De ő is sokkal parodisztikusabb, mint mi. A Ludditák egyre személyesebb lett az idők során. Jóval komolytalanabbul indult az egész. Hogy igazából mit is akartunk ezzel az elején, arra már nem is tudok visszaemlékezni.

filmhu: Meglepődtetek rajta, hogy ez így kinőtte magát?

Titi: Hát persze.

Móki: "Akkor valahogy a tehetségtelenségünk vitte el a produkciót a hátán"

Móki: A régi nyilatkozatainkban egy csomószor kihegyeztük arra a dolgot, hogy a Ludditák vicces, hiszen már önmagában is abszurd, groteszk meg poénos jelenség, ahogy mi kiállunk valahova. Akkor valahogy a tehetségtelenségünk vitte el a produkciót a hátán. Ez volt a bája az egésznek. Ez most kezd kicsit komolyabbra fordulni. Bár még nem azonos a profizmussal.

Titi: Több energiát is teszünk bele.

Móki: Mondjuk a DJ-k is annyiféle stílusból, meg zenei anyagból rakják össze a zenét, hogy nagyon változatos legyen a lemez. A hippikilleres zúzástól kezdve a finom jazzes alapokon át a lagzis-pörköltösig minden lesz.

filmhu: Szövegileg mennyit változik a dolog az első lemezhez képest? Más pontokat céloztok meg?

Titi: Hát van egy-két komolyabb hangvételű szám, ami inkább hangulat- vagy közérzetjelentés-féle, és nem feltétlenül irányul valaki ellen. Most inkább arról beszélünk, vagy arról is, direktebben, ahogy élünk. Az ironikus hangvételt viszont a komolyabb dalokból se lehet kihagyni, mert ez a műfaj sajátossága. Ahogy az ember ritmikusan beszél, óhatatlanul is valamilyen szemtelen benyomást kelt. Így elég nehéz mondjuk azt a trabantos, szomorkás hangulatot visszaadni.

filmhu: Lesznek új célpontjaitok?

Titi: A kisbetűs zenekarok például, de nem negatív értelemben. Az a lényeg, hogy előbb-utóbb az undergroundnak nevezett kultúrában is kialakulnak az úgynevezett nagy nevek vagy sztárok. Sokban nem különbözik ez attól, amit egy kicsit megvetően mainstream vagy tömegkultúrának nevezünk. És akkor itt vannak ezek a kisbetűvel, a plakát alján feltüntetett csapatok. És milyen jó, hogy vannak, és csinálják. A Moslék ország című számnak kicsit hasonló a tematikája. Arról szól, hogy egyszerűen nincsenek helyszínek, mindenhol csak kávézók, beülős helyek, sehol nem lehet fellépni. Mindenbe belekötnek, nem élhetsz úgy, ahogy akarsz, hiába zenélnél akár ingyen is. Hú! Milyen rosszul hangzik ez prózában!

filmhu: Éppen ezzel a szubkultúrával kapcsolatban merül fel a kérdés: ki a sznob?

Titi: Én nem nagyon foglalkozom ezzel, de visszakanyarodva az előzőekhez: a célpontválasztásban engem az érdekel, hogy ezen a szubkultúrán belül találjak fogást. Mert itt is lehet cikizni, visszásságokat keresni, kiröhögni egyes jelenségeket. Ebben lehet, hogy én magam is benne vagyok. Semmiben nem különbözünk, csak azt gondoljuk. Szóval ez jobban izgat, mint olyan célpontokat találni, akiket mindenki könnyebben eltalálhat. A Tilos Rádióról szóló szám – amit sokan Tilos-himnusznak vettek, pedig csak az utolsó négy sora dicsérő, amit utólag írtunk hozzá, amikor úgy volt, hogy megszűnik az adó –, arról szól, hogy milyen furcsa, hogy ébredés után az ember rögtön bekapcsolja a Tilost, ahelyett, hogy nyugodtan kávézna, cigizne vagy dumálna a pasijával. Ez az első dolog, mert nem szabad róla lecsúszni. Engem ez érdekel, mert nagyjából ebben élek.

filmhu: Kivel léptek fel szívesen? Vagy ha szervezhetnétek egy fesztivált, kiket hívnátok el?

Móki: Csak kisbetűs zenekarokat!

Titi: A hip-hopperek közül Akkezdet Phiait mindenképpen, de a Bobakrome-mal szívesen fellépnék, a csaj MC-s fesztiválok is jók tudnak lenni. Mondjuk egy Zagar például már kijelöl egy olyan „elváráshorizontot”, amit nem tudunk teljesíteni. A közönség kap egy iszonyú jó hangot, egy profi zenei hátteret, egy profi előadásmódot. Nekünk nem ez az erősségünk, és ezért nem jó ilyen profiknak a holdudvarában fellépni, mert óhatatlanul is ezeket a követelményeket állítják eléd, és nem a saját névértékeden kezelnek.

filmhu: Hogy reagálnak a hétköznapokban a ti másik életetekre, a „megmondós csajok” stílusra?

Móki: A Titinek most nyilván nehezebb, hogy elkezdett börtönpszichológusként dolgozni, hiszen nagyon kell vigyáznia arra, hogy mennyire mossa össze a kettőt. Én pedig úgy alapjáraton nem nagyon szeretem keverni. Ami nem biztos, hogy túl szerencsés, de elég erősen elkülönítem az egyetemet és a Ludditákat. Szóval az iskolában nem szervezek hip-hop estet, meg nem nézünk közösen rapfilmeket.

Titi: "Én szívesen szerveznék a csoportban rapzenekart"

Titi: Én szívesen szerveznék a csoportban rapzenekart, vagy ha nem is rapzenekart, de vinnék be alapokat, és arra csinálnánk együtt valami kreatívat. Akkor óhatatlanul megmondanám, hogy igen, én is foglalkozom ilyesmivel, de én sem írom ki ezt egy nagy táblára.

filmhu: Szerintetek meddig lehet ezt csinálni?

