A nemzetközi film kategóriában a filmakadémia közlése szerint 85 alkotás teljesítette a nevezés feltételeit. A szűkített listára kerülő filmekről a filmakadémia összes ágazatának tagjai döntöttek szavazással. A kategória jelöltjeit majd azok a tagok szavazhatják meg, akik mind a 15 filmet látták. Magyarország idén Koltai Lajos Semmelweis című filmjét nevezte, de az alkotás nem került a szűkített listára.
A jelölhető produkciók közé került a brazil Ainda Estou Aqui, a kanadai Une langue universelle, a cseh Vlny, a dán The Girl with the Needle, a francia Emilia Pérez, a német A szent füge magja, az izlandi Snerting, az ír Kneecap, az olasz Vermiglio, a lett Áradás, a norvég Armand, a palesztin From Ground Zero, a szenegáli Dahomey - Kik vagyunk?, a thaiföldi Lahn Mah és a brit Santosh.
Az Oscar-jelölésekről döntő szavazást január 8. és 12. között rendezik meg. Az Oscar-jelöléseket január 17-én, pénteken jelentik be.
A 97. Oscar-díjátadó gálát 2025. március 2-án, vasárnap tartják a Los Angeles-i Dolby Színházban. Az esemény, amelyet élőben az ABC televízió mellett a Hulu streamingszolgáltató is közvetít, világszerte mintegy 200 országban és térségben látható majd.