Három évvel ezelőtt hang nélkül (sic) robbant be a mozikba John Krasinski túlélő sci-fi-horrorja, ami minimalizmusával és a horrorfilmektől szokatlan főmotívumával vérfrissítést hozott a felejthető, hangosan rémisztgető tucathorrorok uralta filmiparba. A Hang nélkül alacsony büdzséből készült és rizikós vállalkozás volt, könnyen elsüllyedhetett volna az egyszeri mainstream horrorok bugyrában. Az első film nem tocsog gore-ban, alig látunk földönkívülieket, sokkal inkább előtérben van a családi dráma, ráadásul szinte az egész filmben csak jelbeszéddel kommunikálnak, ami miatt feliratot kellett olvasnia a közönségnek – mindez két évvel Bong Joon Ho legendássá vált mondata ("Once you overcome the one inch tall barrier of subtitles, you will be introduced to so many more amazing films." – "Ha egyszer legyőzöd a felirat okozta kétcentis akadályt, csodás filmeket ismerhetsz meg.") előtt.

De a Hang nélkül kasszasiker lett, a kritikusok és a közönség nagy része is imádta, még a logikai bukfencek ellenére is, úgyhogy nem is volt kérdés a folytatás. A második részt éppen a járvány kitörése előtt mutatták be, a stúdió pedig nem vitte streaming felületre, kivárták a mozik újranyitását. Ami végül is a film javára vált: nemcsak a szereplők helyzetével tudunk jobban azonosulni egy világjárvány közepén után, hanem a nagyvászon és a mozis hang is kellett a film igazi élvezetéhez.

William Friedkin, a horror egyik nagymestere, a kultikus Ördögűző rendezője twitteren méltatta a filmet, amikor azt írta róla, hogy „klasszikus horrorfilm. A mozi visszatért.” A rendezői pályája elején álló Krasinskin már az első részben is érezhető volt a nagy horror- és kalandfilmes rendezők hatása, különösen Spielbergé, a Hang nélkül 2-ben pedig különösen sok motívum lehet ismerős a Jurassic Park rendezőjének filmjeiből, amit a filmrajongók csak úgy falnak.

Az első rész egy katartikus jelenetben ért véget, melyben a család nőtagjai final girlként csaptak össze a szörnyekkel, ami után mi is folytatásért kiáltottunk. John Krasinski rendező viszont a második rész nyitójelenetében nem dob egyből a mélyvízbe, hanem visszatér a történet első napjához: a nyitójelenetben gyakorlatilag újrajátsszák az első rész kezdetét, csak itt még minden a legnagyobb rendben. Az apát alakító Krasinski a helyi kisboltban gyümölcsöt vesz a családjának, akik épp egy baseball meccsen vannak a nyugodt kisváros lakóival együtt. Aztán a meccs közben valami becsapódik a földbe, amiről hamar kiderül, hogy bizony a vak, viszont hallásra igen érzékeny gyilkos földönkívüliek érkeztek meg.

Krasinski az első részben a család mikroközösségére és annak túlélési módszereire, a családi dinamikára fókuszált, a másodikban viszont külön cselekményszálat kapott az anya (Emily Blunt), a lánya (Millicent Simmonds) és a fia (Noah Jupe) is, akikhez újoncként csatlakozott Cillian Murphy karaktere, Emmett, mint a család barátja, aki mindent elvesztett a lények miatt és paranoiás remetévé vált.

 

Miután az Abbott család megmaradt tagjai új lakóhelyet keresnek maguknak, belebotlanak Emmettbe, aki Lee, az apa ellentéte: míg Lee minden erejével a túlélésért küzdött, és kapcsolatot próbált teremteni más túlélőkkel, addig Emmett begubózva, passzívan, másokra nem gondolva várta a halált. Ebből az állapotból zökkenti ki őt a csonka család, melyből a lány, Regan lép elő főszereplőként és folytatja az apja által elkezdett missziót: további túlélők megtalálását és elterjeszteni a lények legyőzésének módszerét.

A siket-néma lányt játszó Millicent Simmonds (aki egyébként a való életben is siket) már az első részben emlékezetes alakítást nyújtott, a másodikban pedig olyan női horror- és akcióhősök nyomában lépked, mint Ellen Ripley vagy Sarah Connor. Bátor és elszánt, akit siket-némasága egyáltalán nem tart vissza és nem gátol semmiben, makacssága pedig csak erősödött az első rész óta. Apjával való kapcsolata mély nyomot hagyott benne, a férfi küldetését folytatva túlélők után indul, melyben a cinikus Emmett lesz társa, akit a lány fáradhatatlan reménye egyre inkább kibillent közönyös állapotából, és erősíti hitét, hogy bizony van, akiket érdemes megmenteni.

Krasinski az első film családközpontúsága után három szálra bontotta a cselekményt, mindegyik karakternek saját testi és mentális küzdelmet adva: Regan és Emmett a túlélők keresése közben szembesül az emberi gonoszsággal és nemességgel, Evelyn (Blunt) anyai ösztönei csak tovább erősödnek, az első részben olyan bátortalan Marcusnak pedig egyedül kell szembenéznie a legnagyobb félelmével. A rendező rendkívül jól vezette a karakterek fejlődését, és a túlélő sci-fi-horrorból egyfajta coming-of-age filmet is csinált, melynek szereplőiből a legváratlanabb pillanatban tör ki a nagybetűs hős.

 

Persze ahogy a folytatásokkal lenni szokott, itt is emelték a tétet az alkotók: sokkal több a szörny, sokkal több az összecsapás, sokkal hangosabbak a jelenetek és sokkal több a szereplő, akik már nem jelnyelvvel beszélnek, hanem artikulált hangos beszéddel. Így picit elveszik az első rész eredetisége, hiszen a jelnyelvvel való néma kommunikáció azt eredményezte, hogy a film nagy részében is csak zörejeket hallunk, ami a nézőt is csendre kényszeríti, hiszen minden nesz veszélyt jelent. A felfokozás ellenére a színészek játéka nem lesz túlzó, sőt, a négy fő karakter nagyon csendesen, de határozottan fejlődik és néz szembe a rá váró, identitásformáló feladattal.

A franchise-zal Krasinski újra reflektorfénybe hozta a horrorfilmek egyik legerősebb elemét, a hangot. A kortárs horrorfilmek jump scare uralta világa miatt már el is felejtettük mennyire meghatározó egy horrorfilmben a zörejek szerepe, és mennyire baljós tud lenni a csend is.

A Hang nélkül nem áll meg két résznél: a Paramount stúdió berendelte a harmadik epizódot, amit Jeff Nichols (Take ShelterMidnight Special, Mud) fog rendezni Krasinski ötlete alapján. A Variety értesülései szerint ez nem is igazán harmadik rész lesz, sokkal inkább egy spinoff. Bár Krasinski ott fog ülni a produceri székben, a rendezőváltás nyomot hagyhat a franchise-on. Ugyanakkor Nichols a cannes-i Kritikusok hetén díjazott Take Shelter (2011) című csodálatos világvégefilmje, és a Midnight Special (2016) című sci-fi csonka családjának izgalmas menekülése bizalomra ad okot, új kézben, de hasonlóan magas színvonalon érkezhet a Hang nélkül újabb folytatása. 

Képek forrása: UIP-Duna Film