Móki: Most fog igazából kiderülni. Ha kijön a lemez, akkor beállhat, hogy mennyi lesz a koncert, mekkora nyilvánosságot kap ez az egész, mennyire megterhelő, mennyire bírja mondjuk a Titi a melója mellett, mert én az iskolával viszonylag egyszerűbb helyzetben vagyok, minimum két évig úgyis ezt fogom még csinálni. Valójában nem tudom, mi fogja eldönteni. Mi is egyre idősebbek leszünk, és kérdés, hogy egy ilyen zenekar, mint a Ludditák, ilyen formával, tartalommal, hány lemezt bír el. Például a mostani lemez anyaga már nagyon régóta megvan, szóval mondhatnám azt is, hogy akár már a következőre is elkezdhetnénk dolgozni. Titi már legalább egy éve megírta a szövegeket, de míg az ember eljut a stúdióba, míg ez az egész procedúra lemegy, az nagyon sok idő.

filmhu: Mivel foglalkoztok még mostanában?

Titi: Jön egy, a nők és szexualitás témakörével foglalkozó antológia, több írót felkértek közreműködésre, Bódis Krisztát, Erdős Virágot például; abba kéne írni egy rapnovellát. Átküldtem nekik egy számot, ami már kész volt, és nagyjából ez a témája. Visszaírt a Forgács Zsuzsa, hogy hú, ez nagyon rendben van, de háromszor ennyi kellene, összesen háromoldalnyi. Viszont egy rapszöveg inkább olyan, mint egy vers, igaz, hogy rövidebb, de sűrűbb. Azt hiszem, hogy fogok írni egy teljesen újat, mert ezt nem tudom kibővíteni, egyben van az egész.

filmhu: Mi a munkamódszeretek?

Titi: Általában úgy van, hogy egy csomó jól rímelő szó megvan, és ha akad egy téma, akkor ezeket fel lehet fűzni rá. A Móki pedig a kritikus és a korrektor is egyben.

filmhu: Voltak ebből vitáitok?

Móki: A mai napig vannak.

Titi: Móki újraíratja a szövegeket.

Móki: De arra nagyon büszke vagyok, hogy a tények végül mindig engem igazolnak.

Nem vagyunk az életben nagyon bevállalósak Fotó: Molnár Viktória (www.hippikiller.com)

Titi: Bár nem tudjuk, mi lett volna, ha, de azért utólag ezt én is mindig elismerem. Vagy nem illik valami a képbe, mert egy hip-hop szöveg kidobja magából a szót, a szókapcsolatot vagy mondatot, vagy, mivel nekem nincs túl jó ritmusérzékem, ha otthon elmondom valahogy a szöveget, amikor zenére dolgozunk, kiderül, hogy túl hosszú.

filmhu: Az ismertség mennyire hat az életetekre? A megmondós, belevaló csajok képnek mennyire feleltek meg?

Móki: Épp ebből volt mindig konfliktusunk vagy súrlódásunk, hogy nagyon bele akarnak bújtatni bennünket ezekbe a sztereotípiákba. Él egy nagyon erős kép a köztudatban arról, hogyan néz ki egy rapperlány, hogy öltözködik, mik a bevett témái, satöbbi. Ezeket a sallangokat a Ludditák egyszerűen ledobja magáról. Bődületesen szarul teljesítünk, amikor ilyesmit próbálnak ránk szabni kívülről. Mindig nagyon béna lesz, és többnyire utólag a dolog értelmi szerzői is belátják azt, amit mi előre tudtunk. Általában elég óvatosan kezeljük ezeket a helyzeteket. Amikor behívnak minket, mondjuk a Balázs Showba, már látják előre, hogy ott áll két miniszoknyás vagy melegítős, sildes sapkás csajszi, aki a kurválkodásról, a kocsikról, a pasizásról fog énekelni. Amit ugyan teszünk mi is, csak a magunk módján. Mi meg sokszor tényleg alámegyünk ennek. Udvariasak vagyunk, nem vagyunk elég konfrontatívak, megcsináljuk, és akkor utána szégyellősen el lehet kullogni, hogy a francba, ezt kár volt.

Titi: Azt szeretjük, ha ránk kíváncsiak, és nem egy eleve kitalált képet akarnak megerősíteni, hanem akár le is rombolják azt. Tényleg nem vagyunk az életben nagyon bevállalósak, odamondósak, ellenségesek, cinikusak, inkább együttműködésre törekszünk. Többnyire. Aranyos, amikor a rajongók a koncert után azt mondják, hogy mennyire pozitívan csalódtak. Hogy nem is olyanok vagyunk, amilyenre számítottak, meg hogy féltek odajönni. Mi inkább közvetlenek, haverkodósak vagyunk, nem az a véresszájú, szókimondó, lélekbe gázoló fajták. Lehet, hogy a Ludditáknak az egész szövegírása ezt kompenzálja igazán. Aztán meg ezért várja mindenki azt, hogy az életben is úthengerek legyünk.

filmhu: Sőt! Géprombolók. Miért is?

Móki: Ilyenkor mindig nagyon megfagy a levegő. Merthogy semmi jelentősége. Semmi szoros kapcsolat nincsen köztünk meg eközött a név között

Titi: A „te luddita” annak idején poén volt a társaságban. Sokat röhögtünk ezen. Aztán eszünkbe jutott, milyen jó zenekarnév lenne.

Móki: Ha egyszer lesz egy együttesünk, így fogjuk hívni… Aztán lett zenekarunk is.

Sziget-fotók: Szűcs Miklós